BulvárSzerző: index 1 órával ezelőtt 8 percnyi olvasás
Az elektronikus hulladék megfelelő feldolgozásával jóval kevesebb nyersanyagot kellene importálni.
A fogyasztói társadalom egyik legjellemzőbb vonása, hogy szinte bármit lecserélünk, amiről úgy érezzük, már nincs rá szükségünk. A régi telefon helyére újabb, gyorsabb és szebb modell kerül, a működő televíziót nagyobb képernyőjű váltja fel, a háztartási gépeket pedig akkor is hajlamosak vagyunk kidobni, ha javítással még használhatók lennének. Ami tegnap még érték volt, az ma könnyen felesleges tárggyá válik. A kérdés azonban valójában az, hogy mi történik azokkal az anyagokkal, amelyekből ezek a készülékek készültek?
Az elektronikai eszközök élete ugyanis nem ér véget azzal, hogy a tulajdonosa megválik tőle. A telefonokban, számítógépekben, képernyőkben, mosógépekben és más berendezésekben ugyanis olyan fémek találhatók, amelyek kitermelése komoly energia- és erőforrás-ráfordítással jár. Ezek egy része ráadásul Európában nem is hozzáférhető bányászati úton. Így miközben a kontinens ipara újabb és újabb nyersanyagokra szorul, a már egyszer kitermelt fémek jelentős része elveszhet a hulladékkezelés során.
Egy kutatás szerint az Európai Unióban 2006 és 2021 között keletkezett elektronikai hulladék 56 százalékát nem gyűjtötték be.
Ez azt jelenti, hogy az anyagok jelentős része már az újrahasznosítási folyamat megkezdése előtt kikerült abból a rendszerből, amelyben a fémeket vissza lehetne nyerni. A probléma tehát nem csupán az, hogy mennyi hulladékot termelünk, hanem az is, hogy a kidobott eszközökben rejlő értékes erőforrásokat egyszerűen nem tudjuk megőrizni. És talán annyira nem érdekel ez senkit, hogy nem is akarunk igazán ezen spórolni...
A régi elektronikai eszközökben összesen mintegy 60 különböző fém fordulhat elő, ezek közül azonban csak néhányat hasznosítanak újra széles körben.
Köztük olyan értékes anyagokat, mint az arany és az ezüst, illetve más fémeket, például az alumíniumot és a rezet.
A többi fém azonban a gyakorlatban egyszer használatos nyersanyaggá válik: kinyerik a földből, feldolgozzák, bekerül a termékbe, majd a készülék kidobásakor eltűnik a körforgásból. Ugyanis ha a hulladék nem megfelelő helyre kerül, vagy az anyagokat a feldolgozás során nem tudják visszanyerni, a korábban kitermelt fémek elérhetetlenné válnak.
Ez különösen azért jelent problémát, mert a fémek előállítása korántsem egyszerű folyamat. A bányákban hatalmas teherautók dolgoznak, amelyek működtetéséhez üzemanyagra van szükség. A kitermelt ércekből a fémek kiválasztásához vegyszereket használnak, a feldolgozás pedig nagy energiaigényű kemencéket és összetett ipari technológiákat igényel. Mindez egy globális ellátási lánc része, amelynek különböző pontjain jelentős erőforrásokat használnak fel.
Amikor tehát egy fémtartalmú elektronikai eszközt egyszerűen kidobunk, nemcsak magát a készüléket veszítjük el. Elvész az a munka, energia, üzemanyag és egyéb erőforrás is, amely a fémnek a föld mélyéről a készülékbe juttatásához kellett.
A kidobott elektronikai eszközökben található fémek nem pusztán a múlt technológiájának maradványai. Olyan anyagokról van szó, amelyekre a jövő iparának is szüksége van. Az értékes nyersanyagokat többek között szélturbinák és hőszivattyúk gyártásához használják, de fontos szerepük van a hagyományos iparágakban is – az autógyártás, a repülőgépipar és a gépgyártás egyaránt támaszkodik ezekre a fémekre.
Európa számára pedig különösen fontos kérdés, honnan szerezheti be ezeket az anyagokat. A kutatás ugyanis rámutatott arra, hogy a vizsgált fémek nagy része fizikailag nem hozzáférhető bányászati úton az EU területén. A kontinensnek ezért a külső beszállítói láncokra kell támaszkodnia, miközben a világ más részein zajló kitermeléshez kapcsolódó környezeti és gazdasági terhek is jelentősek.
Az elektronikai hulladékban rejlő fémek visszanyerése így két problémára is választ adhatna: csökkenthetné az új nyersanyagok kitermelésének szükségességét, és mérsékelhetné az Európán kívüli beszállítóktól való függőséget.
Éppen ezért most egy friss kutatásban azt vizsgálták, hogy az elektronikai eszközök hulladékká válásakor a folyamat mely pontjain vesznek el a bennük található fémek. A vizsgálat a korábban említett eszközök mellett olyan termékekre is kiterjedt, mint a LED-lámpák és a légkondicionálók.
Az egyik legfontosabb – fentbebb már szintén kiemelt – megállapítás, hogy az EU-ban 2006 és 2021 között keletkezett elektronikai hulladék 56 százalékát nem gyűjtötték be. A fémek viszont csak akkor nyerhetők vissza, ha a készülékek a megfelelő hulladékkezelő létesítményekbe kerülnek.
A hétköznapi gyakorlat azonban gyakran egészen másképp fest. A régi elektronikai eszközök sokszor a háztartási hulladék közé kerülnek. Ilyenkor a készülékek más szeméttel keverednek össze, és a fémek többé nem választhatók szét megfelelően. Egy mobiltelefon, egy régi elektronikai alkatrész vagy egy konyhai robotgép ugyanis nem ugyanúgy kezelendő, mint a háztartási hulladék többi része. A begyűjtés ezért az egész rendszer egyik kulcsfontosságú pontja.
Hiába léteznek ugyanis korszerű újrahasznosítási technológiák, ha a fémeket tartalmazó készülékek el sem jutnak azokhoz az üzemekhez, ahol az anyagokat ki lehetne nyerni.
Az Európai Unió egyes tagállamaiban az elmúlt években jelentősen nőtt a begyűjtött elektronikai hulladék mennyisége, több ország azonban továbbra is lemaradásban van. A megfelelő gyűjtési rendszer kialakítása így egész Európában elsődleges feladattá vált.
A hulladék begyűjtése azonban még mindig nem jelenti azt, hogy az összes benne található fémet sikerül megmenteni. A kutatás szerint a válogatás és az újrahasznosítás szakaszában is jelentős mennyiségű nyersanyag vész el. A különböző készülékekben található fémek eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, és nem mindegyikhez áll rendelkezésre olyan újrahasznosítási technológia, amely gazdaságosan és hatékonyan vissza tudná nyerni az anyagokat.
A nemesfémek, például az arany és az ezüst esetében a visszanyerés például sokkal elterjedtebb. Más, gazdaságilag kritikus és keresett fémek viszont jelenleg gyakran elvesznek. A kutatók szerint ezek az anyagok sok esetben a nem kívánt anyagokkal együtt az égés során tűnnek el a süllyesztőben. A fémek így nem kerülnek vissza az ipari körforgásba, hanem a hulladékkezelés során egyszerűen elérhetetlenné válnak.
A kutatás egyik gyakorlati célja az volt, hogy azonosítsa azokat a termékkategóriákat, amelyek az egyes fémekből a legtöbbet tartalmazzák. Ez lehetővé teszi, hogy a begyűjtéssel és újrahasznosítással foglalkozó ágazatok célzottabban válasszák ki, mely készülékek feldolgozására érdemes nagyobb figyelmet fordítani.
Persze nem minden elektronikai eszköz egyformán értékes a benne található fémek szempontjából. Más anyagokat lehet hatékonyabban visszanyerni egy régi laptopból, mint egy hangszóróból vagy egy hálózati eszközből. Szerencsékre azonban a kutatás konkrét példákat is említ. A neodímium szempontjából a hifi-eszközök és hangszórók, valamint a kisebb informatikai eszközök, például a hálózati routerek és a merevlemezek számítanak fontos termékkategóriáknak.
A kutatás szerint a laptopok pedig gazdag galliumforrásnak számítanak.
A leideni egyetem szerzői egy interaktív online irányítópultot is készítettek, amely 54 eszközkategória fémtartalmáról tartalmaz információkat. Az adatok nyílt hozzáférésű adattárban is elérhetők, így a kutatás eredményei a begyűjtési és újrahasznosítási ágazat számára is felhasználhatók.
Az elektronikai hulladékban található fémek mennyisége tehát már önmagában is jelentős lehet az európai ellátási láncok szempontjából. A gallium esetében a kutatók úgy becsülték, hogy az elektronikai hulladékban található mennyiség akár 40 százalékkal is csökkenthetné az EU importfüggőségét ebből a fémből. A tantálnál a hulladékban található mennyiség a teljes kereslet 23 százalékát teheti ki. míg a magnézium és a volfrám esetében egyaránt 12 százalékos arányt becsültek.
Az Európai Unió a régi elektronikai eszközökből, akkumulátorokból és más forrásokból visszanyert másodlagos fémek felhasználásával saját, biztonságosabb nyersanyag-ellátási láncot építhetne ki. Ez csökkenthetné a geopolitikai zavaroknak való kitettséget, amelyek az instabil beszállítói láncokban akadályozhatják a fémek beszerzését. Emellett mérsékelhetné az előállításukhoz kapcsolódó súlyos környezeti terheket is.
Éppen ezért az elektronikai hulladék megfelelő kezelése egy tágabb gazdasági szemléletváltás része lehet. A körforgásos gazdaság célja, hogy az anyagokat ne csak egyszer használják fel, majd dobják el, hanem minél tovább a gazdaságban tartsák. Ebben a rendszerben a hulladék nem pusztán teher lenne, hanem egy új termék előállításának kiindulópontja is, mivel a régi készülékekből visszanyert fémek ismét bekerülhetnek az ipari folyamatokba. Így csökkenhet az új bányászati kitermelés iránti igény is.
A kutatók szerint mindez új munkahelyeket is teremthet, miközben elősegítheti az új, hatékonyabb fém-visszanyerési technológiák fejlesztését.
A szabályozás és a begyűjtési rendszerek kialakítása természetesen elsősorban a hatóságok feladata lenne, a fogyasztók azonban szintén hozzájárulhatnak a nyersanyagok megőrzéséhez.
Többek között fontos. hogy a régi elektronikai készülékeket megfelelő elektronikaihulladék-gyűjtőhelyre kell vinni, nem szabad a háztartási szemetesbe dobni, a begyűjtési rendszerek fejlesztését és a hatékonyabb újrahasznosítási technológiák bevezetését pedig együttesen kell kezelni. Ha pedig a hulladék már a megfelelő feldolgozóhelyre kerül, az új technológiák segítségével sokkal hatékonyabban lehet visszanyerni belőle a kívánt fémeket.
A régi telefonok, laptopok, tévék, monitorok és háztartási gépek tehát nem feltétlenül értéktelen tárgyak, amelyeknek a kukában, vagy lomtalanításkor az útpadkán van a helyük, a bennük található fémek egy része ugyanis a következő generációs technológiák alapanyaga lehet. Már persze csak akkor, ha sikerül begyűjteni. kinyerni, majd visszaforgatni ezeket a gyártásba...
(Borítókép: Elektronikai alkatrészek, köztük áramköri lapok halomban hevernek az újrahasznosítás előtt 2014. február 7-én Luenenben, Németországban. Fotó: Sascha Schuermann / Getty Images)
Napi