Krasznahorkai László több mint kétórás életútinterjút adott Gulyás Mártonnak a Partizánban. A Nobel-díjas író a Sátántangótól és az ügynökaktáktól a magyar közéleten, Magyar Péteren és a Tisza-kormányon át Nádas Péterig számos témáról beszélt. Az interjú egyik hangsúlyos szála Tarr Béla volt: Krasznahorkai felidézte több évtizedes alkotói kapcsolatukat, A londoni férfi idején kialakult konfliktusukat, elmondta, melyik közös filmjüket tartja a legjobbnak, és azt is egyértelművé tette, hogy Tarr nélkül nem szeretné, ha újabb filmet készítenének a műveiből.

Krasznahorkai László már a Sátántangóról beszélve felidézte azt a szemléletet, amely a Tarr Bélával való együttműködésük és barátságuk egyik alapja volt. A regény kiszolgáltatott szereplőiről azt mondta, képzetlenségük és az oktatás hiánya nem jelenti azt, hogy ne lennének tisztában a saját életükkel és helyzetükkel.

„Azok tényleg megalázottak és megnyomorítottak. De nem hülyék. Megint csak el kell mondanom. Ez a Tarr Bélával való együttműködésünk, barátságunk egyik nagyon mély alapja, hogy ezt mind a ketten így gondoltuk. Más a képzetlenség és az oktatás teljes hiánya és az ebből eredő kiszolgáltatottság, de minden ember tudja, hogy miben él, ki ő, mit csinált, mit rontott el” – fogalmazott Krasznahorkai.

A Sátántangó forgatásához egyik legerősebb személyes emléke is kötődik. Korábban azt nyilatkozta, hogy utoljára a film egyik kocsmajelenetének készítésekor sírt. Most pontosított: Tarr Béla is sírt. Felidézte, hogy a rendező közben olyan erővel szorította, hogy ujjainak nyoma sokáig megmaradt rajta. „Ő is megrendült, én is megrendültem” – mondta az író.

A londoni férfi miatt vesztek össze igazán

A több évtizedes együttműködés ugyanakkor nem volt teljesen konfliktusmentes. Krasznahorkai szerint igazán komoly összetűzésük egyetlen alkalommal volt, A londoni férfi készítésekor. Miután megnézte az első leforgatott anyagot, közölte Tarr-ral, hogy szerinte a filmet sem kellene már elkészíteni, és újabb filmre sincs szükség.

Megjöttek Béláék az első pár méter anyaggal, levetítették, megnéztem, és azt mondtam Bélának, hogy ezt a filmet sem szabad már megcsinálni, és a következőt sem. Annál többet ér ez az életmű, hogy egy ilyen filmmel fejezzük be. Teljesen kiakadtam, és elrohantam

– idézte fel a történteket Krasznahorkai, aki szerint Tarr akkor nehéz helyzetbe került a filmmel, úgy fogalmazott, „annyi lyukból jött a víz a csónakban”, hogy az számára is hihetetlen volt. Arra azonban nem számított, hogy a rendező ezek után még elkészíti A torinói lovat.

A film forgatókönyvét Krasznahorkai az elmondása szerint egyedül írta, ugyanakkor a forgatáson – korábbi közös munkáikkal ellentétben – már nem vett részt. Mint mondta, a többi film készítésekor ő is része volt annak az állandó alkotói körnek, amelyet „a hajó legénységeként” írt le a kapitány körül. A torinói ló ebből a szempontból kivétel volt. Az eredményről egyértelműen fogalmazott: A torinói lovat tartja a legjobb közös filmjüknek.

Amikor én kiléptem a továbbiakból, hogy isten őrizz, ne csináljunk még egy filmet, ő mégis azt mondta, hogy jó, dehát ő is érezte, hogy nem ezzel A londoni férfival kellene elköszönni a filmpályától, és megcsinálta szerintem a legjobb filmünket.

Gulyás Márton visszakérdezett, valóban ezt tartja-e a csúcsnak, mire Krasznahorkai igennel felelt, majd önironikusan hozzátette, hogy talán korábban kellett volna kizárni őt a forgatásokról. Később azonban pontosította: a legtöbb közös filmjük készítésénél személyesen is jelen volt, és ez nem jelentette azt, hogy folyamatosan zavarta volna a rendezőt.

Krasznahorkai arról is beszélt, hogy Tarr-ral szabadon kezelték a forgatókönyveket. Példaként a Sátántangóban szereplő Dobai Pétert említette, aki szerinte maga alakította és értelmezte a kihallgató tiszt figuráját. Az író azt sem érzi problémának, hogy a filmek bizonyos pontokon másképp értelmezik a regényeket.

Nem tartottuk a filmjeinket komornak. Elég sok vicces dolog van a Sátántangóban. Egyszerűen nem tudsz nem röhögni a kínlódásnak egy adott szintjén

– mondta, majd a Monty Python fekete lovagjának jelenetével érzékeltette, hogyan válhat ugyanaz a helyzet egyszerre tragikussá és nevetségessé.

Tarr Béla nem csak alkotótársként került szóba. A barátságról beszélve Krasznahorkai úgy fogalmazott, egy valódi barátság „majdnem örök”, és akár gyerekkortól az egyik fél haláláig tarthat. Gulyás ezután Tarr Bélára terelte a beszélgetést. Felidézte azt is, hogy amikor Krasznahorkai megkapta a francia Művészetek és Irodalom Érdemrendjének parancsnoki fokozatát, arra kérte Gulyást, készítsen róla fényképet a jelen lévő francia katonákkal. Az író akkor azt mondta, a képet Tarr Bélának szeretné megmutatni. Arra a kérdésre, hogyan teszi majd ezt meg, úgy válaszolt: még ki kell találnia, de valószínűleg elássa a fényképet a rendező sírjában.

A vátesz fáklyás ember

Az interjú másik hangsúlyos része a magyar közélettel foglalkozott. Gulyás Márton arról kérdezte Krasznahorkait, hogyan viszonyul ahhoz, hogy egy nagy nemzetközi tekintélyű írótól időről időre elvárják, hogy az irodalmon túl társadalmi és politikai kérdésekben is megszólaljon. Krasznahorkai azt mondta, „vátesze ennek a honnak” nem akar lenni, Magyar Pétert azonban – a kifejezéstől való kezdeti idegenkedése ellenére – végül ebbe a kategóriába sorolta.

A vátesz fáklyás ember. A sötétben. Én nem politikai személyként látom őt. Magamtól nem is mondanám azt, hogy vátesz, erre te kényszerítettél rá, de ha már választani kell, akkor inkább vátesz, mint nem. Olyan közhangulat teremtődött meg, amelyben már csak ez a szikra kellett, aki ő volt, és a teljesen elképzelhetetlen elképzelhetővé vált.

Az író a korábbi politikai rendszert autokráciának nevezte, a változásról pedig azt mondta, szerinte „népharag volt, nem választás”. Felidézte, hogy Olaszországban szavazott, és már a voksolásra várók között olyan eufóriát és felszabadultságot tapasztalt, amelyből számára egyértelmű volt, hogy valami megváltozott.

A Fidesz helyzetéről ebben az összefüggésben fogalmazott úgy:

Nem jó látni egy haldoklót. Akkor sem, ha utálod, ha megveted. Nem jó érzés.

Krasznahorkai ugyanakkor a Tisza-kormányt érő bírálatokat is szóvá tette. Azt mondta, nem érti, hogy a választást követően miért jelentek meg ennyire gyorsan a kritikus hangok, miközben szerinte Magyar Péter és környezete rendkívül rövid idő alatt jelentős változtatásokat hajtott végre.

Mi az, hogy eddig Magyar Péter tényleg teljesíti az ígéreteit? Eddig senki nem volt képes annak a töredékére sem, amit Magyar Péter megcsinált. [...] Méltánytalanok a magyarok a Tisza-kormánnyal. Egyszerűen többet érdemelnek a tiszások, sokkal többet érdemelnek, türelmet érdemelnek

– fogalmazott Krasznahorkai László.

A beszélgetés később Orbán Viktor Nobel-díj utáni reakciójára is kitért. Krasznahorkai felidézte, hogy a miniszterelnök egy nyilvános megszólalásában az „első gyulai Nobel-díjasként” hivatkozott rá, amit az író kifejezetten sértőnek érzett. Úgy fogalmazott, „végtelenül sértő”, ha valaki ezen a módon próbálja kifejezni a tiszteletét.

A nyilvános gratulációt később levélváltás követte. Krasznahorkai Orbán levelét formálisnak nevezte, saját válaszát pedig emelkedettebb hangvételűnek írta le. A miniszterelnök erre ismét válaszolt, ám az író szerint ekkor már „nem volt igazán azon a szellemi magaslaton, amin úgy elképzeljük Orbánt”. Arra viszont nem tért ki, hogy pontosan mit írtak egymásnak.

Krasznahorkai ezután arról beszélt, hogy nem gyűlöli a magyarokat, ugyanakkor keserűséggel tölti el, ahogyan szerinte a magyar történelem döntő helyzeteiben az ország újra és újra vereséget szenvedett. Ezzel összefüggésben Berzsenyit és Vörösmartyt is említette.

Ezután Ókovács Szilveszter korábbi kijelentésére utalt, bár az Operaház főigazgatóját név szerint nem nevezte meg. Ókovács korábban úgy fogalmazott, hogy „Krasznahorkai Nobel-díját Vörösmarty Mihálynak” kellene adni. Krasznahorkai azt mondta, magával az állítással egyetért, azzal viszont már korántsem, hogy éppen Ókovács hivatkozzon Vörösmarty nevére.

Ezzel tudniillik egyetértek, valóban neki kellett volna adni, viszont ez az ember, aki ezt mondta, ha még egyszer a szájára veszi Vörösmarty nevét, akkor összeszedem a lustaságomból összeseperhető maradék akaraterőmet, és elkezdek járni erőnléti edzésre

– fogalmazott Krasznahorkai.

Tarr Béla után nem akar más rendezővel dolgozni

Az interjú végén Gulyás Márton arra is rákérdezett, felmerült-e a Nobel-díj óta, hogy Krasznahorkai valamelyik további regényéből film készüljön. Az író egyértelművé tette, hogy Tarr Béla nélkül nem kíván újabb adaptációban részt venni.

Mondtam, hogy senkivel nem dolgozom együtt, csak a Bélával.

Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy nem lesz több film Krasznahorkai műveiből, azt válaszolta: „Nem. Az én életemben biztos nem.” Hozzátette, szeretné azt is rendezni, hogy később a gyermekei se adhassák át a megfilmesítési jogokat.

Gulyás Márton megkérdezte, árulásnak tartaná-e, ha valaki más készítene filmet valamelyik regényéből. Krasznahorkai ezt már túl erős megfogalmazásnak nevezte. Arra viszont, hogy akkor miért zárkózik el ennyire az újabb adaptációktól, röviden azt válaszolta: „Nem szeretem a filmeseket.”

Az interjúban Krasznahorkai László többek között beszélt még

• a Kiscelli Múzeum templomterének szakralitásáról és a művészet helyzetéről;
• a Sátántangó hamis prófétáiról, Irimiás alakjáról és arról, miért fogadják el az emberek akár tudatosan is a reményt kínáló hazugságot;
• az ügynökaktákról, saját rendőrségi kihallgatásáról és arról, hogyan tudta meg, hogy egy hozzá közel álló ember jelentett róla;
• a katonaságról, Nyugat-Berlinről, a berlini fal leomlásáról és a személyes szabadsághoz fűződő viszonyáról;
• Nádas Péter haláláról és arról, miért gondolja úgy, hogy vele az európai irodalom egy korszaka is lezárult;
• valamint a Nobel-díj utáni felhajtásról, az írói sikerről, a barátságról és a szerelemről.

A teljes interjút itt nézheti meg:

Mint azt korábban megírtuk, az ELTE a Krasznahorkai-év keretében Kapcsolódások és közös terek címmel rendezett ünnepi programsorozatot ezen a héten az író tiszteletére, aki díszdoktori címet is kapott alma materétől. A Nobel-díjas művész előtt tisztelegve átadták a Krasznahorkai-olvasóteret az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kar Trefort-kerti könyvtárában. A programsorozat részeként Gintli Tibor, a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet igazgatója beszélgetett Krasznahorkai Lászlóval, aki a pódiumbeszélgetést korábban egy bizonyos feltételhez kötötte. Ami azóta megvalósult – tette hozzá az áprilisi országgyűlési választások eredményére utalva.

(Borítókép: Krasznahorkai László 2026. szeptember 19-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)