A hazai adóellenőrzési gyakorlatban ritka precedens, hogy a jogalkotó törvényi szinten, normatív módon írja elő egy konkrét adózói kör kötelező vizsgálatát. A nyáron elfogadott adócsomag azonban pontosan ezt teszi: a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak feladatként határozza meg a 2023. szeptember 12. előtt nyilvántartásba vett bizalmi vagyonkezelők és magánalapítványok átvilágítását. A jogszabály egyértelmű határidőt is szab: 2028 januárjáig – az elévülési idő figyelembevételével – minden érintett kezelt vagyont górcső alá kell venni.

Fontos, hogy a jogviszony megszüntetése (a vagyon kiadása és a struktúra felszámolása) nem jelent menekülőutat. Ilyen esetekben a hatóság a vagyonrendelőt, az alapítót vagy a csatlakozót vonja közvetlen vizsgálat alá.

Kettős szabályozás

A törvényhozói szándék megértéséhez érdemes kettéválasztani a szabályozás jövőbe, illetve múltba mutató elemeit. Az augusztus 31-e után vagyonkezelésbe adott eszközök esetében a felértékelésből származó, korábban elérhető adóelőny megszűnt.

A régebbi struktúrák esetében azonban a jogalkotó tiszteletben tartotta a szerzett jogokat: a korábban bevitt vagyonra a régi szabályok alkalmazandók, így az ötéves tartási (várakozási) idő leteltével a tőkekiadás továbbra is adómentes maradhat. Ennek a „védettségnek” azonban ára van: a kötelező hatósági átvilágítás. A NAV feladata, hogy megállapítsa, az adott struktúra felállítása során sérült-e a rendeltetésszerű joggyakorlás elve, azaz a vagyonkezelés valós gazdasági/családi célt szolgált-e, vagy kizárólagos motivációja az adóelkerülés volt.

Bár a törvény felsorol bizonyos vizsgálandó szempontokat, az adóhatóság mozgástere ennél szélesebb és a tranzakciók összes körülményét együttesen mérlegelheti. A vizsgálatok várhatóan négy fő pillérre támaszkodnak.

1. A genezis: milyen indíttatásból jött létre a struktúra?

Az elsődleges vizsgálati fókusz a kapcsolatfelvétel és a struktúraalkotás genezise. A NAV feltérképezi a folyamatot, hogy az ügyfél, az adótanácsadó és az okiratszerkesztő ügyvéd hogyan működtek együtt.

A legfontosabb tényező a motiváció minősége. Szignifikánsan eltérő megítélés alá esik egy olyan vagyonkezelés, amelyet egy valós élethelyzet – például egy átfogó generációváltási stratégia, a családi vagyon egyben tartása, cégutódlás vagy hitelezővédelmi megfontolások – hívott életre, mint azok az esetek, amikor „dobozos” adóoptimalizálási termékként értékesítették ezeket a szolgálatatásokat. A levelezés, a koncepciók és a szerződéstervezetek megőrzése is kritikus: a többszörösen véleményezett, az ügyfél egyedi igényeire szabott és módosított tervezetek a valós, érdemi szakmai munka kiváló bizonyítékai.

2. Szerződéses keretrendszer és a tanácsadói díjazás

A revizorok kiemelt figyelmet fordítanak a megbízási és ügyleti szerződések részletszabályaira, különös tekintettel az adóelőnyhöz kapcsolódó kikötésekre és a közreműködők díjazására. Gyakori feltételezés, hogy a sikerdíjas (a megtakarított adó mértékéhez kötött) tanácsadói konstrukciók automatikusan bizonyítják az adóelkerülő célzatot.

A díjazás formájából, így egy eredményorientált sikerdíjból nem lehet egyenes arányban a megbízás kizárólagos céljára következtetni. Az eredményhez kötött díjazás a tanácsadói piacon egy teljesen bevett, standard árazási modell.

Az ügyfél attól még valós szándékkal ül le a szakemberrel – legyen az az öröklés rendezése vagy a vagyon megóvása –, hogy a struktúra felállításának technikai költségeit a realizált megtakarítás arányában fizeti meg. Privátbanki szakértők szerint a cél és a díjszabás technikai formája két külön kategória, amelyeket a jogalkalmazás során sem szabad összemosni.

3. Tényleges irányítás és élettartam

A harmadik pillér a jogviszony valódiságát firtatja (színlelt szerződés tilalma). Itt az időfaktor és a döntési mechanizmusok elemzése a mérvadó. Ha egy struktúra élettartama abnormálisan rövid – például az ötéves moratórium leteltét, és egy nagyobb adómentes vagyonkiadást követően azonnal felszámolják –, az erős vélelmet teremt a visszaélésszerű joggyakorlásra.

Ennél is kritikusabb a vagyon feletti tényleges rendelkezés kérdése. A bizalmi vagyonkezelés lényegadó eleme, hogy a vagyonrendelő a tulajdonjogot (és az azzal járó kontrollt) átruházza a vagyonkezelőre. Ha a vizsgálat során bebizonyosodik, hogy a vagyonrendelő a háttérből továbbra is teljhatalommal irányította az eszközöket, és a vagyonkezelő csupán bábként funkcionált, a struktúra adójogi szempontból semmisnek minősülhet. Ezen a téren a professzionális, MNB-engedéllyel működő vagyonkezelők komoly előnyben vannak, hiszen az ő működésük alapból megköveteli a szigorú belső szabályzatokat, a formalizált döntéshozatalt és a transzparens dokumentációt. A családi (vagy eseti) vagyonkezelőknél ezen papíralapú bizonyítékok hiánya jelentős adókockázatot hordoz.

4. A vagyonkiadások gazdasági indokoltsága

Az utolsó – és talán a leginkább alulértékelt – vizsgálati szempont a tőkekiadások időzítése és kiváltó oka. Mivel a régi szabályok szerint az adóhatás nem a vagyon betételekor, hanem annak kiadásakor (a juttatáskor) jelentkezik, az ellenőrzés fókusza ide összpontosul.

Egy tőkekiadásnál önmagában az az indoklás, hogy „letelt az adómentességhez szükséges öt év”, adójogilag nehezen védhető pozíció. Minden vagyonkiadás mögött fel kell tudni mutatni egy valós, racionális életeseményt vagy gazdasági célt – legyen az egy nagyobb ingatlanberuházás, a kedvezményezett tanulmányainak finanszírozása vagy egy előre eltervezett generációs vagyonátadás. Ezeket a döntéseket proaktívan, a kiadást elrendelő határozatokban kell írásban rögzíteni.

Fontos újítás továbbá, hogy a nyár végi szigorítás után a nem tulajdonátruházó juttatások – például egy a kezelt vagyonban lévő luxusingatlan vagy gépjármű ingyenes használata – a szűk családi körön (egyeneságbeli rokonok és házastárs) kívül már adókötelezettséget keletkeztetnek.

NER-es lopott vagyon vagy verejtékes munka?

A vagyonadó nem tud különbséget tenni a jogszerűen felépített és a vitatható eredetű vagyon között, ezért ez az adóforma nem alkalmas az illegitim vagyongyarapodás kezelésére. Az elmúlt 16 évben felhalmozott, a Orbán-rezsimben az álamtól ellopott vagyon visszaszerzésének nem ez a módja, ehelyett a létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalnak jogi úton kell megtámadnia a NER-közeli vállalkozók által megszerzett vagyont.

„A jogellenes vagy indokolatlan vagyonosodást nem egy általános jellegű adónem, hanem célzott ellenőrzési és transzparencia-eszközök révén kell kezelni” – mondta korábban Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja a Blochamps Capital sajtóbeszélgetésén.

A rendszerszintű illeszkedés mellett az adóztatási küszöböt úgy kell meghatározni, hogy az a széles középosztály védelmében kizárólag a valóban kiemelkedő vagyoni szintet célozza meg.

A méltányosság és a gazdasági stabilitás fenntartása érdekében kulcskérdés, hogy az éves adómérték ne váljon konfiskáló, azaz tőkeelkobzó jellegűvé. Ezért legfeljebb alacsony, ezrelékes mértékű, sávos kulcsok képzelhetők el, amelyeket a jövedelemhez vagy a vagyon tényleges hozamához kötött felső korláttal kell szabályozni. Mivel a vagyon önmagában nem feltétlenül termel azonnal hozzáférhető készpénzt, a rendszerbe kötelező likviditási garanciákat – például részletfizetést, adóhalasztást, valamint az illikvid vagyonelemek különálló kezelését – szükséges beépíteni.