A 2021 augusztusa óta ismét tálibok uralta Afganisztánra jó ideje nem igazán figyel a világsajtó. Pedig lenne miért. A tálibok uralta országban ugyanis, kérészéletű béke után, a hatalomátvétel ötödik évfordulóján, ismét elkezdtek fellángolni a harcok. Bár a 2021 előtti, klasszikus értelemben vett háború nem tért vissza, a tálibok csak illékony nyugalmat adtak az afgánoknak. És még ennek is a 2001 előttihez hasonló, brutális elnyomás volt az ára. Mindeközben az ország nemzetközi helyzete pont olyan érdekes, mint az a geopolitikai törésvonal, amelyen fekszik...

Afganisztán mint béka a fazékban

Titkos afganisztáni lányiskolákról ír a The New York Times. A riport nemcsak azért újszerű, mert valakik ismét „terepen” tudósítanak a közép-ázsiai országról. Már maga a tény is figyelemre méltó, hogy egy nagyobb lap egyáltalán hosszabb terjedelemben ír Afganisztánról. Az ország ugyanis az utóbbi időben mintha elvesztette volna a nyugati világ közvéleményének érdeklődését. A Times is talán csak azért szánta el magát a riport megírására, mert nemrég volt a tálibok (újbóli) hatalomátvételének ötödik évfordulója.

2021. augusztus 15-én esett el ugyanis az afgán főváros, Kabul, miután az Egyesült Államok gyakorlatilag kivonult az országból. A tálibok és az amerikaiak küzdelme régóta szélmalomharcnak számított – az előbbiek javára –, és kísértetiesen hasonlított a Rambóban is megénekelt szovjet beavatkozás kudarcához. A külső erők számára barátságtalan domborzati viszonyokkal rendelkező afgán vidéki területek többségét 2021-re már sok éve tartotta ellenőrzése alatt az iszlamista milícia.

Mindez ugyanígy zajlott le a '80-as évek második felében a szovjetekkel is. Ahogyan az is hasonló, hogy külső segítség nélkül a szekuláris kormányzat összeomlott. Igaz, később a tálibok által brutálisan meggyilkolt Muhammad Nadzsibullah kommunista kormánya – magát „balközép demokratává” átfestve – ideig-óráig tartotta magát közvetlen szovjet segítség nélkül is, hogy aztán a különböző iszlám frakciók véres polgárháborúban vetélkedjenek a hatalomért. Ezzel szemben 2021-ben még véget sem ért az amerikai kivonulás és a civilek evakuációja, amikor az egységes tálib hadsereg bevette Kabult, és ezzel véget vetett az újabb, immár nyugati, szekuláris kísérletnek.

A széttagoltság és egységesség kérdését azért is fontos kiemelni, mert öt éve a tálibok meglepően olajozottan vezényelték le az erőszakos rezsimváltást, és vették fel a fonalat ott, ahol 2001-ben kénytelenek voltak letenni. A világ egy ideig nevethetett az önfeledten dodzsemező és kondizó szakállas mudzsahedeken, de aztán rögtön meg is döbbent azon, hogy a sokak által várt véres káosz helyett tűzzel-vassal fenntartott stabilitás jött.

Két nappal később azonban, jó taktikai érzékkel, nemzetközi sajtókonferenciát tartottak, ahol igyekeztek megnyugtatni az országban tartózkodó külföldieket azzal kapcsolatban, hogy nekik nincs félnivalójuk. Hibatulla Ahundzáda molla, a tálibok vezére rendeletet adott ki, amelyben meghatározta az újonnan létrejött rezsim – hivatalosan Afgán Emirátus – irányelveit, illetve kinevezte annak első kormányát. A tálibok igyekeztek tehát a normalitás látszatát mutatni, főleg a külföld irányába. Sőt, belföldön is úgy jártak el, mint amikor a békát lassan főzik meg. Ugyanis 2022 januárjában még arról született döntés, hogy a nők tulajdonjoggal rendelkezhetnek.

Nem sokkal később a tálib harcosoknak megtiltották a többnejűséget is. Ráadásul ekkor hivatalosan még semmiféle iszlamista rendelkezés nem volt érvényben. Az év nyarán azonban tettek egy igen komoly lépést ebbe az irányba is. Érvénytelenítették az ország addig elvileg hatályos, szekuláris alkotmányát, betiltották a rezsim bírálatát, és visszahozták a testi fenyítést. 2024-ben betiltották a szépségszalonokat, és megtiltották, hogy olyan épületeknek ablaka lehessen, ahol nők is tartózkodnak. Végül a 12 évnél idősebb lányok részére megszűnt az oktatás is. Azaz, ma gyakorlatilag nők nem szerezhetnek szakmát vagy diplomát Afganisztánban. Az új afgán büntető törvénykönyvet csak nemrég fogadták el. Az termesztésen a saríára, vagyis az iszlám vallási törvénykezésre alapul.

Eddigre azonban már „megfőtt a béka”: késő volt ellenállni. 2021-ben még voltak tüntetések és tiltakozások, azonban ezek alig egy év alatt elhaltak. A tálibok, elrettentő jelleggel alkalmaztak erőszakot, de a tüntetőkkel szembeni fellépésnek „alig” 100 áldozata volt. Azaz, az iszlamista rezsimnek, „soft opening” jellegével és az elrettentéssel, gyakorlatilag nagyobb felzúdulás nélkül sikerült elfojtania a tiltakozást. Legalábbis egy időre...

Mollák, mudzsahedek, gárdisták: repedések a tálibok uralmán

Mára az ország berendezkedése teljesen teokratikussá és diktatórikussá vált. Gyakorlatilag visszaállt a 2001 előtti rezsim. Nincsenek választások, a tálib rendszer – hasonlóan az ISIS-hez vagy az Öböl-menti abszolút monarchiákhoz – még szavazásos színjátékkal sem kísérletezik, mivel elvből ellenzi a demokráciát: saját legitimitásukat Allah akaratából vezetik le. Az országot rendeletekkel kormányozza az elvben abszolút hatalommal rendelkező legfőbb molla, aki hivatalosan a „hívők parancsnoka” címet viseli.

Természetesen hatalmát korlátozza a többi tálib vezető, illetve a köztük létrejövő erődinamikák. A rezsim elitje például kapásból két csoportra oszlik: a ténylegesen teológiai képzettséggel rendelkező kandahári vallási-politikai és a Kabulban székelő, katonai vezetésre. Azaz, erősen pontatlan nyugati terminológiával, a mollákra és a mudzsahedekre. Előbbiek keményvonalasabbak, utóbbiak inkább pragmatikusak és mérsékeltek.

A helyi hadurak ráadásul vallási és ideológiai beállítottságuktól (már ha egyáltalán van nekik olyan) függetlenül sokszor kihasználják a belső megosztottságot, és szabotálják a kormány döntéseinek végrehajtását, vagy egyszerűen zsebre rakják az adóbevételeket. Az ország pénzügyi forrásai így nagyrészt a csempészetre és a nagyritkán beengedett humanitárius segélyekre korlátozódnak. 2021 és 2025 között az ország GDP-je összesen közel 6 szézalékos esést „ produkált”, igaz, 2026-ban már képes volt csekély növekedésre, és az infláció is valamelyest visszaesett. Az életszínvonal azonban még mindig csökken. Hiába tehát a Kalasnyikovval és hidzsábbal fenntartott „béke”: bár a gazdaság abszolút értékben elkezdett nőni, az életszínvonal tovább romlik a népességnövekedés és a visszatérők miatt.

Ráadásul megtörni látszik az a stabilitás is, amit 2022-re a táliboknak sikerült összehozniuk. Az ENSZ vonatkozó jelentése szerint 2026-ban összesen 18 támadást hajtottak végre a rezsim ellen olyan ellenállócsoportok, mint a Nemzeti Függetlensági Front vagy az Afgán Szabadságfront.

A gárdisták erősen kezdtek: idén rögtön bevettek egy tartományi központot. Ezzel, 2021 óta először, a tálibok területi veszteséget könyvelhettek el. Közben a civil ellenállás is fel-fellángol. Heratban hidzsáb viselésére kötelezett nők, Badakhshanban pedig az ópiumellenes rendelkezések ellen tiltakozó máktermesztők lázongtak idén. Utóbbi rámutat a rezsim – a kétes „béke” ideig-óráig történő megteremtése mellett – talán egyetlen szimpatikus vonására is. A tálibok ugyanis 2021 után komolyan nekiláttak az ópiumtermesztés felszámolásának, ezzel viszont sok földművest fordítottak maguk ellen. Fontos azonban kiemelni, hogy ezek sporadikus, vagy egy-egy területre korlátozódó mozgalmak. Afganisztánban országos felkelés nincsen, egy töredezett ellenállás rombolja a rezsim stabilitását.

A rendszert ráadásul nemcsak a belső instabilitás és a lázadások teszik ingataggá. A táliboknak számolniuk kell külső fenyegetésekkel és geopolitikai realitásokkal is.

The big game: Afganisztán a nagyhatalmak metszéspontjában

A tálibok külpolitikája – amennyiben lehet egyáltalán ilyenről beszélni – vegyes eredményeket mutat. A hatalom megtartásához ugyanis szembe kell nézniük Afganisztán bonyolult geopolitikai helyzetével is.

A szélesebb közvélemény számára közhely, hogy Afganisztán a „birodalmak temetője”, azaz hiába vetélkedtek rajta nagyhatalmak, eddig senki sem tudta hosszú időre meghódítani. A geopolitika iránt érdeklődők valószínűleg azt is tudják, hogy Afganisztán az angolszász, azaz a brit, majd az amerikai, valamint a szovjet-orosz érdekszféra határán helyezkedik el.

A 19. században nemcsak függetlenségét garantálták Londonból és Moszkvából, de még egy vékony földnyelvet is kapott keleten, pusztán azért, hogy elválassza a cárok birodalmát Brit Indiától, azaz teljes területével pufferzóna legyen a két hatalom között. A britek a 19. század folyamán és a 20. század elején többször is próbálták meghódítani Afganisztánt, ám végül mindig vereséget szenvedtek. Bár egy rövid időre megszerezték az afgán külügyek igazgatásának jogát, 1919-ben el kellett ismerniük az ország teljes szuverenitását.

Ám, ha máshonnan nem is, a fentebb említett Stallone-filmből egészen biztosan tudja mindenki, hogy ők sem jártak sikerrel. 2001-ben ismét az angolszászokon „volt a sor”. Az al-Kaidát közvetve támogató tálib rezsim lett ugyanis a szeptember 11. miatt vért kívánó USA haragjának célpontja. Fontos momentum, hogy a terroristákat és a tálibokat is segítő Pakisztán, mint a világpolitikai színpadon Washingtont erősítő atomhatalom, elkerülte a felelősségre vonást. Az inváziót követő megszállás és felemás demokratizálás azonban pünkösdi királyságnak bizonyult, hiszen 20 évig tartott, és sosem volt igazán stabil (a szovjetek „pünkösdi népköztársasága” egyébként ennek az időtartamnak alig a feléig bírta).

Bár az amerikaiak valódi lépéseket tettek az ország helyzetének javítása irányába, főleg a nők jogainak tekintetében – illetve itt nem merült fel komolyan az ország kifosztásának vádja sem, mint Irakban – a többség mégis gyanakodva figyelte az idegen megszállókat, a szavazóurnáknál pedig vallási és törzsi alapon voksolt. Így Afganisztán vetélkedő klánoké lett, az inkompetens és korrupt kormányzat kudarcai pedig kedveztek a táliboknak.

A keményvonalasok igen hamar elidegenítették maguktól egyetlen nemzetközi szövetségesüket. Elérték ugyanis, hogy az új rezsim támogatást nyújtson a „Pakisztáni Talibán” néven a szomszédos országban szerveződő radikálisoknak. Iszlamabád válaszul 2024-ben bombázni kezdte Afganisztánt. Legkésőbb 2026 év eleje óta, Pakisztán és Afganisztán között egy alacsony intenzitású konfliktus zajlik, áldozatokat is követelő, fegyveres összecsapásokkal. A pastu többség nacionalizmusát kihasználó tálibok kijelentették, hogy szeretnének területeket szerezni Pakisztán pastuk lakta régióiból, ezzel elutasítva a gyarmati időszakban vonalzóval meghúzott Durand-vonal mint határ legitimitását. A tálibok tehát mára elvesztették az egyetlen ENSZ-tagállamot, amely – legalább taktikailag – kész volt támogatni őket.

A pakisztáni fiaskót némileg enyhíti, hogy Peking és Moszkva pragmatikus alapon elkezdett közeledni Kabulhoz. Oroszország 2025-ben hivatalosan is elismerte a tálibokat Afganisztán legitim kormányaként. 2025-ben az orosz–afgán kereskedelem értéke elérte a félmilliárd dollárd. Ráadásul, 2026-ban Moszkva és Kabul között született egy megállapodás a katonai technológiák terén történő nagyon szűk körű együttműködésről is. Kína hivatalosan ugyan nem ismerte el őket, de többször tárgyalt velük, illetve kínai cégek továbbra is fektetnek be az ország nyersanyaglelőhelyein. Elemzők szerint az, hogy Peking újabb, nagyobb szabású projektekbe nem megy bele, az instabilitás miatti óvatossággal, nem pedig politikai okokkal magyarázható. Kína tehát pragmatikus gazdasági kapcsolatokat ápol (bányászat), de hivatalosan nem ismerte el őket, és óvatos a nagyobb beruházásokkal.

Afganisztánnal kereskedelemet és limitált befektetéseket főleg a térség középhatalmai bonyolítanak. Ide tartozik India mellett Törökország és az öböl-menti államok is. A tálibokkal az európai és más, nyugati kormányok is keresik a kapcsolatot.

Afganisztán helyzete tehát ma minden szempontból felemás. Elmondható, hogy a tálibok könyörtelen, mégis törékeny stabilitást teremtettek mind belföldön, mind a külpolitikai helyzet tekintetében. Abszolút értelemben ma valószínűleg jobb afgánnak lenni, mint a konfliktus leginkább intenzívebb szakaszaiban, hiszen a tényszerű állítás az, hogy kevesebben halnak meg. A béke azonban törékeny, illékony, hiszen újabb és újabb felkelőcsoportok fenyegetik.

A külpolitika tekintetében szintén illuzórikus stabilitásról beszélni. Peking és Moszkva taktikus jóváhagyása valamelyest stabilizálta a rezsimet. Ám az országnak nem sikerült széleskörű elismerést kivívnia. Ráadásul aktívan háborúzik Pakisztánnal, amely korábban az egyik fő támogatójának számított. Arra ugyanakkor nem számíthatunk, hogy Iszlámábád elfoglalja az országot, vagy, hogy esetleg újabb nyugati beavatkozásra kerül sor. Ám Afganisztán helye a világban nem tűnik stabilnak. Oroszország és Kína nyer azon, hogy kitermelheti az ország értékes nyersanyagkincsét, többek között az egyre fontosabbá váló lítiumot. Az innen befolyó bevételek azonban csekély vigasznak számítanak a tálibok számára.

A gazdaság alig tud növekedést felmutatni. Az instabil belső helyzet a befektetőket riasztja el, a külső stabilitás hiánya pedig a kereskedelmet nehezíti meg. Az országnak elemzők további, csekély növekedést jósolnak, ez azonban aligha húzza majd ki az afgánok millióit a szegénységből.

A fentiekhez pedig hozzá kell tenni az elnyomást és a diktatúrát, amely az ország lakóinak mindennapi tapasztalata. Nemcsak a nyomorral és instabilitással kell szembenézniük, hanem a saríával is, és az azt betartató mudzsahedekkel. Az afgánok többsége tehát egy véres, kellemetlen, illékony békét kapott cserébe a tálib elnyomásért. Maguk a tálibok sem lehetnek nyugodtak. Rendszerük nem látszik összeomlani, ám nincs garancia arra, hogy tartósabb lesz, mint bármely eddigi rezsim.

Afganisztán kormánya könyörtelen és elnyomó, mégsem hatékony, és nem tud békét teremteni. Így egyfajta disztópikus kombinációt jelent, aminek hátrányait az afgánoknak mindennap el kell szenvedniük.

A szerző újságíró.

Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát!

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Illusztrációnkon a tálibok támogatói utcai ünnepségen vesznek részt a csoport hatalomra való visszatérésének ötödik évfordulója alkalmából az amerikai és NATO-erők kivonulását követően Kabulban, Afganisztánban 2026. augusztus 15-én. Fotó: Hafizullah Habib / Anadolu / Getty Images)