GazdaságSzerző: portfolio 11 órával ezelőtt 9 percnyi olvasás
A legfőbb ügyész megválasztása Magyarországon alapvetően két alkotmányos szereplő együttműködését igényli. A tisztség betöltésére ugyanis a rendszerváltás óta az államfő tesz személyi javaslatot, de az Országgyűlés kezében van a megválasztás lehetősége. Az eredeti elképzelés a két intézmény konszenzusára épített, ugyanakkor a politikai gyakorlat azt mutatta, hogy a köztársasági elnöki jelölés vált súlytalanná a folyamatban. A Tisza nyilatkozatai, eddigi közjogi szereplőválasztáshoz való hozzáállása alapján ugyanakkor elképzelhető, hogy a harmadik magyar köztársaság történetében először az Országgyűlés szerepe szorulhat háttérbe az új ügyészi felsővezető kiválasztásánál.
A megbízatás kilenc évre szól, a megválasztáshoz az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatása szükséges. Az elnöki jelöléshez nem kell kormányzati ellenjegyzés. A parlament elutasíthatja a javaslatot, saját jelöltet azonban nem választhat helyette. Sőt, egy olyan rendszerben, ahol a kétharmados felhatalmazás különleges esemény, nem pedig megszokott parlamenti erőviszony, ott még külön ellenzéki-kormánypárti egyetértés is szükséges.
A szabályozás tehát egyik intézmény számára sem biztosít kizárólagos rendelkezést a tisztség felett.
A képviselők titkos szavazással döntenek, a megválasztott legfőbb ügyész a parlament előtt tesz esküt. A jelöltnek rendelkeznie kell jogi diplomával és jogi szakvizsgával, valamint meg kell felelnie a jogállási törvény további feltételeinek.
A rendszerváltáskor alapvetően fennmaradt a kormánytól szervezetileg elkülönült ügyészség, miközben új garanciák választották el a pártpolitikától. Az 1989-es törvénymódosítás kimondta az ügyészség függetlenségét, a legfőbb ügyész megbízatását pedig hat évben határozta meg. A parlament négyéves ciklusánál hosszabb időtartam indoka a törvényesség folyamatosságának biztosítása volt: az ügyészség vezetése ne kötődjön automatikusan a kormánytöbbséghez.
Ezzel párhuzamosan azonban nyitva maradt az ügyészség államszervezeti helyének kérdése. A rendszerváltó pártok jelentős része hosszabb távon a kormánynak felelős ügyészséggel számolt, így a kilencvenes években több reformkísérlet is az igazságügy-miniszteri felügyelet megteremtésére irányult, de ezek végül nem vezettek modellváltáshoz. A fennmaradó rendszer így egyszerre hordozta a független jogalkalmazó szerv és a parlamentnek felelős intézmény jellemzőit.
Ez a kettősség a választási és ellenőrzési szabályokban is megjelent. A legfőbb ügyészt 2010 előtt egyszerű többséggel választották, tehát nem tartozott hagyományosan a kétharmados közjogi méltóságok közé. Az Országgyűlésnek beszámolási kötelezettséggel tartozott, a képviselők kérdezhették és interpellálhatták. Ez azonban nem jelentett politikai leválthatóságot, ezt az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) AB határozatban rögzítette is. Az AB-döntés kimondta, hogy az interpellációs válasz elutasítása nem változtatja meg a legfőbb ügyész közjogi helyzetét, és egyedi ügyekben a parlament sem utasíthatja.
A 2010-es fordulat: hosszabb mandátum, magasabb választási küszöb
A meghatározó változtatások már 2010-ben, az Alaptörvény hatálybalépése előtt megtörténtek. A Fidesz–KDNP kétharmadhoz kötötte a legfőbb ügyész megválasztását, hatról kilenc évre növelte mandátumát, és megszüntette interpellálhatóságát. Az ügyészségről és az ügyészek szolgálati viszonyáról szóló törvények elfogadásához ettől kezdve a jelen lévő képviselők kétharmadának támogatása kellett.
A hosszú mandátum alapvetően csökkentheti a mindenkori kormánytól való függést, a kétharmados küszöb pedig szélesebb megegyezést kényszeríthet ki. A vezetés folyamatosságát szolgálta az a szabály is, amely szerint a legfőbb ügyész mandátuma lejárta után az utódja hivatalba lépéséig gyakorolhatja jogköreit.
Önálló kormánypárti kétharmad mellett azonban megszűnik az ellenzékkel való megállapodás kényszere. Ez, az Orbán-kormányok által megalkotott választási törvénnyel párhuzamosan (amely a bevezetése óta eddig minden választáson kétharmadot eredményezett az éppen aktuális kormánypártnak, vagy kormánykoalíciónak) teljesen más jellegű karaktert kölcsönzött a szabályozásnak.
A korábbi többség által megválasztott vezető leváltásához egy későbbi kormányváltás sem feltétlenül elegendő: az utód megválasztásához is kétharmad kell. Ezt a tartós személyi befolyást írja le a bebetonozás fogalma. A hosszú mandátumok, a továbbműködési szabályok és a kétharmados követelmények együtt védhetik a korábbi kormányoldal embereinek pozícióit. A bebetonozás problémájával ebben a cikkben foglalkoztunk:
A magyar közjogi gyakorlatban a tényleges személyi döntés gyakran már az elnöki jelölés előtt megszületik. Az előzetes pártegyeztetés során az államfő felmérheti saját jelöltje támogatottságát, vagy a pártok által ajánlott személyek közül választhat. Az eljárás kiszámíthatóbbá teszi a szavazást, ugyanakkor teret ad a pártok személyi befolyásának.
A másik elnöki szerepfelfogás, amelyet lényegében Sólyom László egymaga képviselt, az az autonóm, előzetes pártegyeztetés nélküli jelölés. Ebben a szerepfelfogásban az államfő vállalja a parlamenti elutasítás kockázatát, cserébe a jelölt személy politikai függetlenségére sokkal nagyobb garanciák mutatkoznak.
Míg az egyeztetés (vagy konszenzuskeresés) előnye a választás kiszámíthatósága, addig kockázata, hogy a személyi döntésben az alkalmasság mellett – vagy akár helyett – a pártok közötti megállapodás válik meghatározóvá. Kétharmad esetén pedig még pártok közötti megállapodásra sincs szükség. Az önálló jelölés egy bizonytalan választási kimenetelt hordoz magában, viszont maga a jelölési folyamat már kevésbé áll a pártok befolyása alatt.
Az első szerepfelfogásra jó példa Göncz Árpád államfő esete, aki 2000 áprilisában, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész lemondása után egyeztetett a parlamenti pártokkal az új legfőbb ügyészről. Polt Pétert a Fidesz, a kisgazdák és a MIÉP támogatta, Heidrich Gábor Csongrád megyei bírósági elnököt az MSZP, az SZDSZ és a kormánypárti MDF ajánlotta. A megosztottság így a kormány–ellenzék határvonalat is átlépte.
Az elnöki hivatal nyilvános indoklása két, szakmailag felkészült jogászról beszélt. Göncz azért választotta Poltot, mert mögötte látszott biztosítottnak a szükséges képviselői többség. Tekintve, hogy az SZDSZ köreiből érkező államfőről beszélünk, ez a példa egyben azt is jelentette, hogy Göncz a másik politikai oldal jelöltjét támogatta.
Papíron komoly egyeztetést feltételezett Schmitt Pál jelölése is, ő például 2010. november 24-én valamennyi parlamenti párt képviselőjét fogadta a legfőbb ügyész kiválasztásával kapcsolatban. Az ellenzék véleményét bár meghallgatta, szavazataira azonban a kormányoldalnak már nem volt szüksége. Végül – bár a Fidesz azt állította, hogy a találkozón nem hangzottak el nevek – Schmitt Pál Polt Pétert jelölte ismét a pozícióra.
Hiába szigorodott a megválasztási küszöb, Polt Péter második megválasztásánál volt szükség a legkisebb konszenzusra.
Polt Péter 2019-es újraválasztásakor Áder János ismét őt javasolta, az Országgyűlés pedig november 4-én 134 igen szavazattal megválasztotta. A Fidesz korábbi vezető politikusából lett államfő ezzel újabb kilenc évre jelölte a korábban szintén a pártban politizáló legfőbb ügyészt.
Mivel sem a 2010 előtti, sem az azt követő szabályozás nem korlátozta az újraválaszthatóságot (sőt, jelenleg sem korlátozza), így történhetett meg, hogy a rendszerváltást követő 36 év több mint felében, 20 évben Polt Péter töltötte be a legfőbb ügyészi tisztséget. Ha kitölti mandátumát (amire azért nem került sor, mert a Fidesz a kétharmad elvesztésével kalkulálva, még a választások előtt átkatapultálta az Alkotmánybíróság élére), akkor összesen 24 éven keresztül irányította volna az ügyészség munkáját.
A jelölések háttéregyeztetései nem ismertek teljeskörűen, ugyanakkor a parlamenti erőviszonyok lehetővé tették, hogy a Fidesz ellenzéki támogatás nélkül biztosítsa jelöltje megválasztását.
A kétharmados küszöb önmagában kevésnek bizonyult a pártokon átívelő konszenzus kikényszerítéséhez.
Sólyom László (szemben elődjei szerepfelfogásával) a függetlenség biztosítékának tekintette a pártalkuk mellőzését. Arra épített, hogy a szakmai alkalmasság önmagában is elegendő parlamenti támogatást teremthet.
Ez volt az autonóm jelölési modell alapfeltevése - és egyben a legsebezhetőbb pontja. Másfelől ez – politikai szempontból – azt jelentette volna, hogy a pártok elfogadják: az államfő nélkülük tesz személyi javaslatot.
Az első nyílt összecsapásra az államfő és a parlament között 2006. július 3-án került sor. Az Országgyűlés nem választotta legfőbb ügyésszé Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét. Az MSZP és az SZDSZ előzetesen bejelentette, hogy nem támogatja Sólyom László jelöltjét, Mesterházy Attila, a szocialista frakció helyettes vezetője azzal indokolta az elutasítást, hogy Horányi szakmai múltja nem teszi alkalmassá az ügyészség tekintélyének helyreállítására.
Egyelőre többen vagyunk, mint az elnök
– nyilatkozta akkoriban az egyik szocialista képviselő (névtelenül), aki egyben azt is kijelentette: pártja álláspontja az, hogy mindaddig nem szavazzák meg a jelöltet, amíg Sólyom nem tárgyal a frakciókkal.
A jelölt leszavazása alkalmas volt arra, hogy a parlamenti többség megpróbálja visszaterelni az elnököt az előzetes egyeztetéshez.
Második jelöltjének Kovács Tamás katonai főügyészt választotta, aki 1990 óta dolgozott legfőbbügyész-helyettesként, szakmai pályája több vezetést és politikai ciklust kötött össze. Jelölését az Ügyészek Országos Egyesülete is támogatta.
A nyilvános eljárás szerint Sólyom továbbra sem engedte át a személy kiválasztását a pártoknak, de a jelölt bemutatásába bevonta vezetőiket. Kovács nevét 2006. szeptember 18-án a frakcióvezetők jelenlétében jelentette be, akik ezt követően támogató nyilatkozatokat tettek. Október 9-én Kovácsot 320 igen szavazattal megválasztották.
Külön érdekesség, hogy Baka András személyesen is megtapasztalta a parlamenti elutasítást. Őt Sólyom László – szintén a parlamenti pártokkal való egyeztetést kihagyva – 2008 áprilisában jelölte elsőként a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A jelöltséget a Fidesz és a KDNP támogatta (ellenzékben), ez viszont csak 170 igen szavazatot jelentett a 386 fős parlamentben. Ezt követően még három jelölést (ebből még egyszer Bakát) utasított el a Parlament, ebből az utolsót ráadásul úgy, hogy nyilvánosan mind a támogatásukról biztosították a jelenlegi köztársasági elnököt. Végül ötödjére, csaknem egy év interregnum után Baka Andrást választotta meg a parlament – és az egész folyamatban Sólyom László egyszer sem egyeztetett a pártokkal.
Sólyom László konfliktusos működése rámutatott arra, hogy az államfő jelölési joga nem önmagában értelmezhető, és nem tudja megkerülni a pártos logikát, az Országgyűlés befolyását a személyi döntés felett. Bár a jelölés az ő kezében maradt, a tisztség betöltésének megakadályozása a képviselőkében.
Baka most a döntési folyamat másik oldalán áll. Köztársasági elnökként Sólyom eljárását követné, vagyis előzetes pártegyeztetés nélkül választaná ki az új legfőbbügyész-jelöltet.
Az új választás lehetőségét Nagy Gábor Bálint lemondása teremtette meg, aki 2026. július 22-én, Magyar Péter ismételt, távozását sürgető felszólításai után hagyta ott hivatalát, megbízatása augusztus 25-én szűnt meg. Baka aznap fogadta Lajtár István legfőbbügyész-helyettest, és a Sándor-palota közölte, hogy az államfő szakmai és vezetői alkalmasság alapján választ jelöltet, és az előzetes pártegyeztetést az ügyészség szakmai autonómiájával összeegyeztethetetlennek tartja.
Baka ugyanakkor nem megszüntette a konzultációt, csak a politikusok helyett szakmai irányba indult el. Az államfő szeptember elején az Országos Bírósági Hivatal, az Országos Bírói Tanács, a Magyar Ügyvédi Kamara és az Ügyészek Országos Egyesülete vezetőivel egyeztetett. A kiválasztáshoz a jogászi hivatásrendektől kér támpontokat.
Az eljárás politikai esélyét a kétharmados Tisza hozzáállása adja, amely nyilvánosan elhatárolódott az előzetes egyeztetés lehetőségétől.
A megfelelő legfőbbügyész-jelölt megtalálása az államfő feladata és hatásköre. Nem tartjuk szükségesnek, hogy az államfő egyeztessen a Tisza-frakcióval a legfőbbügyész-jelöltről a jelölést megelőzően
– válaszolta a Tisza-frakció a Telexnek.
A Tisza tehát egyelőre elfogadja, hogy Baka előzetes pártegyeztetés nélkül válassza ki jelöltjét. A frakció ezzel teret enged az önálló elnöki mérlegelésnek, miközben a megválasztásról szóló döntést továbbra is fenntartja magának. A nyilatkozat súlyát a konkrét jelölt fogadtatása mutatja majd meg.
A mostani helyzetből két, egymástól nagyon különböző történet alakulhat ki. Az egyikben Baka valóban önállóan választ, a Tisza pedig szakmai alkalmasság alapján dönt a jelölt támogatásáról. A másikban az előzetes egyeztetés elmaradása csak formai különbségként jelenik meg: a parlamenti többség addig utasítja el a jelölteket, amíg az államfő el nem jut a számára politikailag megfelelő személyhez.
A Tisza Párt politikai közössége ugyanakkor eddig pártoktól ritkán látott mértékű önmérsékletet tanúsított a kormányzásuk alatt megválasztott közjogi méltóságok választása során, így elképzelhető, hogy jelen esetben támogathatják Baka jelöltjének megválasztását, függetlenül a személytől (ahogy az is elképzelhető, hogy előtte egyeztetnek róla). Mivel a Tisza rendelkezik a szükséges kétharmaddal, így a jelöltnek további támogatókat nem is kell szereznie az országgyűlésből.
Vagyis most először fordulhat elő az, hogy a köztársasági elnök sikeres első jelöléséhez nem szükséges a pártokkal történő egyeztetés.
Egy sikeres választás azonban még kevés lenne egy új közjogi szokás megszilárdulásához. A következő elnök és a következő parlamenti többség is élhetne a rendelkezésére álló politikai eszközökkel. Baka most precedenst teremthet. Annak tartóssága azon múlik, hogy az önálló elnöki jelölést a pártok akkor is elfogadják-e, amikor annak eredménye számukra kényelmetlen.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Hegedüs Róbert
Napi