Elemzők hirtelen nem tudták mire vélni von der Leyen váratlan gesztusát, amely azért felvet néhány komoly kérdést. Igaz, hogy az eheti strasbourgi EP ülésnek egyik díszvendége volt a kanadai kormányfő, Mark Carney is, aki másnap szintén mondott egy lelkesítő beszédet az európai képviselők előtt.

A felvetés hátteréről és megvalósíthatóságáról Lattmann Tamás nemzetközi jogászt kérdeztük. A szakértő rávilágított: az Európai Unió jelenlegi jogrendje szerint a bizottsági elnök által felvázolt konstrukció nem létezik.

Nem létező státusz az uniós jogban

Az Európai Unió alapító szerződései nem ismerik a „társult tag” (associated member) fogalmát. A jelenlegi szabályozás szerint léteznek a teljes jogú tagállamok, és nagyjából ennyiben kimerül a struktúra.

Ismerik az európai uniós alapító szerződések és a kialakult gyakorlat az úgynevezett társulási megállapodásokat, de ez nem jár tagsági státusszal, hanem az Unión kívüli államoknak biztosít különféle jogosítványokat. A társult tagság mint olyan jelenleg egy nem létező fogalom”

– emelte ki Lattmann Tamás.

Ilyen társulási megállapodásokat az EU számtalan harmadik országgal kötött már – a legismertebb példa erre Ukrajna, amelynek szerződése 2017-ben lépett hatályba. Ezek a megállapodások rendszerint olyan államokkal köttetnek, amelyeknél a folyamat végén elviekben felmerülhet a csatlakozás lehetősége, így a tagjelölt államok mindegyike rendelkezik ilyen kerettel. Ez azonban semmilyen döntéshozatali vagy szavazati jogot nem biztosít az unió belső intézményeiben.

Mi kellene a megvalósításhoz?

Ahhoz, hogy Kanada – vagy bármilyen más ország – valóban „társult taggá” válhasson, az EU alapító szerződéseit kellene módosítani. Ehhez viszont kivétel nélkül az összes tagállam hozzájárulása szükséges.

Lattmann Tamás szerint teljesen irreális elvárás, hogy a tagállamok egy ilyen ötlet miatt megnyissák a vitát az alapító szerződések felett. Még ha a tagállami vezetők – például az Európai Tanács elnökének informális egyeztetései nyomán – hajlanának is a kompromisszumra, a szerződésmódosítást minden egyes nemzeti parlamentnek megerősítve kell ratifikálnia. Ezt a politikai garanciát pedig egyetlen állam- vagy kormányfő sem tudná előre bevállalni.

Átmeneti tagság: Létezik megoldás a tagjelölteknek?

A kérdéskör kapcsán felmerült a német kancellár, Friedrich Merz korábbi felvetése is, aki Ukrajna kapcsán említett egyfajta „interim EU membershipet” (átmeneti uniós tagságot), szavazati jogok nélkül.

A szakértő rámutatott, hogy a tagjelöltek korai bevonása az uniós intézmények munkájába nem teljesen új gondolat. A csatlakozási folyamat utolsó fázisában a jelöltek megfigyelőként már belátást nyerhetnek a működésbe, ahogyan Magyarország esetében Balázs Péter is egyfajta „ideiglenes biztosként”  volt jelen a Bizottságnál a 2004-es csatlakozást megelőzően.

Külpolitikai üzenet? Megpingelték Trumpot

Mivel a felvetés a jelenlegi jogi környezetben kivitelezhetetlen, felmerül a kérdés: miért lebegtetett be von der Leyen egy ilyen forgatókönyvet?

Lattmann Tamás értékelése szerint az Európai Bizottság elnöke politikai értelemben túllépett a hatáskörén és túlságosan előreszaladt. Azonban nem zárható ki az sem, hogy a lépés mögött tudatos geopolitikai megfontolás állt, méghozzá az európai-amerikai relációban.

A bejelentést követően Washingtonból gyors és ingerült reakciók érkeztek, többek között újabb vámfenyegetések formájában az Unióval szemben. Így elképzelhető, hogy von der Leyen célja nem egy tényleges jogi integráció előkészítése volt, hanem egyfajta geopolitikai jelzésadás, az Egyesült Államok és az amerikai elnök tesztelése a transzatlanti kapcsolatok átrendeződésének idején.

A végeredmény szempontjából ez keveset változtat, mert Kanada uniós tagsága vagy társult tagsága egyelőre a politikai retorika és a geopolitikai szópárbajok szintjén marad.

(Borítókép: Ursula von der Leyen Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2026. szeptember 16-án. Fotó: Yves Herman / Reuters)