KultúraSzerző: magyarnemzet 1 órával ezelőtt 5 percnyi olvasás
Tizennégy országból vett részt a Magyarságkutató Intézet kétnapos nemzetközi nyelvpolitikai konferenciáján, amelynek középpontjában az anyanyelvek megőrzése, a kisebbségi nyelvi jogok, s a nyelvvesztés jelenkori folyamata állt.
Language Policy in European Countries and in the Post-Soviet Region – Current Trends and Challenges címmel rendezett kétnapos nemzetközi konferenciát szeptember 16–17-én Budapesten a Magyarságkutató Intézet. A tizennégy ország huszonegy kutatóját felvonultató tanácskozáson Európa és Eurázsia különböző térségeinek nyelvpolitikai tapasztalatai egyaránt megjelentek. Az előadók a nemzeti és kisebbségi nyelvek helyzetét, a nyelvi jogokat, az oktatás szerepét, a veszélyeztetett nyelvek megőrzésének lehetőségeit, valamint a globalizáció és a digitális világ nyelvhasználatra gyakorolt hatását vizsgálták.
A konferenciát M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója nyitotta meg, aki beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyelv megőrzése a magyar történelem tapasztalatai miatt különös jelentőséggel bír.
Több mint száz évvel Trianon után még mindig a magyar nyelvet beszélik a legtöbben a Kárpát-medencében. Ez óriási történelmi teljesítménynek tekinthető, de nem gondolhatunk erre állandó jelenségként
– hangsúlyozta a főigazgató.
Mint mondta, ahhoz, hogy ez száz év múlva is így legyen, erős kulturális intézményekre, tudatos oktatáspolitikára és nyelvstratégiára, mindenekelőtt pedig olyan közösségekre van szükség, amelyek természetesnek tekintik és tudatosan vállalják anyanyelvük őrzését és továbbadását.
M. Lezsák Gabriella szerint a nyelvre nem pusztán kommunikációs eszközként kell tekinteni: az identitás és a kultúra egyik legfontosabb hordozója, egyúttal olyan, nemzedékeken át felhalmozódott tudás őrzője is, amelynek jelentőségét sokszor csak akkor ismerjük fel, amikor már veszélybe kerül.
A főigazgató példaként a számi nyelveket említette, amelyek különösen gazdag szókincset őriznek a hó és a jég különböző állapotairól. Ez a tudás az északi népek számára a környezethez való alkalmazkodás és a túlélés részét jelentette.
A nyelvek sokszínűségének megőrzése ugyanolyan fontos, mint a biológiai sokszínűségünk megőrzése
– fogalmazott.
A megnyitóban szó esett korunk egyik sajátos ellentmondásáról is. Miközben a globalizáció a sokszínűséget hirdeti, a tudományban, a technológiában és a szórakoztatóiparban egyre erőteljesebb az angol nyelv dominanciája. A főigazgató szerint önmagában nem jelent problémát az angol világnyelvi szerepe, az azonban már igen, ha térhódítása az anyanyelvek rovására történik.
Különösen fontos kérdésnek nevezte ezért, hogyan lehetünk a modern világ részei úgy, hogy közben saját anyanyelvünket is megőrizzük.
A konferencia több előadása arra mutatott rá, hogy a nyelvvesztés korántsem csak távoli térségek problémája. Fañch Broudig, a bresti Université de Bretagne Occidentale kutatója a breton nyelv helyzetét mutatta be. A 2024-es felmérések szerint
Alsó-Bretagne-ban már mindössze mintegy 81 ezren vallották magukat olyan beszélőnek, aki jól vagy meglehetősen jól tud bretonul.
A beszélők számának jelentős visszaesése jól mutatja, milyen gyorsan megszakadhat egy nyelv generációk közötti továbbadása. A folyamat megfordítására többek között kétnyelvű és immerziós oktatási programokkal tesznek kísérletet.
Hasonló kérdéseket vetett fel Andrea Picciau a szárd nyelv kapcsán. Bár a szárd mintegy egymillió emberhez kötődő újlatin nyelv, a fiatalabb nemzedékek kevesebb mint tizenöt százaléka rendelkezik valamilyen szintű nyelvtudással, miközben a nyelv generációk közötti természetes átadása már évtizedekkel ezelőtt meggyengült.
Trond Trosterud, a norvégiai Tromsøi Egyetem kutatója azt vizsgálta, milyen feltételekre van szükség egy kisebbségi nyelv újjáélesztéséhez. Előadása szerint önmagában az állami támogatás nem elegendő: olyan valós társadalmi és szakmai közeget is teremteni kell, amelyben szükség van a nyelv használatára. Ehhez az anyanyelvi oktatás mellett könyvekre, szótárakra, a kisebbségi nyelvet igénylő munkahelyekre, valamint a digitális korban megfelelő technológiai háttérre – például billentyűzetekre, helyesírás-ellenőrző programokra és beszédtechnológiára – is szükség van.
A kétnapos tanácskozás kiemelt figyelmet fordított a Kárpát-medence magyar közösségeinek nyelvi helyzetére is. Beretka Katinka vajdasági kutató előadásában arra mutatott rá, hogy Szerbiában a magyar az egyik leginkább intézményesült kisebbségi nyelv, különösen a Vajdaságban, ugyanakkor még itt is érzékelhető eltérés a jogszabályokban biztosított nyelvi jogok és azok mindennapi gyakorlati érvényesülése között. Az előadás szerint a tényleges megvalósulást többek között az igazgatási kapacitás, a politikai akarat és a demográfiai küszöbök is befolyásolják.
Benő Attila, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója a romániai kisebbségi névhasználat kérdését vizsgálta. Előadásában a személynevek, földrajzi nevek és intézménynevek használatának jogi és gyakorlati kérdéseit, illetve az ezekhez kapcsolódó kisebbségi nyelvi jogokat járta körül.
Nagy Noémi a szlovéniai magyar nyelv helyzetét elemezte. Szlovéniát gyakran a kisebbségi nyelvi jogok kedvező példájaként említik, hiszen az etnikailag vegyes területeken a magyar és az olasz is társhivatalos státusszal rendelkezik. Az előadás ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a magas szintű jogi védelem és a nyelv tényleges mindennapi használata között ott is mutatkozhatnak különbségek.
A Magyarságkutató Intézet munkatársa, Ferenczi Gábor és Sütő Éva, a Pécsi Tudományegyetem kutatója az ausztriai magyar közösségek nyelvi helyzetét vizsgálta. Előadásuk szerint
a burgenlandi magyarság elismert őshonos kisebbség, a magyar nyelv pedig jelen van az oktatásban, a közigazgatásban és a médiában is, ugyanakkor a nyelvváltás és az asszimiláció folyamatai továbbra is kihívást jelentenek.
A konferencia földrajzi horizontja Európán és a posztszovjet térségen túlra is kitekintett. Simon Neuhaus a csádi anyanyelvi oktatás tapasztalatairól számolt be. Az általa ismertetett adatok szerint az iskolába kerülő gyermekek mintegy nyolcvan százaléka nem érti megfelelően az oktatás hivatalos nyelvét, a franciát vagy az arabot, és hasonló arányban nem érik el az alapvető olvasási készségek minimális szintjét.
Az ismertetett program ezért a gyermekek anyanyelvén, a dazaga nyelven alapozza meg az első készségeket, és csak fokozatosan vezeti be a francia nyelvet.
A konferencia a legújabb technológiai változásokra is reflektált. Andreas Witt, a mannheimi Leibniz Német Nyelvi Intézet kutatója generatív mesterséges intelligencia segítségével vizsgálta több európai és posztszovjet ország államnyelvének jogi szabályozását. A kutatás nemcsak az AI kínálta új lehetőségekre, hanem a módszer korlátaira és az eredmények ellenőrzésének szükségességére is kitért.
Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója, a konferencia egyik fő szervezője a magyar helyesírás közeljövőben várható kihívásait vizsgálta. Arra hívta fel a figyelmet, hogy
miközben a magyar helyesírás erősen szabályozott rendszer, a tényleges írásgyakorlat egyre gyorsabban változik, így fokozatosan nő a távolság a szabályozás és a mindennapi nyelvhasználat között.
Előadásában hangsúlyozta: a következő helyesírási szabályozás előkészítéséhez előbb átfogó tudományos vizsgálatra lenne szükség annak feltárására, mely területeken mutatkoznak valódi problémák, és milyen irányú módosítások indokoltak. A változtatásoknak egyszerre kellene megőrizniük a magyar helyesírás rendszerszerűségét és alkalmazkodniuk a tényleges nyelvhasználathoz.
Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet Nyelvtörténeti és Nyelvtervezési Kutatóközpontjának igazgatója a modern magyar nyelvpolitika 19. századi kialakulását helyezte közép-európai történeti összefüggésbe. Előadásában bemutatta, hogy a történelmi Magyar Királyság évszázadokon át többnemzetiségű és többnyelvű államként működött, amelyben már a középkortól léteztek területi, kulturális és nyelvi autonómiák.
Pomozi kitért az 1844. évi II. törvénycikkre, amely a magyart hivatalos nyelvvé tette, valamint az 1849-es és az 1868-as nemzetiségi szabályozásra is. Előadása azt is vizsgálta, hogyan alakultak át a Kárpát-medence évszázados nyelvi és etnikai viszonyai az első világháborút és Trianont követően, az utódállamok új nyelvpolitikai rendszereinek kialakulásával.
A kétnapos budapesti tanácskozás előadásai különböző országok és nyelvi közösségek példáin keresztül mutatták meg, hogy egy nyelv fennmaradása nem pusztán nyelvészeti kérdés. Szorosan összefügg az oktatással, a családon belüli nyelvátadással, a közösségek önazonosságával, a jogi környezettel, az intézmények működésével és egyre inkább a digitális térrel is.
A breton, a szárd, a szaha vagy éppen a határon túli magyar közösségek helyzete jelentősen különbözik egymástól, az előadásokból mégis közös tanulság rajzolódott ki: egy nyelv valódi erejét nem csupán jogi státusa mutatja meg, hanem az, hogy jelen van-e a családokban, az iskolákban, a közéletben és a mindennapokban.
A budapesti konferencia az eltérő tapasztalatok egymás mellé helyezésével arra is lehetőséget adott, hogy láthatóvá váljanak azok a módszerek, amelyekkel egyes közösségeknek sikerült lassítaniuk a nyelvvesztést, és azok a folyamatok is, amelyekre időben reagálni kell.
A rendezvény az NKFI Alapból, a Tudományos Mecenatúra pályázati program keretében valósul meg.
Napi