Nyugodt, vidéki tanyára gurulunk be az autónkkal Kakucs külterületén, amikor megérkezünk Kriston-Csigás Zoltánhoz. Azért jövünk, hogy szemügyre vegyük az itt élő farkasokat, amelyekkel a vadbiológus mondhatni egy családként él. Amikor beljebb hajtunk a földúton, csirkék szaladnak el előttünk, körülöttünk lovak tucatja legelészik, a szalmaboglyák mellett pedig macskák játszanak. Régi ismerősökként üdvözöljük egymást Zoltánnal, aki rögvest beljebb invitál minket. A lombokon át észrevesszük, hogy valami minden léptünket követi. Az egyik farkas az.

Farkasok ölelésében

Zoltánt már gyerekként érdekelni kezdték a farkasok. Világéletében állatok közelében volt, lévén, hogy birtokos családból származik. Rendszeresen járt vadászni, a vadvilág pedig teljesen elvarázsolta. Először egy budafoki állatotthonban volt lehetősége megtapasztalni, milyen testközelből érezni egy farkas jelenlétét, akkor döntötte el, hogy ő maga is tartani, sőt kutatni fogja őket.

„Azonnal megfogott az egyéniségük” – kezdi Zoli. „A kutyákkal ellentétben ők nem hódolnak be az embernek, nem követnek szabályokat. Ilyen szempontból olyanok egy kicsit, mint én. A családjukért azonban bármit megtennének” – magyarázza teljes beleéléssel úgy, hogy idestova 20 éve tart farkasokat az otthonában. Mint mondja, az egyik legnagyobb tévhit, hogy a farkasok falkában élnek, természetes közegükben ugyanis különálló családokként vannak jelen, a családfő pedig a legidősebb hím. A kölykök 1 éves korukban már felnőtt példánynak számítanak, 2 évesen párosodnak, egy évre rá pedig szaporodnak. Egész addig működnek családként, amíg a kölykök kétévesen ki nem repülnek. Addig tüzelni sem kezdenek.

„Nagyon összetartó faj. Engem, az anyámat, a feleségemet és a fiunkat szintén családtagként kezelik. Egy idegen embert ellenben azonnal széttépnének. Az állkapcsuk tízszer erősebb egy kutyáénál, a szemfogaik kétszer akkorák. Egy harapásra képesek szétroppantani egy koponyát.”

Közelebb megyünk a kennelükhöz. Jelenleg három farkas él a kerítés mögött, a 2 éves Gardi, a 3 éves Fenrir, és a 13 esztendős Erik. Az ordasok a dróthálóknak tapadva végig rajtunk tartják a szemüket és szüntelen ugatnak ránk. Ekkor Zoltán megálljt parancsol nekünk, kissé hátrébb küld minket, kinyitja a kennelt, majd magára zárja az ajtaját. Az egy perce még véresszájú, félelmetes ragadozók hirtelen kezesbáránnyá válnak, nyalakodva köszöntik Zolit, körégyűlnek és ugrálni kezdenek rá.