BulvárSzerző: blikk 3 órával ezelőtt 10 percnyi olvasás
Egy több mint kéttonnás amerikai autó, V8-as motorral szerelve és csak 2,4 literes fogyasztás 100 kilométeren. Hihetetlennek hangzik, igaz? Pedig az 1970-es években egy fiatal texasi szerelő valóban előállt egy olyan üzemanyagrendszerrel, amelyről azt állította, hogy drámaian képes csökkenteni a benzinfogyasztást. Ő volt Tom Ogle.
Tom Ogle története azonban nem egy világsikerrel végződő autóipari forradalom lett. A férfi szabadalmat kapott, komoly érdeklődést váltott ki, majd mindössze 26 éves korában meghalt. Halála és az azt megelőző lövöldözés később számtalan találgatásnak adott alapot.
Tom Ogle 1977-ben még csak fiatal autószerelő volt a texasi El Pasóban, amikor előállt különös üzemanyagrendszerével. Nem egy apró, könnyű prototípust választott a bemutatóhoz: egy 1970-es Ford Galaxie-t alakított át.
A korabeli El Paso Times beszámolója szerint Ogle egy mintegy 4600–5000 fontos, vagyis nagyjából 2100–2300 kilogrammos Forddal indult útnak El Pasóból a New Mexico állambeli Deming felé. A beszámoló szerint a kocsi valamivel kevesebb mint két gallon, azaz körülbelül 7,5 liter benzinnel tette meg a 205 mérföldes, nagyjából 330 kilométeres utat.
Ez átszámolva körülbelül 2,3–2,4 literes fogyasztást jelent 100 kilométeren.
A történet különlegessége, hogy nem egy modern, kis hengerűrtartalmú motorral próbálkozott. A korabeli beszámolók szerint a Ford 351 köbhüvelykes, vagyis körülbelül 5,8 literes V8-as motorral rendelkezett. Ogle állítása szerint az autó közel 60 mérföld/órás, vagyis mintegy 97 km/órás átlagsebességgel haladt.
A mai autós szemmel ez különösen meghökkentő, hiszen egy ekkora, régi amerikai V8-as esetében a néhány literes fogyasztás 100 kilométeren már-már meseszerűen hangzik.
Ogle elképzelése alapjaiban tért el a hagyományos karburátoros megoldástól. A szabadalmában leírt rendszer a benzin elpárologtatására, majd a keletkező üzemanyaggőz és a levegő megfelelő keverékének motorba juttatására épült.
A rendszer az úgynevezett vákuumhatást használta arra, hogy az üzemanyagtartályból benzingőzt juttasson a motor szívóoldalára. A szabadalom szerint a hagyományos karburátor és üzemanyag-szivattyú helyett különleges gőztartály, szűrők és egy úgynevezett gőzkiegyenlítő rendszer biztosította volna a megfelelő keveréket.
A gondolat nem volt teljesen légből kapott. A benzin párolgása természetesen ismert fizikai jelenség, és az üzemanyag elpárologtatásával már korábban is kísérleteztek. Ogle azonban azt állította, hogy rendszerével olyan mértékben lehet optimalizálni a benzin felhasználását, amely a hagyományos karburátorhoz képest óriási különbséget eredményez. Akit bővebben érdekel a szabadalom, itt találja.
Részlet Tom Ogle szabadalmából
Ogle nem egyszerűen egy garázsban barkácsolt szerkezetről beszélt. 1977. július 20-án benyújtotta szabadalmi kérelmét, az Egyesült Államokban pedig 1979. december 11-én megkapta a 4 177 779-es számú szabadalmat a „Fuel Economy System for an Internal Combustion Engine”, vagyis belső égésű motorokhoz készült üzemanyag-takarékossági rendszerre.
A szabadalmi dokumentumban maga Ogle írta le, hogy a rendszert egy hagyományos amerikai V8-as motoron próbálta ki, és 100 mérföld/gallon feletti fogyasztási értékeket ért el. Ez átszámolva körülbelül 2,35 liter/100 kilométernek felel meg.
A szabadalom azt dokumentálja, hogy Ogle milyen műszaki megoldást állított és védett le, nem pedig azt, hogy az elért fogyasztást a mai értelemben vett, független és szabványosított teszt bizonyította volna.
Ogle találmánya nem véletlenül keltett komoly érdeklődést. Az 1970-es években az Egyesült Államokban az üzemanyagárak és az olajellátás kérdése rendkívül érzékeny téma volt. Egy olyan rendszer, amely egy nagy V8-as autó fogyasztását a töredékére képes csökkenteni, gyakorlatilag az egész amerikai autóiparra hatással lehetett volna.
A korabeli újságcikkek szerint Ogle-t újságírók, mérnökök és üzleti érdeklődők is megkeresték. A 1977-es El Paso Times beszámolója szerint a bemutató előtt a járművet is megvizsgálták, és a tudósítás szerint nem találtak rejtett üzemanyagtartályt vagy más nyilvánvaló, alternatív üzemanyagforrást. Ez azonban önmagában még nem bizonyítja, hogy a rendszer valóban képes lett volna tartósan, minden körülmények között 2,4 liter körüli fogyasztást produkálni.
Ez a történet egyik legfontosabb kérdése. Ha Ogle rendszere valóban egyszerűen és megbízhatóan képes lett volna egy nagy V8-as fogyasztását több mint 100 mérföld/gallon értékre javítani, akkor logikus lenne azt gondolni, hogy a technológia előbb-utóbb megjelenik a sorozatgyártásban.
Ez azonban nem történt meg.
A benzin gőzének alkalmazása önmagában nem teremt energiát, és nem írja felül a belső égésű motor alapvető veszteségeit. A motor hatásfokát többek között a hőveszteség, a súrlódás, a szivattyúzási veszteség és az égés minősége is korlátozza. A megfelelő üzemanyag-levegő arány ráadásul kulcsfontosságú a teljesítmény, a megbízhatóság és a motor hőterhelése szempontjából.
A későbbi műszaki elemzések is rámutattak arra, hogy az üzemanyag egyszerű elpárologtatása önmagában nem magyarázza meg egy ekkora motor több mint száz mérföld/gallonos hatékonyságát. A rendszer szabadalma ugyanakkor nyilvánosan hozzáférhető, így az alapelve ma is tanulmányozható.
Tom Ogle körül idővel egyre több legenda alakult ki. Az egyik legelterjedtebb szerint a találmánya olyan fenyegetést jelentett volna az olajiparra, hogy emiatt megpróbálták eltüntetni az útból. Erre azonban nincs megbízható bizonyíték. Az viszont dokumentált, hogy 1981-ben Ogle-t meglőtték. A támadást túlélte, de néhány hónappal később, augusztusban meghalt. A korabeli El Paso Times beszámolója szerint 26 éves volt, amikor egy éjszakai rosszullét után kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A későbbi beszámolók szerint alkohol és a Darvon nevű fájdalomcsillapító kombinációja játszott szerepet a halálában.
A tragikus események természetesen táptalajt adtak az összeesküvés-elméleteknek. A történet különösen alkalmas volt arra, hogy az interneten újra és újra felbukkanjon az az állítás, miszerint a találmány miatt ölték meg. A rendelkezésre álló források alapján azonban ezt nem lehet tényként kijelenteni.
Tom Ogle történetének talán éppen az a legérdekesebb része, hogy egyszerre tartalmaz dokumentált tényeket és nehezen ellenőrizhető állításokat. A Ford Galaxie útja, a korabeli újságcikkek, Ogle szabadalma és a fiatal feltaláló létezése mind dokumentálható. Az is tény, hogy a szabadalom szerint Ogle 100 mérföld/gallon feletti fogyasztási értékről számolt be.
Azt azonban már jóval óvatosabban kell kezelni, hogy a rendszer valóban képes lett volna-e hosszú távon és hétköznapi használat mellett egy nagy V8-as autót körülbelül 2,4 liter benzinnel eljuttatni 100 kilométerre.
És talán éppen ettől lett Tom Ogle története ennyire maradandó. Egy fiatal szerelő azt állította, hogy megtalálta a módját annak, hogyan lehet egy hatalmas amerikai autóból szinte hihetetlenül takarékos járművet faragni. Szabadalmat kapott rá, újságok címlapjára került, majd néhány év alatt eltűnt a nyilvánosság elől.
A „csodamotor” végül nem változtatta meg az autóipart. A története viszont máig vissza-visszatér, valahányszor felmerül a kérdés: vajon mennyire lehetett volna takarékos egy benzinmotor, ha az 1970-es évek egyik legkülönösebb üzemanyag-kísérlete valóban működött volna úgy, ahogy feltalálója állította?
Napi