KultúraSzerző: origo 2 órával ezelőtt 2 percnyi olvasás
Blaskó Péter a Nemzetihez fűződő kapcsolatáról is beszélt.
Blaskó Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész szerint a gálával záruló nyílt nap mára a Nemzeti Színház hagyományává vált. Az évadkezdés időszakában lehetőséget teremtenek arra, hogy a nézők beléphessenek az épület olyan tereibe is, amelyek máskor rejtve maradnak előttük. Ilyenkor a művészekkel nem szerepben, hanem civil emberként találkozhatnak, amelyből rendszerint oldott, közvetlen beszélgetések születnek. A közönség így a színház mindennapi működését is más oldalról ismerheti meg. A színészek mesélhetnek egy-egy előadásról, felidézhetik személyes emlékeiket, a nézők pedig közelebb kerülhetnek azokhoz, akiket addig csak a színpadon láttak.
Akik pedig valamelyik előadást még nem látták, egy ilyen találkozás hatására kedvet kaphatnak hozzá. A készülő produkciókból is ízelítőt kap a közönség, hiszen a próbákba is bepillanthat.
Nagyon sokan érdeklődnek, hiszen ez egy furcsa betekintés a kulcslyukon keresztül a színpad mögé és a színház hétköznapi életébe. Mi is szeretjük, mert egy másfajta találkozás, mint amikor szerepen keresztül találkozunk a nézőkkel
– mondta a színművész.
Blaskó Péter számára a Nemzeti nem csupán jelenlegi társulatát jelenti: pályája kezdetétől személyes története van az intézménnyel. Amikor elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1970-ben, azonnal az akkori, Hevesi Sándor téri Nemzeti Színház tagja lett. Úgy emlékszik, egészen más volt akkor a színházi világ, nagyobb társadalmi figyelem irányult a színházművészetre, mint napjainkban. Ma szerinte sok minden elvonja ezt a figyelmet. A társadalmi és kulturális élet felgyorsult, a színháznak pedig ebben a sokféle ingerrel teli világban kell megtalálnia a helyét. Egyvalami azonban számára nem változott:
Akkor is az volt és most is nagy kitüntetés a Nemzeti Színház tagjának lenni.
Megosztotta lapunkkal, hogy fiatal színészként olyan társulatba került, amelynek tagjai között ott volt Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor és Bessenyei Ferenc. Fantasztikus élményként emlékszik arra, hogy pályakezdőként ennek a közösségnek lehetett a része. Abban az időben a Nemzetihez kerülés egyfajta szakmai csúcsot jelentett. A fiatal színészek gyakran vidéki társulatoknál szerezték meg első tapasztalataikat, sokuk számára a Nemzeti az ország első színháza, csak távoli cél volt. Hogy ez a fajta színházi hierarchia ma is létezik-e, azt Blaskó Péter nem akarja megítélni. Túl sokat változott körülötte a szakma és a világ. Abban azonban biztos, hogy a Nemzeti különleges intézmény maradt.
Ez egy egyedülálló nemzeti intézmény, aminek ha valaki a részese, akkor büszke lehet rá. Azt a fajta hagyományt, ami ennek az épületnek a lelke, a genius locija jelent, azt őrizzük meg minél tovább, adjuk át a jövőnek, a fiataloknak, hiszen ez a nemzet temploma. Becsüljük meg, legyünk ehhez hűségesek, és adjuk a legjobb képességeinket hozzá!
– jelentette ki.
Napi