Az euró bevezetésének kérdésköre jogi, politikai és gazdasági megközelítésből is vizsgálható. Egyfelől a jogi aspektus szerint a 2004-ben EU-tagállamá váló országok számára az euró bevezetése nem opcionális, nincs kimaradási lehetőség az eurózónából, hanem kötelező, az eurózóna tagjává válás időzítését azonban az aspiráns ország maga döntheti el, feltételezve a maastrichti kritériumok teljesítését. Másfelől a politikai akarat és a lakossági szándék adott. Ez utóbbi lehetséges okait említjük meg és a harmadik – a gazdasági – aspektus egyes szeleteit villantjuk fel.

Az euró bevezetésének lakossági támogatottsága

Az eurót nem használó országokban az euró bevezetésének lakossági támogatottsága: Magyarország (80 százalék), Románia (65 százalék), Svédország (51 százalék) Lengyelország (43 százalék) és Csehország (42 százalék). Az arányok korábbi alakulását vizsgálva az alábbi euró bevezetési támogatottságot detektáltuk 2004-ben és 2014-ben az egyes eurót nem használó EU-s tagországokban.

Az euró bevezetésének egyik aspektusa a lakosság euróhoz, azaz az eurózóna fizetőeszközéhez való viszonya. A magyar lakosság eurószkepticizmusa alacsony, mivel jelenleg közel 80 százaléka a lakosságnak támogatja az euró bevezetését. Ez a régió V3 országok között is meglehetősen magas arány, amelynek több magyarázata is lehetséges.

Egyrészt a nyugathoz tartozás szimbólumaként éli meg a lakosság a közös pénz magyarországi bevezetésének felvetését, igényét. Ez mindenképpen egy politikai kategória. 

Másrészt a forint egy erősebb devizához való rögzítési igénye, ami azonban csak akkor jó döntés, ha közel azonos fejlettségű országok kerülnek a Gazdasági és Monetáris Unióba. A makrogazdasági fundamentumok, illetve a versenyképesség relatív kedvezőtlenebbé válásával ugyanis a magyar euró reál értelemben túlértékelté válik. Ezt azonban a monetáris politikai eszköztár megszűnése és a közös pénz miatt az árfolyampolitikai eszközzel sem lehet orvosolni. Így a kedvezőtlen helyzetben csak a „belső leértékelés” eszközét lehet alkalmazni, azaz megszorításokat, ami a bérek csökkentését, adóemeléseket és költségvetési kiadáscsökkentéseket jelent. 

Harmadrészt az szokták mondani, hogy a kiugróan magas inflációnak vagy inflációs periódusnak (2022-2023) hosszú az árnyéka. Azaz sokáig emlékezik még rá a lakosság és a kedvezőtlen tapasztalat sokáig az emberek emlékezetében marad. A jelentős drágulás, az árszint megemelkedése és a forint vásárlóértékének jelentős visszaesésére sokáig emlékezik a lakosság. 

Nem elhanyagolható mértékben járul hozzá a lakossági euróbevezetési szándékhoz a forint árfolyamának – a táblázatban jelzett időszak jelentős részében tapasztalt – euróval szembeni trendszerű leértékelődése is. A 2025 utáni trendszerű erősödés ezt csak részben tudta tompítani.

Az euró bevezetésének kritériumai három gazdaságpolitikai területet érintenek: 

1. Egyrészt a monetáris politikát, 
2. másrészt a fiskális politikát, 
3. harmadrészt pedig az árfolyampolitikát. 

Ismert tény, hogy az inflációra és a költségvetési deficitre vonatkozó kritérium teljesítése magával hozza a másik monetáris politikai (hosszú hozamok) és a fiskális politikai (államadósság) kritériumok teljesítését. Kevesebb szó esik az árfolyampolitikai kívánalom fontosságáról, azaz a hazai fizetőeszköz ERM II-ben tartásáról, majd pedig ez euróárfolyam rögzítéséről. Milyen árfolyamon történik meg mindez? Mely árfolyam lenne a legtöbb piaci szereplő számára kedvező? Nyilvánvaló, hogy a lakosság egy erősebb, míg a nettó exportőr hazai vállalatok gyengébb árfolyamot szeretnének.