– Győzött a Keszthelyi Kilométerek huszonegy kilométeres távján: ez volt a célja a rajt előtt? 
– Úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, bár a nagy meleg nem kedvezett nekem – mondta a Csupasportnak Czett Lilla, aki 01:29:12-es idővel győzött a hölgyek között a Keszthelyi Kilométerek huszonegy kilométeres távján. – Alapvetően az volt a célom, hogy az egy óra huszonnégy perces egyéni csúcsomat megjavítsam, de az időjárás végül kifogott rajtam. Tíz kilométerig még minden a legnagyobb rendben ment, aztán elkezdtem szédülni, s innen már nem is tudtam visszatérni a helyes útra. Onnantól már elengedtem az időcélomat, és csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjek. Pedig a félmaratoni országos bajnokságra készülve jó visszaigazolás lett volna, ha legalább megközelítem az egyéni csúcsomat. Egyébként menet közben érezve a nagy meleget már gondoltam, hogy ez túl sok nekem 

– Milyen volt a verseny? 
– Tíz kilométerig erősnek éreztem magam, akkor úgy voltam vele, hogy akár meg is lehet a célidőm, de aztán jött a szédülés. Teljesen legyengültem és nagyon visszaesett a tempón. Elkezdtem még inkább frissíteni, megálltam, leöntöttem magam vízzel, és energiazselét ettem. Sajnos semmi nem csökkentette a szédülés mértékét, innentől kezdve a célig megmaradt. Elszállt az erőm, túlélő üzemmódba kapcsoltam, visszavettem a tempóból, hogy épségben beérjek a célba. Nagyon szenvedtem, de igyekeztem mindig kitűzni egy pontot magam elé, ahová el akartam érni, csak oda fókuszáltam. Fejben felosztottam a pályát, és arra koncentráltam, hogy mindig megtegyem a következő lépést – pontról pontra haladtam. A célba érkezés után sok cukros üdítőt ittam, leültem egy padra, de nem lett jobb a helyzet. Sőt, az adrenalin elmúlásával még inkább szédültem, mint futás közben. Fél óra kellett, mire elkezdtem jobban lenni. 

– Meglepődött azon, hogy így is összejött a győzelem? 
– Bevallom őszintén, még így is számoltam a győzelemmel, viszont az időm meglepetést okozott. Nem gondoltam, hogy ilyen körülmények között egy óra harminc percen belül beérek a célba. A tempóm pedig valójában nem is esett vissza annyira, mint amennyire éreztem. 

– Nézzünk visszafelé: Mióta van a futás világában?  
– Óvodás korom óta, de hat éve lett komolyabb a dolog. Lettek céljaim, elkezdtem élvezni, egyre komolyabban vettem, nőttek a távok, és szépen lassan az életem részévé vált. Már nem is tudok elképzelni egy napot futás nélkül.

– Tekintsünk előre egy kicsit: milyen céljai vannak a közeljövőben? 
– Minél jobb akarok lenni, fejlődni szeretnék, és a maratonit a közeljövőben teljesíteném. De csak akkor, ha úgy érzem, hogy elértem arra a szintre, és nem csak a teljesítés lesz a cél, hanem komolyabb vágyaim is lehetnek. Később pedig az ultrafutást is szívesen kipróbálnám, ez új motivációt adna a folytatásra. Keményen dolgozom tovább a fejlődésem érdekében.