Viharos másfél év van a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mögött. A modellváltás, azaz kekvásítás zászlóshajójának elkönyvelt, 2020-ban alapítványosított egyetem sok tekintetben tényleg nagyon jól járt. Új kampusz, új lehetőségek, jelentősen megemelt fizetések. Ugyanakkor kapott egy olyan alapítványi kuratóriumot is, amely fokozatosan rátelepedett az egyetemre, bekötötte a NER szürke zónás gazdasági mechanizmusaiba, és egy idő után megpróbálta a kulcspozíciókat, így a rektorit is ellenőrzése alá vonni.

Egy darabig nem történt semmi, ahogy az új rektor, Kovács Csaba mondta pár hónapja a Kontroll interjújában, „megvásárolták a MOME hallgatását”, azonban tavaly februárban az addig apolitikusnak tűnő diákság fellázadt.

A MOME Front nevű szerveződés okos stratégiával, egy jól megfogalmazott követeléslistával és egyetemi chartával, profi kommunikációval állt elő, emblémaként használva Moholy-Nagy László stencilezett és mindenfelé odafújt portréját. Maga mellé állította a hallgatókat és a Szenátust, majd visszakozásra késztette a Böszörményi-Nagy Gergely vezette kuratóriumot. Az egész átalakulást végigcsináló, tíz év után távozó Fülöp József rektor helyett ugyanis a kuratórium erőltette az egyetemre, a Szenátussal és a hallgatókkal is szembemenve Koós Pált – aki kénytelen volt lemondani. Ezt követően lett megbízott rektor Kovács Csaba.

Az, hogy az április 12-i választások után a Böszörményi-féle kuratórium szinte azonnal távozott, legalább akkora meglepetésként hatott, mint a diákok gyors és hatékony önszerveződése. Most pedig megint új helyzet van: Kovács Csaba szeptember óta „rendes” rektor, négyéves mandátummal. Kekva nincs, új alapítványi kuratórium van, egy évre. Most kellene kitalálnia a kormánynak és az érintett intézményeknek, milyen módon működjenek tovább az egykor modellváltó egyetemek.

Kovács Csaba építészként diplomázott a BME-n 1986-ban, majd a rendszerváltás körül a Magyar Iparművészeti Főiskolán, azaz a MOME elődjén is szerzett diplomát, később doktori fokozatot. Sok évtizedes építész tervezői és oktatói tapasztalata van, vezette a MOME Építészeti Intézetét. Úgy tűnik, a különféle erőcsoportok számára is elfogadható vezető. Az év elején az Átlátszó kikérte a MOME oktatói és vezetői fizetéseit, a vezetői bérek tényleg európai szintűek – alkalmasint magasabbak is, mint a jelenlegi magyar miniszterelnök fizetése. De ez csak az egyik téma, amiről megkérdeztük az önmagát itthon és nemzetközileg is újrapozicionáló MOME vezetőjét.

Építész diplomája után még elvégezte az Iparművészeti Főiskolát is. Az „Ipar” a 80-as években a kívülállók számára olyan helynek tűnt, ahol izgalmas és menő dolgokkal kísérleteznek, elindították az animáció szakot, dolgoztak például videóval és olyan technológiákkal, amelyekhez akkor kevesen fértek hozzá. Önt mi vonzotta ide?

A 80-as évek végén jártam ide, ami nagyon izgalmas időszak volt. Ez a rendszerváltás ideje, amit ugyan mostanában megkérdőjeleztek, de az tény, hogy alaposan átalakuló világ volt. Közben viszont sok szakma egyszerűen megállt, ilyen volt az építészeti tervezés is. Én 1986-ban kezdtem dolgozni, de egyszer csak befékeződött minden, alig épült valami, én pedig fölöslegesnek éreztem, hogy a fióknak gyártsak terveket. Kialakult valamiféle éhség is bennem, azt éreztem, még nem vagyok kész alkotó. Több lehetséges életstratégia adódott, az én baráti körömben népszerű volt a másoddiploma. Akadt, aki művészettörténetet tanult, én az Iparra jöttem, mert az alkotói skilljeimet akartam fejleszteni. Már gyakorló építészként újból elkezdtem rajzolni, mintázni tanulni a Dési Huber rajzkörben, aztán eljöttem felvételizni.

Sokan állítják szembe az alkotó művészetet és a dizájnt, az ön számára itt és most, hogy néz ki ez a viszony?

A gondolkodásomban és rektori programomban értéknek tekintem, hogy a MOME diverz hely. Dizájnegyetem, de annál komplexebb, vannak önálló alkotóművészeti szakok, klasszikus dizájn szakok, hagyományos kézműves tevékenységek is, és van építészet is. Én azért lettem építész, mert gimnáziumban vonzott a matematika, a fizika, a történelem, és volt mellette egy erős művészeti érdeklődésem is, ezek metszéspontjában az építészetre találtam rá.

A MOME-n oktatott területeket is elkezdte, ha nem is felfalni, de kikezdeni a mesterséges intelligencia. Milyen válaszok adhatók erre ezen az egyetemen?

Komplex kérdés, amellyel hétköznapi szinten is meg kell birkóznunk – de ahol most a legkézenfekvőbb problémákat okozza, az a szakdolgozatírás. Az egész egyetemi világ számára kérdés, hogy megmarad-e a műfaj értelme. A hagyományos környezetben – úgy öt évvel ezelőttig – ezt még elég jól meg tudtuk fogalmazni: kutatói attitűdöt felvéve elmélyülni egy témában, megismerve a kontextusát, majd saját állításokat fogalmazva, olvasással, szövegalkotással, hivatkozásokkal mindezt egy csomagba gyúrni. Az AI alapjaiban rombolja ezt, hiszen pillanatok alatt megír részleteket egy szakdolgozatból, vagy akár az egészet, és felmerül, hogy miként változik meg az, amit szakdolgozatnak nevezünk.

A MOME-n lehet AI-t használni a beadandókhoz, a szakdolgozathoz, disszertációhoz?

Most folyamatosan szabályzatokat alkotunk, tavaly született az első, de idén máris módosítanunk kell. Az egyetem alapvető attitűdje az, hogy nem tiltja, bár vannak viták – szintén a diverzitás jegyében, az egyes professzorok, docensek másképp gondolkodnak róla, van, aki erősen tiltaná, mások erősen támogatják. A tiltás valójában szinte lehetetlen, hiszen hogyan ellenőrizzük? Úgyhogy az egyetem most amellett van, hogy használjuk, de okosan, és a klasszikus hivatkozásokhoz hasonlóan meg kell jelölni az adott szövegrészeket. Viszont arról semmiképp sem mondunk le, hogy a hallgatók saját intellektuális alkotást hozzanak létre.

A MOME korábban inkább apolitikus helynek tűnt kívülről. A feladatorientált, a partnerrel, a megrendelővel való együttműködésen alapuló, mondjuk így, tervezői magatartás kevéssé lázadó, felforgató. Ezért aztán meglepő volt a MOME Front megjelenése, és az, hogy a diákság politikus, tudatos és szervezett lett, és sikerrel vitt végig egy ellenállási akciót. Minek tulajdonítja ezt?