Az utóbbi néhány hónap legfontosabb jobboldali-konzervatív elemzését tette közzé a minap Megadja Gábor eszmetörténész. Békés Márton „mozaikjobboldal” gondolata mellett ennek az írásnak az iránymutató, összegző nézetrendszeréből látszik a legvilágosabban, hogy a választást vesztett jobboldalnak új stratégiai nézőpontot kellene választania a következő időszakban. Megadja tíz pontban rögzítette, milyen helyzetben vagyunk, mit kellene tennünk. Ebből az iratból idézünk öt – nem egymás után következő – állítást.

„1. A NER nem állítható helyre. Nem lesz olyan, hogy a jelenlegi kormányzás után visszarendeződés jön, és minden ’úgy lesz, mint régen’. Akármit gondolunk is annak strukturális berendezkedéséről, lehettek bármilyen jó megoldásai, hiába alkotunk élőláncot a kekvák körül, nem lehetséges a restauráció. Az elmúlt 16 év korszaka lezárult. (…)

2. A jobboldal ’megtisztulása’ már megtörtént. Akik pénzért, előnyökért, megbízásokért, befolyásért, kapcsolatokért voltak társutasai az elmúlt 16 évnek, azok már a túloldalon vannak, legkésőbb április 12. éjszakáján átzsilipeltek oda. A többség mindig arra fordul, ahonnan a nap süt. A ’megtisztulás’ és a megújulás két külön dolog. (…)

7. Nem kell görcsölni, mindennek eljön az ideje. Nem 2026 őszén kell megbuktatni a tavasszal megválasztott kormányt. Az ilyen kísérletek úgyis bohózatba fulladnak. Készen kell állni, kapaszkodni a továbbra is érvényes igazságokba, és engedni, hogy a szituáció lehetőséget adjon. A most érvényesülő eufória hamarabb és jobban elolvad, mint gondolnánk. Félni sincs mitől: ha szüleink, nagyszüleink generációja negyven évet kibírt, akkor négy évet illik röhögve. (Röhögni pedig lesz min, már most is van.) (…)

9. 2026 tavaszán közel hárommillió ember szavazott a jobboldal pártjaira. És míg igaz az, hogy soha ennyien nem szavaztak a győztesre, úgy az is igaz, hogy a vesztes(ek)re sem szavaztak soha ilyen sokan. Nem nulláról indulunk. (…)

10. Nem az önálló Magyarország képviseletének a neve érdekes, hanem azok az egyének és közösségek, akik és amelyek ebben töretlenül hisznek, és nem mondanak le erről. Ők pedig most is sokan vannak, és idővel ismét többségben lesznek. (…)”

A magunk részéről azért tartjuk rendkívül tanulságosnak az írást, mert baráti, ismerettségi körünkben többeknek nagyjából ugyanezek a gondolatok jutottak eszébe, miután számot vetettek a lehetőségekkel. Ezt röviden így foglalhatjuk össze: a hajó elment, ezt muszáj elfogadnunk, de nem akkora a baj, amilyen nagynak látszik, türelemmel várjuk meg, amíg a kormány összeomlik a tehetetlenség súlya alatt, a jobboldal pedig felszámolhatatlan, hiszen változatlanul sok a híve, s ahogyan eddig, ezután is voltunk, vagyunk, leszünk.

Megadja összefoglalóját kép aprósággal egészítjük ki. Az egyik, hogy a Tisza-kormány valószínűleg hamarabb veszít másfél millió szavazót, mint ahogyan a jobboldal teljes eszmei-gyakorlati megújulása lezajlik. Ebben a lassú őrlődésben két fontos kérdést szükséges tisztázni, még pedig minél hamarabb: Orbán Viktor pozícióját, valamint a viszonyt más jobboldali mozgalmakkal,  legjelesebbül a Mi Hazánkkal. Amennyiben Toroczkai pártja követi a Jobbik 2009-2010-es emelkedő pályáját, és felszippantja a Tiszáról lemorzsolódott, valamint a Fidesztől átcsábított szavazókat, döntő szava lehet a következő kormányalakításnál. Éppen ezért partnerségre van szükség, nemzeti koalícióra, olyan együttműködésre, ahol valamennyi jobboldali párt tömbbé szerveződve, egymást támogatva indul a választáson.  

A másik észrevétel Gábor utolsó pontjához kapcsolódik: a töretlen hitről kell komolyan elgondolkodnunk. Ideje befejezni a parttalan vitákat az elmúlt választásról, mindent megbeszéltünk, szinte mindent megértettünk, amit pedig nem, annak már nincs stratégiai jelentősége. A Fidesznek azonban komolyan számot kell vetnie a következő helyzettel: bár a választástól térben és időben távolodunk, szükséges személycserékkel, teljesen újrarajzolt politikai marketinggel, új üzenetekkel, fiatal politikusokkal, a helyi szervezetek megerősítésével megkezdeni az ellenzéki munkát. Ha a teljes átszervezés elmarad, és a pártvezetés megelégszik az óvatos reformokkal, elfogadja a kétharmad által rákényszerített kényszermozgást, akkor elveszíti a következő választást is. Töretlen hitre, elszántságra, bátorságra és határozott cselekvésre van szükség, és ha a megfelelő mentális állapotra visszatornázzuk magunkat, könnyen újjáépítjük a nemzeti tábort. Ennek a megértése, elfogadása most a legfontosabb sorskérdésünk, és – szerencsére – a magyar jobboldal szellemi hátországában egyre több politikus, teoretikus, sajtómunkás vallja magáénak ezt a tételt. A vereség pszichózisából részben már kiszabadultunk, de szeptembertől mindent meg kell tennünk azért, hogy új hangon, új módszerekkel, tartalommal forduljunk honfitársaink felé. Sokkal jobb a helyzetünk, mint 1994-ben vagy 2002-ben. Csak higgyük el végre, hogy az erőnk nem fogyott el és bármire képesek vagyunk, ahogyan az elmúlt harmincöt évben oly sokszor megmutattuk.