Enyhén spoileres kritika.

Nem tudom, hol kezdjem. Nehéz dolog bármit írni a 10éjszakás kaland – Ha már egyszer jobbra húztál című új magyar filmről, mert egészen letaglózó élmény. Olyan vizuális kútmérgezés, hogy amikor elemezni próbáljuk, megáll a tudomány.

„[Egy] határokat feszegető magyar dramedy, amely tíz összefonódó Tinder-randin keresztül mutatja meg a 2020-as évek párkeresésének abszurd, hol vicces, hol kínos, és néha meglepően ismerős oldalát” – olvasható Novák Erik rendező (Nyócker, Fekete leves, be- ki- le- fel- szét- meg- át-) és Kalmár Péter forgatókönyvíró-producer-zeneszerző filmjének önjellemzése, ami a „virtuális kapcsolatok, sivár örömök, gyors menetek, spirituális deviancia, álszent képmutatás, perverz homofóbia és kéjes véres bosszúk” sokaságáról próbál nagyot mondani, de hamar kiderül, hogy halálra van ítélve. Még úgy is, hogy több feltörekvő színész mellett valahogy megnyerték hozzá Thuróczy Szabolcsot, Mészöly Annát, Péterfy Borit, Csonka Andrást, Danis Lídiát és Fekete Ernőt.

A film Arthur Schnitzler osztrák orvos és drámaíró 1904-es Körbe-körbe (másik gyakori nevén Körtánc) című klasszikusát dolgozza fel modern köntösben. A századfordulós bécsi elit szexuális kilengéseit és a társadalmi osztályok közti szakadékokat megmutató eredeti mű után szabadon itt tíz Tinder-randit látunk. A film nem egyetlen főszereplőt követ, hanem egy rakás társadalmi osztályt és embertípust ereszt egymásnak, a budai luxusfeleségtől (Péterfy Bori) és a dubajozó escorttól (Nyári Diána) kezdve a spirituális alterzenészen (Török Pál), illetve az egykori NER-bárón (Fekete Ernő) át a roma prostituáltig (Danis Lídia). A láncolatban előbb-utóbb mindenki valakinek a randija, szeretője, alkalmi szexpartnere vagy éppen üzlete lesz.

A 10éjszakás kaland a tinderes alapállásból kiindulva nagyon modern és nagyon fiatalos akar lenni, de végig csak modernkedő és fiataloskodó marad. Nem is várhatunk többet egy filmtől, amiben gyors egymásutánban hangzanak el olyan fordulatok, mint a „Van itt kád? Anyukád!”, vagy a „Beindulok, mint buliélet Plázson”, a pénzt pedig ruppónak hívják. De a Pontoon–Budapest Park–Sziget–Rácskert–Káptalantóti piac felsorolása is remek példa arra, mennyire görcsösen próbálja a film Budapest és egy specifikus urbánus közeg jelenidejét magára húzni. Az arcpirító punchline-ok közül egy állítás legalább ül, és talán azonosulható is: az, amikor az egyik egyéjszakás kalandba menekülő fiatal női karakter kimondja, hogy ő biztos nem szexel fideszessel.

Novák és Kalmár filmjében minden a szex körül forog, de a fókusz az előtte és utána következő kínos beszélgetéseken, alkudozásokon, vallomásokon és vekengéseken van, mutatva azt is, hogy milyen, amikor minden emberi interakció tranzakcióvá silányul. Ez önmagában izgalmas lehetne, csak a karaktereknek ritkán jut elég levegő ahhoz, hogy többek legyenek a rájuk aggatott társadalmi címkéknél. Itt csak tokenfigurák vannak, akik szigorúan egy világot, egy ideológiát hivatottak bemutatni, a rétegzett emberi komplexitásoknak nincs valódi tere.

A film egyik legnagyobb bűne talán az, hogy nagyon sokat gondol magáról. Bár Csonka András személyén kívül semmi kapocs a kettő között, azért többször eszembe jutott közben Szente Vajk Legénybúcsúja, ami gyakorlatilag normalizálta bárki bedrogozását a NER azon elvadult végóráiban, amikor a volt belügyminiszter már a kábítószerek említésének betiltásán pörgött. Viszont a Legénybúcsú legalább nem próbált okos, éles és nagyívű lenni, hanem vállalta a maga abszolút proliságát.

Novák Erik és Kalmár Péter közös filmje ennél sokkal mélyebben van a saját seggében. Csípős társadalomkritikát és lehozó kórképet próbál adni, de se nem csíp, se nem hoz le, csak öregszagú erőlködés marad, miközben rendre sematikus és lesajnálóan sztereotipikus karaktereket sorakoztat fel. Ilyen a roma szlenget használó roma prostituált, az Isten, haza, családot kiáltó, közben kettős életet élő Identitáskutató Intézet vezetője és egy fiktív transznemű karakter, akinél kötelezően ki kell emelni, hogy „fasza van”. Ezekből a figurákból próbál Black Mirror-i társadalomkritikát építeni, de végül csak a későfideszes kor olcsó, alantas és fapados karikatúrájáig jut, akárcsak a halva született nERDŐ.

Az elnagyolt túlzás persze szándékos, de egy ponton túl már nem is görbe tükröt tart, hanem egyszerűen mindent eltorzít. És valahol azt is jelzi, mennyire unalomig pörgetett mainstream műfajjá vált a végét járó NER politikai-kulturális kritikája, ami az első perctől ugyanazokat a közös, ismert kódokat villogtatja. De legalább erről is beírhatták a sajtóanyagba, hogy állami támogatás nélkül, függetlenként, piaci alapon készült el, mintha ez magasztos pecsét lenne valami nemesebb, punkabb, lázadóbb filmélményre.

Pedig a szemét az állami támogatás nélkül is szemét, és pont ugyanolyan büdös.

A készítők a sajtóvetítés után elmondták, hogy a tavaly ősszel forgott filmet még a választások előtti időben tervezték kiadni, de megcsúsztak vele. Mellesleg komoly konkurencia lett volna neki a Molnár Áronék-féle közéleti-közérzeti Itt érzem magam otthon, ami a választás előtti hónapok hajrájában jött ki, és még épp meg tudta birizgálni az amúgy is felkorbácsolt közhangulatot. Ilyen értelemben véve a 10éjszakás kaland maximum utólagos feszültséglevezetésnek lenne jó, csak nem tud semmi újat és frisset mondani. Traumafeldolgozás helyett gyakorlatilag maga a film léte teremt új traumát.

Már-már propagandisztikusan a legalapvetőbb érzékekre és ellenérzésekre játszik rá, konstans erőlködve azon, hogy összekacsinthasson az amúgy is kiábrándult (vagy mostanra fellélegző?) nézővel. Mindeközben végig átjárja valami abszurd és rosszmájú kettősség: azt tetteti, hogy empatizál a perifériára szorult, marginalizált karakterekkel, sokszor mégis olyan helyzeteket teremt, amikben nüanszok nélkül inkább csak megszégyeníti és kineveti őket. Ha nem is ez volt a cél, érzetre mégsem velük, hanem rajtuk nevet.

A sztoriban több karakter súlyos traumákon esett át a családon belüli szexuális erőszaktól kezdve egy pap által elkövetett szexuális visszaélésen át egészen odáig, hogy egyiküket beginázták, majd megerőszakolták egy viperával. Az ezekről szóló mondatok csak úgy, szinte villámcsapásként potyognak le az égből, majd elkenve tovaszállnak anélkül, hogy tematizálnák őket. Vagy az az eset érvényesül, mint amikor az egyik lányszereplő (Tillai Zita) felidézi, hogy az apja nem kért engedélyt rá, hogy lefeküdjön vele, mire az őt megfektetni készülő Thuróczy Szabolcs figurája annyit mond: „Egyébként nem ragaszkodom hozzá, hogy szólíts apucinak.”

Amikor erről kérdeztem a készítőket, Novák Erik azt mondta, hogy a traumákra az ember furcsa válaszokat tud adni, és szokatlan módon tud velük együtt élni, az eltemetés fázisa pedig a nagy korkülönbséges kapcsolatok keresésében is tetten érhető. A viperával megerőszakolt karakter kérdésénél pedig az életmisszióba való kapaszkodást említették az óriási trauma után: a Danis Lídia által megformált karakter minden erejével azon van, hogy a kislányának egy jobb jövőt teremtsen. Szerintük ezekről a jelenségekről mindenképpen beszélni akartak, és nem poénkodtak el semmit, csupán „kifacsart pszichológiájú módon” nyúltak a témákhoz.

A film független mivolta mellett hasonló büszkeséggel hirdetik, hogy „a produkció technológiai szempontból is mérföldkőnek számít a magyar filmművészetben”, mivel egy olyan karakter is látható benne, akit mesterséges intelligenciával alkottak meg. Ezzel pedig egy abszolút rémálom teljesült:

az MI-generált Csonka András (vagy ahogy a stáblistán írják, „CsonkAI András”) lett a film alakváltó kerítőembere, aki egy adatközpontban ül, és hol mindent látó messiásként, hol pedig Luciferként kezeli a Tinder-matcheket.

Már-már szimbolikus, hogy CsonkAI András képe néha szó szerint megzavarodik, beakad, szaggatni kezd, amikor az összehozott párokkal találkozik. Szimbolikus azért, mert maga a film is ilyen: amikor vállalható pályára kezd állni, mindig jön egy kellemetlen tikk, egy kattanás, és egy újabb készítői öngól. Az egyik ilyen halva született ötlet maga az MI használata, rögtön az első gondolat, amit felírtam a telefonom jegyzetébe a film negyedik perce után az „AI slop” volt, amit a mesterséges intelligencia által gyártott szemétre használnak.

A film elején lévő montázs tele van rózsaszín szarvasmarhákkal, szárnyas lovon karikásostorozó betyárral, kutyás BDSM-bőrszettben kártyázó ismeretlenekkel, egy Lady Dömpert idéző drag queennel, de még a budapesti Gólya Presszó is megjelenik, csak az Orczy-negyed helyett a bulinegyed romkocsmás környezetében, háttérben a négyeshatos villamossal. Teljes képzavar, amit odahánytak a vászonra és nincs valódi funkciója a giccsen kívül.

Novák és Kalmár a vetítés után a kérdésemre elmondták, hogy majdnem szakításhoz vezetett és több hónapnyi mosolyszünetet okozott köztük az MI használata körül kialakult vita, melyben Novák inkább az analóg filmkészítési szemléletet képviselte. Utóbbi azt is elmondta, hogy gyűlöli a mesterséges intelligenciát, és még életében nem írt egy promptot sem.

Amikor arról kérdeztem a rendezőt és a forgatókönyvírót, hogy a büdzsé hiánya, a korra való reflexió, vagy polgárpukkasztás indokolta-e az MI túltolt használatát, azt mondták: mind a három egyszerre.

Ez pedig elég jól érzékelteti, merre mozdul a 10éjszakás kaland morális iránytűje: úgy próbálja felemelni a transz és roma karaktereket, hogy indirekten kineveti őket, úgy érinti a szexuális zaklatást, hogy sok helyen elkeni annak valódi súlyát, az MI térnyerésére pedig úgy reflektál, hogy promptolt képekkel mocskolja be a hús-vér emberekkel felvett jeleneteit reflexió és MI-kritika címszó alatt. Pont olyan olcsó ez, mint amikor Katy Perry budapesti koncertjén a show futurisztikus tematikája szerint harcba szállt az MI ellen, de szinte csak MI-vel kreált vizuálok pörögtek mögötte a színpadon.

Nem tudom, hol ment félre ez a film, mi volt az a pont, amikor még meg lehetett volna állítani, de abszolút sokkoló, hogy létrejött. Mindezekkel együtt tagadhatatlan, hogy a 10éjszakás kaland nézése közben abszurd mágia hatása alá kerül a néző, talán életemben nem volt még ilyen moziélményem. Kalmárék szörnyszülöttje miközben kiránt a valóságból, eléri, hogy soha többé ne akarjak hallani felőle, leírhatatlan szorongást okoz, és végső soron simán rávesz arra, hogy az összes randiappot letöröljem a telefonomról. Ha ez a kiírt célok közt szerepelt, akkor ők nyertek.

A 10éjszakás kaland szeptember 17-től látható a magyar mozikban.