Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben rendszeresen elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Szeptember 12–13-án Újdelhiben tartották a BRICS idei csúcstalálkozóját. A csoportot Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Egyiptom, Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Indonézia alkotja. A BRICS célja, hogy erősítse tagjai gazdasági és politikai együttműködését, valamint nagyobb képviseletet biztosítson a feltörekvő országoknak a globális döntéshozatalban és a nemzetközi pénzügyi intézményekben.

A találkozón a közel-keleti háború, a nemzetközi kereskedelmet érintő vámok és szankciók, a nemzeti valuták szélesebb körű használata, valamint a globális intézményrendszer reformja is napirendre került. A tagállamok jelentős érdekellentéteik ellenére közös deklarációt fogadtak el, amely párbeszédet sürgetett a nemzetközi konfliktusok rendezésében, és bírálta az egyoldalú kereskedelmi korlátozásokat, amit széles körben az Egyesült Államoknak szóló üzenetként értelmeznek.

A dokumentum az ukrajnai háborút nem említi, eltérően az előző évi riói deklarációtól, amely még kitért a tagállamok ezzel kapcsolatos eltérő álláspontjaira. Házigazdaként India arra törekedett, hogy a jelentős külpolitikai különbségek ellenére is fenntartsa a BRICS egységét, miközben stratégiai autonómiáját megőrizve Oroszországgal és Kínával, valamint a nyugati országokkal is együttműködik. A nemzetközi értékelések diplomáciai sikerként könyvelték el a közös nyilatkozat elfogadását, több elemző azonban arra figyelmeztetett, hogy a BRICS növekvő gazdasági és politikai súlya mellett továbbra is komoly belső törésvonalak húzódnak a tagállamok között.

Washington nyomásgyakorlása veszít az erejéből

„A BRICS tagállamok között valóban jelentős érdekellentétek és véleménykülönbségek vannak” – jelentette ki Kosztur András az Indexnek. A geopolitika elemző elmondta: a jelenlegi legélesebb ilyen ellentét a Közel-Keleten figyelhető meg. Irán az Egyesült Államokkal és Izraellel kirobbant háború során rakétákkal és drónokkal az Egyesült Arab Emírségek területén lévő célpontokra is csapást mért, ami súlyosan megterhelte Teherán és Abu-Dzabi viszonyát.

Kína és India régóta tartó stratégiai rivalizálása szintén meghatározó, Indonéziának pedig fenntartásai vannak Kína dél-kínai-tengeri törekvéseivel szemben. Etiópia és Egyiptom között a Níluson megépített Nagy Etióp Reneszánsz Gát használata okoz tartós nézeteltérést. Közös nevezőt jelent viszont, hogy ezek az országok a globális erőviszonyok átalakulásának megfelelően nagyobb képviseletet és befolyást sürgetnek a globális kormányzás intézményeiben, köztük az ENSZ-ben, a Világbankban, a Nemzetközi Valutaalapban és a Kereskedelmi Világszervezetben.

Több nyugati elemzés szerint az Egyesült Államok vám- és szankciópolitikája akaratlanul is közelebb tolja egymáshoz a BRICS országait. Kosztur András rámutatott, hogy az amerikai vám- és szankciópolitika, sőt általában a Trump-féle külpolitika hatása ambivalens.

Rövid távon gyengítheti az együttműködést, és különalkukra késztetheti az egyes államokat. Erre utal India esete is, amely az amerikai vámnyomás közepette 2025 végére jelentősen visszafogta az orosz kőolaj behozatalát, decemberben pedig az import volumene kétéves mélypontra csökkent. Oroszország szintén igyekszik megőrizni Washington viszonylagos jóindulatát.

Kosztur András szerint azonban ez az amerikai politika ma már elsősorban taktikai, ideiglenes sikereket képes elérni, stratégiai változást nem, aminek két, egymással összefüggő oka van.

Egyrészt Washington ezúttal nem egyetlen másik világhatalommal áll szemben, a döntés nem vagy-vagy jellegű, hiszen számos olyan, globális értelemben vett nagy- és középhatalom van, amely számára a kérdés nem az, hogy melyik világhatalom mellé áll, hanem az, hogy mennyire tudja saját külpolitikai érdekeit érvényesíteni. Másrészt Washington politikája továbbra is globális, márpedig az Egyesült Államoknak egyre kevesebb ereje és eszköze van arra, hogy a világ minden problémáját egyszerre kezelje

– fogalmazott az elemző. Erre szerinte jó példa a kőolaj-kereskedelem alakulása.

„Mire az Egyesült Államok rávette Indiát és Kínát az oroszoktól való kőolajvásárlások csökkentésére, és visszaszerezte az ellenőrzést a venezuelai olaj felett, belekeveredett egy elhúzódó iráni háborúba, ami minden eredményt semmissé tett. India ismét rekordmennyiségű orosz olajat vásárol, a kínaiakkal versengve, Donald Trump pedig a félidős amerikai választások előtt növekvő üzemanyagárakkal kénytelen szembesülni. Ilyen körülmények között egy India, de akár egy Indonézia vagy Brazília jelentőségével bíró országnak sem érdeke, hogy elköteleződjön az Egyesült Államok mellett. Az önálló politika többet tud adni annál, amit Washington ígérhet” – magyarázta lapunknak Kosztur András.

Kompromisszumokra épül a BRICS egysége

Kína és Oroszország egy új, többpólusú világrend politikai eszközét látja a BRICS-ben, miközben India láthatóan nem szeretné Nyugat-ellenes blokká alakítani. Arra a kérdésre, hogy meddig tartható fenn ez a stratégiai kettősség, az elemző úgy fogalmazott, fontos hangsúlyozni, hogy sem a BRICS, sem a Sanghaji Együttműködési Szervezet – amely szintén közös fóruma a három országnak – nem tekinti magát politikai blokknak. A többpólusú világrend kialakulását mindhárom ország támogatja, és hivatalosan „az emberiség közös sorsközösségének” kínai eszméjét is elfogadják.

A BRICS egy új nemzetközi rend gyakorlóterepe, ahol a világ új vezető hatalmai tanulják az együttműködés új formáit. Ennek célja azonban nem az, hogy párhuzamosan létezzen a Nyugattal vagy hogy felforgassa a világot, hanem az, hogy megreformálja a globális kormányzás jelenlegi szerveit. Mivel a nyugatiaktól nem kaptak egyenrangú helyet ezeknél az asztaloknál, ezért saját asztalt állítottak. A végcél viszont ezeknek az asztaloknak az egyesítése, az, hogy – a körülmények kényszerítő erejénél fogva – végül a nyugatiakat is odaültessék maguk mellé

– mondta Kosztur András.

Hozzátette, a BRICS üzenete az, hogy amennyiben a nyugati országok nem alkalmazkodnak ehhez a folyamathoz, idővel ők kerülhetnek hátrányba és szigetelődhetnek el. Az elemző szerint ennek hátterében az áll, hogy a világgazdasági növekedés és fejlődés súlypontja a BRICS-országok, illetve tágabb értelemben a Kelet és a globális Dél felé helyeződik át.

Kosztur András szerint önmagában nem tekinthető meglepetésnek, hogy a BRICS-tagállamok jelentős belső érdekellentéteik ellenére közös deklarációt fogadtak el, inkább az lett volna váratlan, ha ez nem sikerül. Azt azonban megjegyezte, hogy a megállapodás megszületéséhez komoly kompromisszumokra volt szükség.

Látványosnak tartja például az ukrajnai és az iráni konfliktus említésének teljes mellőzését. Határozottabb politikai állásfoglalás csak Kuba és a palesztin–izraeli konfliktus ügyében került a dokumentumba, emellett ismét elítélték az egyoldalú gazdasági korlátozóintézkedéseket.

A zárónyilatkozat politikai szempontból meglehetősen visszafogott lett. A dokumentum jelentős részét az általános globális kihívásokra, például az egyenlőtlenségekre adandó közös válaszokra vonatkozó javaslatok teszik ki. Hangsúlyosan jelennek meg benne a globális intézmények reformjára vonatkozó elképzelések is, amelyek révén a BRICS-országok nagyobb beleszólást sürgetnek a nemzetközi döntéshozatalba.

Az elemző szerint a nyilatkozatból is látható, hogy elsősorban ezekben a kérdésekben van egyetértés a tagállamok között, míg egyes konkrét ügyekben komoly nézetkülönbségek választják el őket egymástól.

A BRICS súlyát az elkövetkezendőkben az mutathatja meg igazán, hogy gazdasági és demográfiai erejét mennyire tudja tartós politikai befolyássá alakítani. Ehhez nem feltétlenül szükséges teljes külpolitikai egység, ha a szervezet képes nagyobb mozgásteret biztosítani tagjainak és érdemben hatni a globális döntéshozatal átalakulására.