A hazai kézilabda rajongóinak biztosan nem kell bemutatni Zsiga Gyulát. Az FTC és a Vasas korábbi játékosa edzőként is nagy sikereket ért el: többek közt bajnoki címet, BL-t, EHF-kupát és Európai Szuperkupát nyert a Dunaferrel, volt a női válogatott edzője és a montenegrói válogatott szövetségi kapitánya is.

A 66 éves tréner az elmúlt időszakban azonban élete legnehezebb csatáját vívja, a hasnyálmirigyrák. Először június elején jelentkezett egy poszttal a kórházból, amelyben közölte, hogy „az áttétek eltűntek és a tumorfelszín a hasnyálmirigyben nem mutat aktívitást". Reménykedve hozzátette, még hat kemoterápia vár rá, amely után lesz még egy ismételt képalkotás. „De addig is már többem van mint a remény!" – fogalmazott a tréner, aki lapunknak külön is nyilatkozott.

Augusztusban aztán újra a közösségi oldalán adott helyzetjelentést.

„Most egy újabb fontos mérföldkőhöz érkeztem. Hamarosan sebészeti konzultációra kerül sor, ahol eldőlhet, hogy egyáltalán lehetőségem van-e műtéti beavatkozásra. A hasnyálmirigy-daganat esetében már önmagában az is nagyon nagy lépés és reményt adó lehetőség, hogy eljutottam idáig” – áll Zsiga Gyula bejegyzésében, melyben hozzáteszi, ugyan jelenleg sok a bizonytalanság, de számára már az is sokat jelent, hogy megnyílt előtte a beavatkozás lehetősége.

A kezelés elvesztette hatását, de nem adja föl

A BL-győztes tréner csütörtökön újabb poszttal jelentkezett, sajnos azonban ezúttal rossz hírekről számolt be.

„Az elmúlt időszakban úgy tűnt, hogy a korábbi terápia jól működik. Mostanra azonban változott a helyzet. A tumormarker értékének emelkedése azt mutatja, hogy a kezelés sajnos elvesztette a hatását, ezért új terápiára, új kezelésre lesz szükség. A műtéti beavatkozás jelenlegi állapotban továbbra sem lehetséges" – közölte.

Pozitív hozzáállását viszont ennek ellenére is igyekszik megőrizni.

„Lehetne ezt úgy megélni, hogy „visszakerültem a rajtvonalhoz”. De én ezt mégsem érzem így. Az elmúlt nyolc hónap alatt ugyanis rengeteget tanultam. Magamról, az életről, a türelemről, a reményről… és arról is, hogy mennyi mindenért lehet hálás az ember akkor is, amikor éppen nem könnyű az út. Ez a nyolc hónap nem a szomorúságról és az önsajnálatról szólt. Voltak nehéz napok, persze, de voltak nevetések, örömök, találkozások, élmények és olyan pillanatok is, amelyekért nagyon hálás vagyok. Éltem. És szeretnék továbbra is élni. Bár már azt hittem, közel vagyok a csúcshoz, most úgy alakult, hogy újra nekirugaszkodásra van szükség. Talán nem is baj. Hiszen már tudom, milyen az út, tudom, mire számíthatok, és azt is tudom, hogy sokkal több erő van bennem, mint azt valaha gondoltam volna. Hogy mi adja az erőt és a hitet? Talán egyszerűen az, hogy megtanultam: nem mindig az számít, milyen hosszú az út, hanem az, hogy hogyan járjuk végig" – fogalmazott a legendás tréner.

Hogy mi vár rá ezek után, nem tudja, de biztos benne, hogy újra el fog indulni felfelé.

„Most tehát ismét összeszedem az erőmet, veszek egy nagy levegőt, és indulok tovább. Nem tudom pontosan, mi vár rám a következő szakaszban. De azt tudom, hogy nem félelemmel nézek elébe. Újabb út. Újabb kapaszkodók. Újabb remények. És ha most nem is a csúcson vagyok, akkor majd újra elindulok felé. Mert az utam még folytatódik" – zárta gondolatait.