Mielőtt rátérnénk a lényegre, egy rövid anekdotát engedjenek meg. Heinrich von Kleist 1810-es kisregényének hőse, Kohlhaas Mihály, a korabeli Brandenburg egyik legderekabb polgára volt – mindaddig, amíg a jogérzék rablóvá és gyilkossá nem tette. A sérelme látszólag valóságos volt, amit azonban a sérelem orvoslásának nevezett, az már nem a jog érvényesítése volt, hanem a jogrend felégetése a saját igazsága nevében. A pszichiátria később Kohlhaas-szindrómának nevezte el azt a kóros érvényszerzési tébolyt, amelyben a perlekedés és a feljelentés öncéllá válik. A 2026-os közjogi fordulat után a Tisza-kormány politikai ökoszisztémája – Tordai Bence ismételt Paks II.-feljelentéseitől Fekete-Győr András NVVH-ügyben tett beadványáig – pontosan ezt a mintát követi. Nem arról van szó, hogy a közhatalom felett ne lenne helye bírósági kontrollnak. Arról van szó, hogy a büntetőjogot politikai fegyverré silányítják olyan ügyekben, amelyekben a törvényi tényállás egyetlen konstitutív eleme sem állapítható meg. Ez a jogállamiság paródiája: Kohlhaas a Fővárosi Főügyészség kapujában.

I. A büntetőjog ultima ratio jellege

Az Alaptörvény XXVIII. cikke, a Btk. 1. §-ának törvényességi elve és az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata egyértelmű: a büntetőjog a felelősségre vonás végső eszköze. Ami közjogi, uniós versenyjogi vagy politikai vita, az nem válik bűncselekménnyé attól, hogy előbb a politikus feljelentést tesz, utána pedig a hatóság a kormányváltás után „megalapozott gyanút” konstruál.

Az EUB C-105/14. Taricco és C-42/17. M.A.S. és M.B. ügyekben kimondta: a tagállami büntetőjogi felelősség nem olvasható ki automatikusan az uniós anyagi jog megsértéséből. A nullum crimen sine lege elve tiltja, hogy a tényállást analógiával vagy uniós közigazgatási következmény „átfordításával” töltsék meg. Strasbourg a Kokkinakis kontra Görögország és a Vasiliauskas kontra Litvánia ügyekben is rögzítette: a büntethetőségnek a cselekmény idején, a nemzeti törvényből és a bírói gyakorlatból előre láthatónak kell lennie. Ezt a küszöböt a Tisza-közeli feljelentések egyike sem éri el. A Be. 375. § szerinti nyomozáselrendelés politikai kommunikációs termékké válik: Tordai „kiugrik a bőréből örömében”, Fekete-Győr a Teve utcai kapuból jelenti be, hogy „a bukott miniszterelnök ezt nem úszhatja meg”.

II. Paks II. és a hűtlen kezelés – a tényállás szétporladása

Tordai 2026 januárjában, majd májusban átdolgozva különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés (Btk. 376. § (6) a) pont) gyanújával tett feljelentést. Állítása: az EUB 2025. szeptember 11-én a C-59/23. P. Ausztria kontra Bizottság ügyben megsemmisítette a Bizottság (EU) 2017/2112 határozatát; ezt követően decemberben mintegy 79,6 milliárd forintos ázsiós tőkeemelés történt a Paks II. Zrt.-ben, a pénz az Atomstroyexporthoz került. A második beadványban név szerint szerepel Orbán Viktor, Nagy Márton, Szijjártó Péter és Magyar Levente. Augusztus 26-án az NNI – Tordai közlése szerint – nyomozást rendelt el.

Amit a C-59/23. P. ítélet nem mond. Az ítélet hatálya szűkebb, mint a feljelentők állítják – és éppen ez a pont, ahol a büntetőjogi konstrukció már a küszöbön megbukik. Az EUB nagytanácsa nem mondta ki Paks II. jogellenességét, nem tiltotta meg a blokkok megépítését, nem vonta vissza az atomjogi és építési engedélyeket, nem semmisítette meg a magyar–orosz atomenergetikai államközi megállapodást, és nem adott – mert nem is adhatott – utasítást a magyar büntetőhatóságoknak. A Bíróság egyetlen aktust semmisített meg: a Bizottság (EU) 2017/2112 számú összeegyeztethetőségi határozatát. A hiba, amelyet megállapított, eljárási-vizsgálati jellegű: a Bizottság nem terjesztette ki az elemzést arra, hogy az építési szerződés orosz vállalkozónak történő közvetlen odaítélése – mint a támogatás elválaszthatatlan részletszabálya – összhangban van-e a 2014/25/EU közbeszerzési irányelvvel. A jogkövetkezmény ezért nem büntetőjogi, hanem uniós közigazgatási: a 2017-es jóváhagyás kiesik, az ügy visszakerül a Bizottság asztalára, és a standstill-kötelezettség (tilalmi kötelezettség-EUMSZ 108. cikk (3) bekezdés) ismét a támogatási eljárás keretében merül fel. Aki ebből öt-tíz év szabadságvesztést olvas ki, az nem az ítéletet értelmezi, hanem a hiányzó rendelkező részt írja hozzá.

Az uniós állami támogatási jog szankciós rendje zárt: új bizottsági eljárás, szükség esetén visszatéríttetés. A C-199/06. CELF és a C-610/10. Bizottság kontra Spanyolország ügyekben az EUB rögzítette: a támogatás ideiglenes jogellenessége nem azonos az anyagi jogi összeegyeztethetetlenséggel, és különösen nem azonos a nemzeti büntetőjogi „vagyoni hátránnyal”. A feljelentés egy uniós közigazgatási procedúra közbenső állapotát akarja bűncselekménnyé minősíteni.

A Btk. 376. § egyik konstitutív eleme sem áll fenn. A tényállás idegen vagyont, vagyonkezelői megbízást, az ebből folyó kötelesség megszegését és okozati vagyoni hátrányt követel. A Kúria több iránymutató döntése szerint a megszegett kötelességnek a vagyonkezelői kötelezettségnek kell lennie, nem bármely uniós vagy közjogi normának.

Orbán Viktor a kormányt vezette, nem a Paks II. Zrt. vagyonát kezelte a Ptk. vagy a nemzeti vagyonról szóló törvény szerinti pozícióban. A tőkeemelés közjogi aktus. A politikai felelősség helye a választás és a parlament – nem a Btk. 376. §. A Zrt. a hatályos EPC-szerződés alapján fizetett. A szerződéses kötelezettség teljesítése gondossági kötelesség. A nemfizetés kamatot, kötbért, szerződésbontást hozna – éppen azt a hátrányt, amelyet a feljelentők a fizetésben vélnek felfedezni. A vagyoni hátrány a vagyonban beállott értékcsökkenés. A tőkeemelés a saját tőkét növeli; az utalás a beruházás ellenértéke. A „hátrány” itt hipotetikus: az a lehetőség, hogy a Bizottság egyszer majd visszatéríttetést rendel el. Ez spekuláció. Ha ez elég lenne, minden utóbb Brüsszel által vitatott kifizetés automatikusan hűtlen kezelés volna.

Összehasonlító ellenpéldák. A francia Flamanville-3 költsége 3,3-ról 19 milliárd euró fölé nőtt: senki nem indított eljárást Sarkozy, Hollande vagy Macron ellen. A brit Hinkley Point C támogatását az EUB évekig vizsgálta (T-356/15, C-594/18 P) – a vita közjogi maradt. Németország az atomerőművek politikai leállításával tízmilliárdos kártérítéseket vállalt: ez alkotmánybírósági, közojogi kérdés volt. Ha a magyar ügyészség a C-59/23. P. ítéletet vádirattá avanzsálja, precedenst teremt a győztesek igazságszolgáltatására – arra a mintára, amelyet a Velencei Bizottság és Strasbourg politikai megtorlásként ír le.

III. Az NVVH-tagok „fenyegetése” – a politikai beszéd kriminalizálása

Orbán Viktor szeptember 13-án a Bayer Show-ban az NVVH-t ÁVH-típusú intézménynek nevezte, és azt mondta: akik ott munkát vállalnak, a jogállam helyreállításakor nem kerülhetik el a pénzügyi és jogi felelősségre vonást; „nyomon fogjuk őket követni”, a neveket nyilvánosságra hozzák. Magyar Péter ezt a parlamentben hivatalos személy elleni erőszaknak minősítette. Fekete-Győr előkészület és felbujtás gyanújával tett feljelentést; az iratok a KNYF-re kerültek.

Már szeptember 17-én az Indexnek nyilatkozó szakjogász rögzítette: a 310. § nem diszpozíciószerű, nincs passzív alany egy konkrét eljárásban, az elkövetési magatartások egyike sem valósult meg, így az előkészület sem jöhet számításba.

A Btk. 310. § (1) szerint az követi el a bűncselekményt, aki hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, intézkedésre kényszerít, vagy bántalmaz. A fenyegetés (Btk. 459. § (1) 7. pont) súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely komoly félelem keltésére alkalmas. A Kúria több ítéletében konkretizált, és a címzett számára észlelhető, objektíve félelemkeltő közlést követel. Politikai programbeszéd, választási győzelemhez kötött felelősségre vonás, közhatalmat gyakorlók nevének nyilvánossága – az Info tv. és az Alaptörvény VI. és IX. cikke szerint főszabály – nem ez a kategória. Az előkészület (Btk. 11. §) feltételek biztosítása, felhívás, ajánlkozás, vállalkozás vagy megállapodás. Egy televíziós politikai ígéret sem feltételt nem biztosít, sem a 310. § szerinti erőszakra nem hív fel. A passzív alany oldalán a konstrukció különösen abszurd: hipotetikus, részben még fel sem vett, név szerint nem ismert jövőbeli alkalmazottak ellen, jövőbeli ciklusban megvalósítandó „felelősségre vonást” akar előkészületnek minősíteni.

Az EJEE 10. cikke, mint védőgyűrű. A Lingens kontra Ausztria, a Castells kontra Spanyolország, az Oberschlick (No. 2) és a magyar viszonylatú Karsai, valamint MTE és Index.hu kontra Magyarország ítéletek szerint a politikai beszéd élvezi a legerősebb védelmet; a politikus tűrési kötelezettsége széles, a kritika „sokkírozó, zavaró vagy nyugtalanító” is lehet. A Ceylan / Sürek / Karataş-vonal és az amerikai Brandenburg v. Ohio teszt ugyanazt követeli: közvetlen, konkrét, bekövetkezésében valószínű erőszakra uszítást. Orbán mondatainak racionális olvasata: következő ciklusban, törvényes intézmények útján – vizsgálóbizottság, vagyonnyilatkozat, polgári jog, ha van bűncselekmény, ügyészség – számonkérés. Ez a demokrácia működési elve. 

Ha ez bűncselekmény, akkor bűncselekmény volt minden „elvisszük őket” Tisza-gyűlés és minden „börtönt a Fidesznek” transzparens az elmúlt tizenhat évben. A szelektív kriminalizálás az Alaptörvény XV. cikkét és az EJEE 14. cikkét semmisíti meg. A felbujtás (Btk. 14. §) szándékos rábírás meghatározott bűncselekményre. Nincs címzett, nincs meghatározott erőszakos cselekmény, nincs kauzális lánc. Aki ebben felbujtást lát, a politikai publicisztikát és a bűnszervezetre való felhívást már megkülönböztetni sem képes.

IV. A hatóság, mint a téboly végrehajtója

Kohlhaas tragédiája nem a sérelem léte volt, hanem hogy az intézményeket a saját háborúja legalizálására használta. Az első Paks II.-feljelentést még elutasították. A második, politikusokra szabott beadvány a kormányváltás után már „megalapozott gyanút” szül. Az NVVH-ügyben a feljelentő maga közli, hogy a rendőrök „nagyon készségesek” voltak. A KNYF-re továbbítás önmagában politikai üzenet.

A Be. 381. § szerint a nyilvánvalóan alaptalan feljelentést el kell utasítani. Ha a hatóság ezt a szűrőt politikai okból kiiktatja, a feljelentő tébolyát intézményesíti: kapacitást von el a valódi ügyektől, és a bírói-ügyészi kart a mindenkori hatalom naptárához köti. Strasbourg a Khodorkovskiy és Lebedev, a Navalnyy és a Merabishvili ügyekben pontosan ezt nevezte a "büntetőeljárás politikai instrumentális" használatának.

V. Ami a jogállamtól elvárható

A jogállam nem azt jelenti, hogy a volt miniszterelnök érinthetetlen. Azt jelenti, hogy őt is csak előre látható, bírói gyakorlatban kimunkált tényállás alapján lehet felelősségre vonni. Paks II. uniós sorsa a Bizottság és az EUB asztala. Az NVVH dolgozóinak védelme legitim – a konkrét, individualizált, erőszakos megfélemlítés ellen. Egy ellenzéki pártelnök televíziós interjúja nem ez.

A Tisza Kohlhass-szindrómája azért veszélyes, mert önmagát erénynek álcázza. Kohlhaas is azt mondta, „csak az igazságot kéri”, miközben felégette Wittenberget. A magyar, az uniós és a nemzetközi jog ugyanazt a választ adja mindkét ügyre: ez nem bűncselekmény. Ami bűncselekményhez hasonlít, az a büntetőeljárás tudatos, politikai célú túlhajtása.

Aki a bíróságot politikai csatatérré teszi, az előbb-utóbb maga marad bíró nélkül. Kleist ezt kétszáz éve megírta. Nem kellene újra eljátszani.