A külföldről hazatérők számára a magyar oktatási és egészségügyi struktúra gyakran átláthatatlan, széttagolt és túlzottan bürokratikus. Különösen igaz ez azokra a családokra, ahol a gyermek speciális nevelési igényű, ADHD-s, autizmusban érintett, vagy szimplán csak a külföldi múlt után extra segítséget igényel a nyelvi és közösségi beilleszkedésben.

Szuhai Fekete Adrienn 15 évig élt Rotterdam környékén. Ott építette fel a karrierjét, és ott születtek gyermekei. Hollandia számára nem csupán egy kaland volt, hanem egy olyan hely, amire otthonaként tekintett, és amit hosszabb távon is el tudott képzelni. Mindezek ellenére az idő előrehaladtával egyre inkább felerősödött benne a vágy, hogy gyermekei ne csak látogatóba járjanak Magyarországra a nagyszülőkhöz, hanem egy olyan közegben legyenek, ahol a magyar nyelv és kultúra az élet szerves része.

Kint külföldi, itthon kívülálló

A hazatérés utáni tapasztalatok azonban megmutatták a visszatérés árnyoldalait is.

Kint sokáig én voltam a külföldi. Amikor hazajöttem, érdekes módon néha Magyarországon is kívülállónak éreztem magam. Nem azért, mert ne szeretném Magyarországot. Hanem mert megváltoztak a saját reflexeim, a kommunikációm, az elvárásaim. Ez nagyon furcsa érzés: hazajössz a saját országodba, és közben újra meg kell tanulnod, hogyan működik az itteni világ, amelybe ráadásul már a gyerekeidet is be kell integrálni

– mondta az Indexnek Adrienn, aki a saját tapasztalatai alapján úgy látja, hogy sok kérdést fel kell tennie azoknak, akik hasonlón törik a fejüket.

Hogyan lesz megoldva a lakhatás? Hol fognak a gyerekek közösségbe kerülni? Milyen lesz az iskola vagy az óvoda? Milyen segítség áll rendelkezésre, ha valamelyik gyermeknek speciális támogatásra van szüksége? Hogyan működik az ügyintézés? Milyen lesz a munka és a családi élet összehangolása?

Ezek mind olyan kérdések, amelyek bár magától értetődőnek tűnnek, a gyakorlati megvalósuláskor okozhatnak kellemetlen meglepetéseket. Adrienn szerint aki valóban arra vágyik, hogy hazajöjjön, annak ezt érdemes meglépni,

„Bőven akadnak olyan pillanatok, amikor az ember megkérdezi magától, hogy vajon jól döntött-e, de nem érdemes feladni csak azért, mert az első időszak nehéz. Tökéletes ország nincs. A kérdés inkább az, hogy mit tudunk magunkkal hozni abból, amit máshol megtanultunk, és mit tudunk itthon másképpen csinálni” – hangsúlyozta az édesanya.

Hollandia vs. Magyarország

Noha Adriennéket elsősorban a család, a nagyszülők, illetve a magyar nyelv és kultúra iránti igény hozta haza, az is közrejátszott, hogy voltak olyan elemek a holland szemléletben, amelyekkel nem tudott teljesen azonosulni.

Összességében nagyon tetszett neki a humanista, liberális gondolkodás, az elfogadás, az önállóság, a rugalmasság, a munka és a magánélet egyensúlya, valamint az, hogy a gyerekeknek lehetőségük van kibontakozni a saját személyiségük és képességeik mentén, azt is érezte, hogy a szabadság nem jelenthet szabályok nélküli világot.

Egy gyermeknek szüksége van korlátokra, következetes szabályokra és arra, hogy megtanulja, hol vannak azok a határvonalak, amelyeket nem léphet át. Számomra a jó nevelés nem arról szól, hogy mindent ráhagyunk a gyermekre, de nem is arról, hogy minden döntést helyette hozunk meg. Szabadságot szeretnék adni, de világos keretek között

– jelentette ki, hozzátéve, hogy abban bízott: a korábbi tapasztalatait beépítve itthon ezt könnyedén meg tudja valósítani.

Hazatérésük végül mégsem volt zökkenőmentes, a holland-magyar nyelvi és kulturális átállás, valamint az új közegbe való beilleszkedés komoly kihívást jelentett. Adrienn szerint ez még nehezebben megy az olyan családoknál, ahol a gyermeknek összetettebb támogatásra, fejlesztésre vagy nyelvi felzárkóztatásra van szüksége, a végletekig széttagolt magyar rendszerben ugyanis a szülőnek kell összefognia a különálló darabkákat. A szakemberek – a gyógypedagógus, a logopédus, a mozgásterapeuta, az iskolai pedagógus – gyakran egymástól függetlenül működnek, külön helyszíneken és időpontokban. A szülőre így óriási teher hárul: egyszerre válik időpontfoglalóvá, logisztikussá, információ-közvetítővé és szakmai döntéshozóvá, miközben folyamatos bűntudat kíséri, hogy mindent jól csinál-e. Ahelyett, hogy a rendszer támogatná a családot, a szülő kénytelen magát a rendszert menedzselni. És ez bizony nemcsak interjúalanyunk tapasztalata, hanem sok más szülő is hasonlóképpen érez.

Változást akar, van is rá egy forgatókönyve

Adrienn a sokakat érintő társadalmi problémára megoldást is szeretne találni. Eldöntötte, hogy létrehozza az Anyu from Holland – Integrált Fejlesztő- és Családi Mentor Központot, amely egy olyan intézmény lenne, ahol a pontokat nem a szülőknek kell összekötni, hanem azok már eleve összeérnek. A gyermek egy helyen kaphat gyógypedagógiai támogatást, fejlesztést, mozgást, logopédiát, sportot, zenét és közösségi élményt, miközben a szülő is kapaszkodóhoz jut.

Különösen fontosnak tartja az ADHD-val, autizmussal, SNI-vel és más nehézségekkel küzdő gyermekek támogatását.

Nem szeretném, ha egy gyermek elsőként azt az üzenetet kapná, hogy vele baj van azért, mert másképpen működik. Természetesen vannak olyan területek, ahol segítségre, fejlesztésre és támogatásra van szükség, ezt nem szeretném elbagatellizálni. De közben meg kell néznünk azt is, hogy miben különleges, miben jó, és hogyan tudunk ezekre az erősségekre építeni

– emelte ki, megjegyezve, hogy ezek mellett egy Családi Navigátor rendszer kialakításán is dolgozik, amely gyakorlati segítséget adna a hazaköltöző családoknak a magyar rendszerben való eligazodáshoz, mert legtöbbször nemcsak egy óvodára, iskolára vagy fejlesztésre van szükségük, hanem valakire, aki azt mondja: „gyere, segítek eligazodni.”

Tervei szerint a központ Dunaharasztiban lenne, és mivel nem egy luxusintézményt szeretne létrehozni – a klasszikus magánszolgáltatásokat ugyanis általában épp azok nem tudják megengedni maguknak, akiknek a leginkább szüksége lenne rá – családi hozzájárulásokra, támogatásokra, pályázatokra, szponzorációkra és adományokra is szeretne építeni. Ha a modell beválik, azt idővel más településekre is elvinné. Azt reméli, hogy a központ mintaként szolgálhat a hazai ellátórendszer átszervezéséhez és a külföldről hazatérő családok hatékonyabb integrációjához.

„Nem Hollandia másolatát akarom Magyarországon megvalósítani. Azt szeretném hazahozni, ami ott jól működik, és összekapcsolni azzal, ami itthon érték nekünk” – fogalmazott.

(Borítókép: A kép illusztráció! Fotó: Nadezhda1906 / Getty Images)