Helyzetkép: tartósan az EU-átlag felett a magyar elköltözési életkor

A friss, 2025-re vonatkozó Eurostat-adatok szerint a magyar fiatalok átlagosan 27,3 éves korukig maradnak a szülői háztartásban. Ez az érték kerek egy évvel magasabb az EU-27 átlagánál (26,3 év). Bár az északi országokban, például Dániában és Finnországban a fiatalok korábban kezdenek önálló életet, és a dél- és délkelet-európai magas értékektől, például Görögországtól, Horvátországtól vagy Olaszországtól is távol vagyunk, a magyar adatok tartósan az EU-átlag felett alakulnak.

Ha az elmúlt közel negyedszázad adatait vizsgáljuk, látszik, hogy Magyarország szinte végig az uniós középérték fölött helyezkedett el. Az elmúlt két évben ráadásul ismét nőtt a magyar–EU különbség: 2023-ban 0,7 év, 2024-ben 0,9 év, 2025-ben pedig már 1 év volt az eltérés az EU-átlaghoz képest.

A mítoszrombolás: Nem a munka hiánya az ok

A közbeszédben gyakran megjelenik az a leegyszerűsítő magyarázat, hogy a fiatalok későbbi elköltözése mögött elsősorban alacsonyabb munkavállalási hajlandóság áll. Az adatok azonban nem támasztják alá azt a feltételezést, hogy a későbbi elköltözés fő oka a fiatalok alacsony munkaerőpiaci aktivitása lenne.

A 20–29 éves korosztály foglalkoztatási rátája Magyarországon 64,8%, ami érdemben nem marad el a 65,5%-os uniós átlagtól.

Jaj, mi ez a rengeteg pötty?!

A vízszintes tengely azt mutatja, hogy az adott országban a 20–29 évesek mekkora hányada dolgozik – jobbra haladva magasabb a foglalkoztatottság –, míg a függőleges tengely azt jelzi, hogy átlagosan hány évesen hagyják el a fiatalok a szülői háztartást – felfelé haladva későbbi az elköltözés. A két tengely metszéspontja az EU-átlagot jelöli, így a grafikon négy nagyobb értelmezési zónára osztható.

• Felső, átlag feletti elköltözési életkort mutató zóna: ide tartoznak azok az országok, ahol a fiatalok az EU-átlagnál később hagyják el a szülői háztartást. Magyarország is ebben a mezőben helyezkedik el: a foglalkoztatási rátája ugyan csak kismértékben marad el az EU-átlagtól, az elköltözési életkor viszont egyértelműen magasabb annál.
• Bal felső negyed: itt találhatók azok az országok, ahol az átlag alatti foglalkoztatottság késői elköltözéssel párosul. Ide sorolhatók a klasszikus dél-európai példák, például Olaszország vagy Spanyolország, ahol a fiatalok gyakran 30 éves koruk körül hagyják el a szülői háztartást.
• Jobb alsó negyed: ez az átlag feletti foglalkoztatottság és a korai elköltözés zónája. Ide tartoznak például az északi országok közül Dánia és Finnország, ahol a fiatalok jellemzően jóval korábban külön élnek a szülőktől.

Magyarország sajátos helyzete abból adódik, hogy munkaerőpiaci szempontból közel van az EU-átlaghoz, elköltözési életkorban viszont egyértelműen az átlag feletti, későbbi önállósodást mutató országok közé tartozik. Ez arra utal, hogy

a késői elköltözés nem magyarázható egyszerűen a fiatalok alacsony foglalkoztatottságával

– a lakáspiaci megfizethetőség számításaink alapján az egyik legerősebb magyarázó tényező lehet.

A lakásárak fogságában: amikor a bér nem elég a saját otthonhoz

Ha a munkaerőpiaci aktivitás nem magyarázza meg önmagában a magyar eltérést, akkor a lakhatási oldalra kell tekinteni. A fiatalok önállósodását ugyanis nemcsak az határozza meg, hogy van-e munkájuk, hanem az is, hogy a jövedelmükből mennyire reális saját lakáshoz jutni. A Portfolio számítása szerint ezen a téren látványos romlás történt:

Budapesten a teljes népesség nettó átlagkeresetével számolva a 2016-os 10,4 évről 2025-re 13,5 évre nőtt a szükséges évek száma,

ráadásul a pályakezdő fiatalok alacsonyabb jövedelmével kalkulálva a valóságban ez a mutató ennél is magasabb. A főváros ezzel továbbra is külön ligát képvisel, de a probléma nem áll meg Budapest határánál. Debrecenben és Győrben 2025-re szintén 10 év fölé emelkedett a mutató, vagyis a nagy vidéki centrumokban is egyre nehezebb pusztán munkajövedelemből belépni a lakáspiacra. Mivel a mutató a teljes nettó keresettel számol, vagyis nem von le belőle megélhetési költséget,

a tényleges megtakarítási idő ennél jóval hosszabb lehet.

Ez jól magyarázza, miért válik a szülői háztartás sok fiatal számára nem kényelmi, hanem pénzügyi alkalmazkodási tereppé. 

Hogyan számoltunk? A lakáspiaci megfizethetőség szemléltetésére azt számoltuk ki, hány évnyi teljes nettó átlagkereset felel meg egy 75 négyzetméteres használt lakás árának az egyes nagyvárosokban. Ez elméleti mutató: nem egy tipikus fiatal tényleges megtakarítási idejét mutatja, hanem azt, hogyan változott a lakásárak és a keresetek egymáshoz viszonyított aránya.

A számításhoz a KSH és az MNB hivatalos lakáspiaci adatait, valamint a KSH területi nettó átlagkereseti statisztikáit használtuk fel. A mutató az ár/jövedelem típusú nemzetközi megfizethetőségi indikátorok logikáját követi, de nem azonos a medián háztartási jövedelemre épülő nemzetközi mutatókkal: itt a magyar városok összehasonlíthatósága érdekében a teljes nettó átlagkeresetet használtuk.

Ez a szomorú szitu

Magyarországon a fiatalok későbbi elköltözése nem elsősorban munkaerőpiaci passzivitási történet. A 20–29 évesek foglalkoztatottsága közel áll az EU-átlaghoz, miközben a saját lakáshoz jutás belépési költségei Budapesten és több vidéki központban is rendkívül magasak a nettó keresetekhez képest. Ezért a „mamahotel” kifejezésnél pontosabb a lakáspiaci kényszerpálya:

sok fiatal nem azért marad otthon, mert nem akar önállósodni, hanem mert a saját lakáshoz jutás pénzügyi feltételei egyre nehezebben teljesíthetők.

Ez hosszabb távon a párkapcsolat-alapítást, a gyermekvállalást, a földrajzi mobilitást és a vagyoni különbségek újratermelődését is befolyásolhatja.

Címlapkép forrása: This image is subject to copyright via Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ