Joggal állítható, hogy nagy öröm a filmrajongóknak, ha Reisz Gábor rendező új alkotással jelentkezik. Korábbi nagyjátékfilmjei, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, a Rossz versek és a Magyarázat mindenre egyértelmű közönség- és szakmai sikernek bizonyultak. Nem véletlenül. Képes volt hűen, közérthetően, egyedi módon és fanyar humorral megmutatni, milyen élni, felnőtté válni és szerelmesnek lenni a nagybetűs magyar valóságban. Éppen ezért a várakozások vele szemben nem kicsik, új filmje, a Földszint pedig ismét arra vállalkozik, hogy mértani pontossággal bemutassa a honi hétköznapok valóságát. Kérdés, sikerült-e neki. Sikerült, nem is kicsit. Kritika következik. 

A penész eredete

A Földszint története szerint Méhn Kristóf (Tompa Ádám), a festőművészből lett banki archiváló feleségével, Verával (Józsa Bettina) egy társasház földszinti lakásában él. Épp nyaralni indulnának a Balatonra, amikor Kristóf véletlenül penészfoltot fedez fel lakásuk falán, és nem sokkal később megtudja Verától, hogy gyermekük lesz. Elhatározza, hogy kideríti a penész eredetét, s amint lehet, megoldja a problémát. A korábban számára ismeretlen lakótársak faggatása közben egyre élesebbé válik konfliktusa a nyájaskodó közös képviselővel (Crespo Rodrigo), aki épp egy nagy liftbeszerelési projektet akar keresztülvinni a késő délutáni lakógyűlésen. Ahogy Kristóf kezd belegabalyodni a ház ügyeibe, gyanúja egyre erősebb: a ház beteg.

A történet maga teljesen hétköznapi, nem túl nagy truváj. Ki nem hallott még elviselhetetlen szomszédokról, alkesz szakemberekről?  Vagy arról, hogy valaki egy düledező házban, rejtett költségekkel kecsegtető rossz lakást vásárolt? Mindannyian hallottunk már penészes falakról, terhes feleségekről,  a csokról és olyan közös képviselőről, aki valójában önmagát képviseli, ráadásul közönséges bűnöző, lop, csal és hazudik. És ki ne ismerne olyan tehetséges embert, aki álmai hajszolása helyett végül unalmas, de biztos megélhetést biztosító szakmát választ. De akkor mi a pláne ebben a filmben? 

Reisz Gábor olyan rendező, aki – nagyon leegyszerűsítve – képes egy penészes fal segítségével rávilágítani arra, mi zajlik, hogyan és miért nem működik a magyar társadalomban. Látunk kicsinyességet, simulékonyságot, eszköztelenségét, erőtlenséget, gyávaságot és azt a bizonyos házmestertempót, amely mindig végigkísérte (kísértette) azokat a bizonyos véráztatta évtizedeket a huszadik században. Na és megelevenedik kicsiben, amit nagyban is közelről végignézhettünk a rendszerváltás óta eltelt harminchat évben: az embereket pihekönnyű egy ideig megvezetni, de ha rájönnek az igazságra egy újabb pokol szabadul el. 

Hogyan tovább? 

Eddig minden szép és jó, az alkotás vicces, szórakoztató és elgondolkodtató. A jelenetek mindegyike tükröt tart. Egyedül a befejezéssel kapcsolatban vannak ambivalens érzéseim. Az egetrengető finálé, a sorsdöntő lakógyűlés már-már Fellini legjobb pillanatait és a korai Tarrt is megidézi, de a végkicsengés nem túl megnyugtató. A nézőnek az a benyomása támadhat, hogy a menekülés, a gondoktól való eltávolodás, az igazság bemutatása elegendő. De közel sem az.

A színészi játékra nem lehet panasz, Tompa Ádám és Crespo Rodrigo játéka kiemelkedő. Mindent összeveszte Reisz Gábor új filmjét csak ajánlani tudom. Szép nagy tükör, amiben mindenki magára ismerhet, ha képes rá és akar. Aztán, hogy mit kezd a penésszel, az már csak a nézőn múlik. De talán az a legjobb, ha nem rohan el. –

8/10