Ha nem is mindig a radikálisabb tiszások által elvárt ütemben, az Orbán-rendszer maradványainak jelentős részét immár eltávolította a Tisza-kormányzat. Nemrég az új hatalom erőteljes szimbolikus győzelmet aratott azzal, hogy eltávolította a fideszes identitás egyik fontos elemének számító Terror Háza Múzeumot is magában foglaló kekva-alapítvány vezetőit. Orbán Viktor egykori tanácsadója, Schmidt Mária is távozni kényszerült tisztségéből, pár napja pedig Tarr Zoltán miniszter intézkedett a múzeum ideiglenes bezárásáról. A többi, nem felsőoktatási intézményt működtető kekvat-t is felszámolták, az általuk kezelt jelentős vagyont pedig átvette a Tisza vezette állam. Magyarországnak már új köztársasági elnöke van, távozni kényszerült a legfőbb ügyész és az Alkotmánybíróság elnöke, az Alkotmánybíróság tagjainak majdnem a fele kicserélődött, új, ideiglenes vezetése van a közmédiának, a Szuverenitásvédelmi Hivatal pedig megszűnt.

Számos egyéb intézmény is új vezetőt kapott: új országos és fővárosi rendőrfőkapitány van, új vezetője van az adóhatóságnak, a mentőszolgálatnak, a kórházakat működtető országos intézménynek, új az országos tisztifőorvos, új vezetése van a Paksi Atomerőművet irányító MVM-nek, a Digitális Magyarország Ügynökségnek (DMÜ). A Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatóinak a megbízatását visszavonták, felmentették a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Posta elnökét, a titkosszolgálatok vezetőit, új vezetést kapott a Magyar Külügyi Intézet, a tankerületeket összefogó Klebelsberg Központ is, újak immáron a megyei főispánok (pontosabban: régi-új néven a kormánymegbízottak).

Igaz, az intézmények egy részénél annak ellenére maradt meg a régi vezetés, hogy Magyar Péter márciusi nyíregyházi beszédében, majd a választási győzelem után is célul jelölte meg az eltávolításukat: továbbra is a régi elnök vezeti a Kúriát, az Országos Bírósági Hivatalt, a Gazdasági Versenyhivatalt és az Állami Számvevőszéket. Magyar Péter ugyanakkor sem a választási kampányban, sem később nem követelte a Magyar Nemzeti Bank elnökének eltávolítását, noha Varga Mihály több Orbán-kormányban is miniszteri tisztséget töltött be. A befektetőkre való tekintettel az új miniszterelnök nem bolygatta ezt a kérdést, a jegybank vezetőinek mandátumuk lejárta előtti eltávolítása ugyanis meglehetősen érzékeny és kockázatos lépés. Eddig a MÁV vezérigazgatóját sem mentették fel tisztségéből – igaz, az ő eltávolítását Magyar Péter nyilvánosan nem követelte –, az igazgatóság azonban megújult.

Új intézmény, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal is létrejött, bár az NVVH megalakulását a vártnál nagyobb vihar kísérte, és nem is a Fidesz kritikája bizonyult a meglepőnek, hanem a tiszás közvélemény egy részének a felháborodása Unger Anna elnökké való megválasztása miatt.

A bizalmi vezetői pozíciókban ilyenkor rendszerint történnek váltások, ezért nem meglepőek a titkosszolgálatok, a posta vagy más kormányzati intézmények élén bekövetkezett változások. Ami már túlmutat egy egyszerű kormányváltáson, és akár a rendszerváltás tényét is alátámaszthatja, az az, hogy az új hatalom nem várta meg a köztársasági elnök mandátumának lejártát, hanem a 17. alaptörvény-módosítással kikényszerítette a távozását. Hasonló történt az alkotmánybírák egy részével is: az ő mandátumuk a 70. életév betöltése miatt szűnt meg idő előtt, Hende Csabáé pedig azért, mert több képviselői ciklus betöltése miatt elvesztette választhatóságát.

Amióta többpárti demokrácia van Magyarországon, csaknem négy évtizedes tapasztalat, hogy az új kormányok a személycserékkel arra is törekednek, hogy embereiken keresztül helyi szinten is éreztessék hatalmukat és befolyásukat. Ez eddig a leginkább az Orbán-rendszernek sikerült, amely számos közjogi tisztség élére saját embereit nevezte ki, de a területi kormányzati szervek, vagyis a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok vezetését is hozzá lojális személyekre bízta.

Az előző tizenhat évben ráadásul nem csak személycserék történtek, az államhatalom hatáskörei is bővültek a helyi hatalmi tényezők, különösen a települési önkormányzatok rovására.

A települések nagy része nálunk is falu, kisváros, leginkább azok voltak kiszolgáltatva a fideszes állam kénye-kedvének, vagyis hogy kapnak-e plusz állami támogatást, fejlesztési pénzt, és ehhez jóban kellett lenni a helyi országgyűlési képviselővel, aki tipikusan fideszes volt, visszajött tehát a régi beidegződés, az államhatalom omnipotens jellege. A magyarországi vállalkozói kör is egyre inkább megtanulhatta, hogy jóban kell lennie az állammal, ha vállalkozóként vagy alvállalkozóként részt akar venni a beruházásokban, és részesedni akar az azokból származó bevételekből. Az Orbán-rendszer válsága nem véletlenül mélyült el az uniós források jelentős részének 2022-es felfüggesztésével: jóval kevesebb lett az elosztható pénz, amellyel a kormány függési helyzetben tudta tartani az állami beruházásokban részt vevő vállalkozókat. Egy részük pedig idővel az új ellenzéki párt, a Tisza felé kezdett tájékozódni.

A fideszes központi hatalomgyakorlás nem eredményezett jó kormányzást. Azt azonban el kell ismerni, hogy 1990 óta pont az a párt tudott leghosszabb ideig kormányon maradni, amelyik a magyar kormányzási hagyományokhoz nagyon is illeszkedő központosítási módszerekhez nyúlt – ez a párt pedig éppen az Orbán Viktor vezette Fidesz volt.

Amikor a Tisza Párt májusban kormányra került, egy kész, központosított rendszerbe ült bele. Azóta már eltelt több mint négy hónap, de az előző fideszes hatalom központosításán eddig érdemben nem változtattak. Lehet, hogy majd fognak, de eddig nem adták vissza a települési önkormányzatoknak a kórházak, iskolák fenntartói jogát, nem adták vissza az építésügyi hatósági jogköröket, a gépjárműadó beszedési jogát sem. 

A tiszás hatalom eddig megtartotta a központosított államot, mintha arra jöttek volna rá, amire Orbán Viktor is: nekik is kényelmesebb, ha a nagyra szabott állami hatásköröket maguknál tartják.

A megyei közgyűlések tervezett felszámolása nemcsak azért érdekes, mert azok mindegyikében a Fidesz aratott győzelmet a 2024-es önkormányzati választásokon, és így újabb csapást lehet mérni ezzel a majdani változtatással az ellenzéki pártra, de azért is, mert a megyei szint majdani felszámolása egy újabb leplezetlen központosítási lépés lenne, méghozzá nem is akármilyen, ugyanis a magyar közigazgatás történetében a megyéknek – még a központosítási törekvések dacára is – fontos szerepük volt például a Habsburgok által vezetett államhatalommal szembeni helyi ellenállás megszervezésében.

Ugyanis felélednek a régi reflexek: az államhatalom központja mindinkább a hozzá lojális embereket szereti az intézmények élére tenni, és a szakmai hozzáértésnek egyre kisebb a szerepe. Nagy kérdés, hogy a Magyar Péter vezette kormány képes-e ellenállni ennek a régi reflexnek.

A szerző politikai elemző.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Magyar Péter és Ruff Bálint 2026. május 14-én. Fotó:  Szollár Zsófi / Index)