Tom Armbruster pályafutása alatt testközelből tapasztalta meg az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatának több korszakát is. Az amerikai diplomata 1975-ben már járt a Szovjetunióban, később pedig kétszer is Oroszországban szolgált: az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén nukleáris ügyekkel és politikai kérdésekkel foglalkozott, majd 2007 és 2010 között Vlagyivosztokban volt főkonzul. Elmondása szerint a kilencvenes években olyan együttműködés bontakozott ki a két ország között, amely ma már szinte elképzelhetetlen.

– Ön több korszakon keresztül is megtapasztalta az amerikai–orosz kapcsolatokat. Mennyire változott meg az orosz diplomácia azóta?

– Nagyon összetett a kapcsolatom Oroszországgal, ami egészen 1975-ig nyúlik vissza. Akkor egy amerikai diplomatával, Gil Calloway-jel éltem a Szovjetunióban, aki a moszkvai amerikai nagykövetség sajtótitkára volt. Láttam, hogyan dolgozott a nagykövetség a szovjetekkel. Sok volt az intrika, de magas szintű találkozókra is sor került. Henry Kissinger is Moszkvába érkezett. Úgy tűnt, hogy

1997-ben visszatértem Moszkvába nukleáris ügyekkel foglalkozó tisztviselőként. Talán ez volt a leggazdagabb időszak, amit a két ország kapcsolatában láttam. Valódi nukleáris programjaink voltak. Oroszországtól vásároltunk magasan dúsított uránt, amelyet alacsony dúsítású uránná alakítottunk, hogy amerikai atomerőművekben használjuk fel. Orosz nukleáris létesítményeket biztosítottunk kamerákkal, riasztókkal és kerítésekkel. A plutónium kezeléséről is közösen tárgyaltunk. Elképesztő korszak volt, az együttműködésnek ez a szintje mára teljesen eltűnt.

Amikor ma az orosz–amerikai kapcsolatok lehetőségeire gondolok, azt látom, hogy ez egy elvesztegetett lehetőség Oroszország számára. Oroszország lehetett volna jobb szomszéd, lehetett volna nagyhatalom és csatlakozhatott volna Európához. A balti államok példáját is követhette volna. Ehelyett szerintem egyre közelebb kerül egy észak-koreai modellhez. Ez szégyen, és az orosz emberek számára is komoly veszteség.