EgyébSzerző: index 1 órával ezelőtt 10 percnyi olvasás
Külön Nobel-díjat ért volna a ravasz trükk.
Tizenkettő, szorosan magyar kötődésű Nobel-díjas közül méltánytalanul kevés szó esik Hevesy Györgyről, a brilliáns magyar kémiai Nobel-díjasról, pedig kalandos élete filmre kívánkozna. Hogy csak az egyik epizódot említsük: eltüntette két Nobel-díjas kollégájának arany Nobel-érmét a Dániát lerohanó nácik elől Koppenhágában, a világhírű fizikus, Niels Bohr kutatóintézetében, 1940-ben.
A két Nobel-díjas német, de a nácikat elutasító fizikus (Max von Laue és James Franck) teljes titokban csempészték ki 23 karátos aranymedáljaikat Hitler 1933-as hatalomra jutása után Koppenhágába. A Führer ugyanis törvényben tiltotta meg, hogy bárki aranyat vigyen ki az országból. Aki ilyet tett, hazaárulásért kellett felelnie. Ha megtalálják Niels Bohr intézetében, akkor Max von Laue (aki Németországban maradt, és nyíltan náciellenes volt) azonnal koncentrációs táborba vagy kivégzőosztag elé került volna. De a zsidó származású James Franck (aki ekkor már Amerikába menekült) németországi családtagjai sem kerülték volna el a megtorlást.
Tudtak persze a két „megbízhatatlan” Nobel-díjasról, de hiába faggatták Max von Laue-t a Nobel-érméről, a fizikus mindig azt mondta, hogy a korábbi évek zűrzavarában valahol elveszítette, de az is lehet, hogy ellopták tőle. Annyira gyűlölte a nácikat, hogy két kezében csomagokkal lépett csak ki az utcára, hogy ne kelljen náci karlendítéssel („Heil Hitler!”) köszöntenie senkit, hiszen mindkét keze foglalt volt.
Mivel a Nobel díjazottak nevét az érmékre vésték, azok felfedezése súlyos következményekkel járt volna. Hevesy György először azt javasolta a gondterhelt Niels Bohrnak, hogy ássák el az aranymedálokat az intézet kertjében, de az túl kockázatos lett volna. Eszébe jutott viszont egy zseniális ötlet: királyvízzel, a kémia egyik legnevezetesebb és legmaróbb savas keverékével (latinul aqua regia, salétromsav és sósav 1:3-hoz arányú keveréke) eltüntette, molekuláira bontotta a Nobel-díjakat.
Azt javasoltam, hogy temessük el az érmet, de [Niels] Bohrnak nem tetszett ez az ötlet, mivel az érmet előáshatták volna. Úgy döntöttem, feloldom. Míg a megszálló erők Koppenhága utcáin vonultak, én Laue és James Franck érmeinek feloldásával voltam elfoglalva.
– írta viszaemlékezéseiben Hevesy György. Hiába kutatták át centiről centire Niels Bohr intézetét a Gestapo emberei,
a két Nobel-díj trükkösen feloldott 40 deka aranya ott állt a polcon, narancssárgás-barna folyadék formájában, a többi vegyszeres üveg között, és mindenki szeme előtt, mégis rejtve vészelte át a háborút.
Niels Bohr 1922-ben kapott fizikai Nobel-érme nem volt veszélyben, azért mert pár hónappal a nácik koppenhágai bevonulása előtt árverésen ajánlotta fel a szovjetek által megtámadott Finnország civileket támogató segélyalapjának. Egy névtelen vevő vásárolta meg és azon nyomban eladományozta a Dán Történeti Múzeumnak, ahol a mai napig ki van állítva. Hevesy György 1950-ben küldte el a királyvizes savoldatból visszanyert aranyport a stockholmi Svéd Királyi Tudományos Akadémiának, a két Nobel-díjat újraöntötték és 1952-ben ünnepélyes keretek között újra átadták Max von Lauenak és James Francknak.
De hogyan került kapcsolatba Hevesy György a 20. század és a tudománytörténet legnagyobb alakjaival? Először is úgy, hogy a korszak legjobb magyar- és németországi iskoláiban tanulhatott, miután egy gazdag, kikeresztelkedett, nemesi rangot kapott budapesti magyar-zsidó családba született. Anyai ágon a híres Schosberger iparoscsalád tagja. Nagyapja, Schosberger Zsigmond volt az első zsidó vallású magyar, aki nemesi, majd bárói címet kapott Ferenc Józseftől. Egykori kastélyuk a mai napig áll Turán, amelyet Orbán Viktor veje, Tiborcz István, luxusszállodának építtetett át és ma arról nevezetes, hogy ott 1 millió 349 ezer forintért is lehet pezsgőt rendelni.
Kilenc éves volt, amikor a család felvette a Hevesy nevet és 1911-ben (26 évesen) már az atommag felfedezőjének és a radioaktív bomlási törvények leírójának, a Nobel-díjas Ernest Rutherford manchesteri laboratóriumában dolgozott.
Ez a találkozás egész karrierjét meghatározta, és itt kapta azt a feladatot is, ami saját Nobel-díjához vezetett.
Rutherford az osztrák kormánytól kapott néhány száz kilogramm, rádium-előállítás során visszamaradt ólom-kloridot. Rutherford odalépett a fiatal Hevesyhez, és azt mondta neki: „Fiam, ha tényleg olyan ügyes, akkor elválasztja a rádium-D-t attól a sok kellemetlen ólomtól”.
Több mint egy évig próbálkozott az ifjú tudós-növendék, de sehogyan nem jutott eredményre. Ám pont a kudarcból lett a világsiker. Rájött ugyanis, hogy azért bukott el, mert a rádium-D valójában az ólom egyik izotópja. Ezért kémiailag lehetetlen őket elválasztani, hiszen tökéletesen egyformán viselkednek. Ekkor jött a heuréka-pillanat: ha már elválasztani nem lehet őket, a sugárzó rádium-D-vel nyomon lehet követni a sima ólom útját a kémiai folyamatokban.
Hogy megtudja, tényleg működik-e frissen kipattant elmélete, Hevesy kipróbálta azt a manchesteri panziójában, ahol
már régóta gyanakodott a házinénire, hogy újra és újra az előző napokról megmaradt ételmaradékokat szolgálja fel neki.
Ezért gondolt egyet és egy pici, ártalmatlan mennyiségű radioaktív anyaggal „megsózta” a tányérján maradt húst. Másnap egy ionos (radioaktív) sugárzást kimutató elektroszkópot is vitt magával és ellenőrizte a feltálalt fasírtot. A műszer hevesen jelzett, a megdöbbent szakácsnő pedig kénytelen volt megadnia magát a tudományos bizonyítéknak.
Végül is a zsugori szakácsnő ravasz leleplezéséből, a garabonciás csínnyel igazolt úttörő felismerésből született meg a mai orvosdiagnosztikát megalapozó radioaktív nyomjelzős medicina, amiért csak nagy sokára, 32 évvel később, 1944-ben vehette át a kémiai Nobel-díjat. Sok más módszer mellett Hevesy György alapozta meg a daganatos betegségek felismerésére használt pozitronemissziós tomográfia (PET-CT) vizsgálatokat is.
Amikor 1914-ben kitört a háború, Hevesy – már egy komoly felfedezéssel a zsebében – tért haza látogatóba. Osztrák-magyar állampolgárként azonnal besorozták a monarchia hadseregébe. Műszaki tisztként szolgált és katonai röntgenlaboratóriumokat szervezett és vezetett a frontvonalak közelében. A háború végén, az 1918-as őszirózsás forradalom után a Károlyi Mihály-féle kormány megkezdte a Budapesti Tudományegyetem modernizálását. Károlyiék felismerték Hevesy nemzetközi szintű kvalitásait, és kinevezték az egyetem Fizikai-Kémiai Intézetének professzorává.
1919 tavaszán a kommunisták vették át a hatalmat (Tanácsköztársaság), számára pedig végzetesnek bizonyult, hogy a vörös rezsim megerősítette a professzori kinevezését, ő pedig elfogadta azt, hogy folytathassa kutatásait. Hevesy nem volt kommunista, kizárólag a tudománnyal foglalkozott, de ez nem hatotta meg a Horthy-féle fehérterror „igazolóbizottságait”, akik hajtóvadászatot indítottak a Tanácsköztársasággal együttműködő értelmiségiek ellen.
Hevesyt megfosztották professzori címétől és egyetemi előadói jogától is, formálisan azért, mert pozíciót vállalt a Tanácsköztársaság alatt.
A politikai bosszúban azonban a felerősödő antiszemitizmus is erősen közrejátszott. Még ha Hevesy családja kikeresztelkedett is, származása miatt akkor is célponttá vált. Amikor 1920-ban Európában elsőként, Magyarországon elfogadták, a zsidók egyetemi felvételét jogilag, országos törvénnyel korlátozó Numerus clausust, Hevesy György nem pazarolta itt tovább az idejét: elfogadta régi barátja, Niels Bohr meghívását Koppenhágába, akit még Manchesterben ismert meg Rutherford laborjában.
1920-ban elhagyta az országot, és soha többet nem tért vissza alkotni.
Dániába költözése után alig három évvel, 1923-ban fedezte fel a hafniumot (a holland Dirk Costernel közösen), amellyel végleg beírta magát a világ élvonalába és a tudomány történetébe. Koppenhága latin neve után nevezték el, az új kémiai elem azonosítása pedig azért volt világraszóló, mert Hevesy elméleti úton, a Bohr-féle atommodell felhasználásával jósolta meg, és az akkor úttörő Röntgen-spektroszkópiával kereste és találta meg a periódusos rendszerből addig hiányzó 72-es rendszámú elemet.
Nem akármilyen kémiai elemet fedezett fel, a neutronelnyelő és kiváló elektromos szigetelő tulajdonságokkal bíró hafnium ugyanis a 21. században elengedhetetlen a nyugati tervezésű atomreaktorok szabályozórúdjaihoz és a legmodernebb mikroprocesszorokhoz. Az Intel már 2007-től kulcsanyagként használja chipjeiben. Gordon Moore, az Intel társalapítója a tranzisztorgyártás egyik legnagyobb áttörésének nevezte a hafniumszigetelést, ami megakadályozza végre az áramszivárgást.
Ez a Hevesy György által felfedezett csillogó, ezüstösszürke színű, átmeneti fém tette lehetővé, hogy a chipek miniatürizálása (a Moore-törvény) ne ütközzön fizikai falakba,
és a processzorok azóta is egyre kisebbek, gyorsabbak és energiatakarékosabbak lehessenek. Stratégiai anyag, sem a modern okostelefonok, sem az AI-chipek nem létezhetnének hafnium-alapú szigeteléstechnológia nélkül.
Hevesyt 1924-1936 között hét alkalommal jelölték Nobel-díjra a hafnium felfedezéséért, amelyet azonban végül nem kapott meg. Ennek oka egy bizonyos Georges Urbain nevű francia kémikus volt, aki azt azt állította, hogy ő már korábban megtalálta a 72-es rendszámú kémiai elemet. De nem sokan hittek neki, mert csak mikroszkopikus mennyiségeket talált. Az első világháború utáni Európa azonban még mélyen megosztott volt az 1920-as években. Ezért még egy színtiszta tudományos vita is nacionalista felhangokat gerjesztett Franciaország és Németország között. A francia tudományos közösség természetesen a francia Urbaint támogatta,
miközben németként ítélték el Niels Bohrt és Hevesy Györgyöt, nem különösebben fennakadva azon, hogy egyikük dán, a másikuk magyar.
Egy francia újság még azt is megjegyezte, hogy Hevesy személye miatt az egész vita „hun szagú”. Mintha maga Attila, a hun, leparkolt volna lovával a kémiai-fizikai intézet előtt, fehér köpenyt öltött volna magára és védőszemüvegben éveken keresztül kémcsövekkel és Bunsen-égőkkel babrált volna a laborban.
Miután 1943-ban a nácik Dániában is megkezdték a zsidók deportálását, a zsidó felmenőkkel rendelkező, pláne atomtudós Bohr és családja is közvetlen életveszélyben volt, barátai sürgették, hogy mielőbb hagyja el Dániát. 1943. szeptember 30-án érkezett titokban Svédországba, majd néhány nappal később repülővel Angliába, majd az USA-ba szállították. Hevesy, akinek (a nácikkal szövetséges) magyar útlevele volt, egyszerűen felszállt egy vonatra Koppenhágában, és október közepén megjelent Stockholmban, ahol a Szerves Kémiai Intézetben folytatta a radioaktív nyomjelzőkkel végzett biológiai, fiziológiai és orvosi munkáját.
Még abban az évben megítélték neki a kémiai Nobel-díjat, de a kaotikus háborús helyzet miatt csak egy év múlva, 1944-ben adták át neki. Stockholm lett élete utolsó nagy alkotói bázisa, svéd évei alatt szinte teljesen a biológiának és az orvostudománynak szentelte magát.
Úttörő kísérleteket végzett a rákos daganatok izotópos vizsgálatával és megalapozta a mai klinikai onkológiai diagnosztikát.
Idős korára a világ egyik legelismertebb tudósa lett. A Nobel-díj mellett megkapta a brit Királyi Társaság (Royal Society) rangos Copley-érmét, és beválasztották a tagok közé. Különösen a Copley-díjra volt büszke, amit többek között egykoron Charles Darwin, majd kortársa, Albert Einstein is megkapott.
Pedig csak a tudománynak akart élni, nem tudta azonban (nem is lehetett) kivonni magát a véres 20. század ide-oda csapódó, abszurd eseményei alól. Hevesy György 1966-ban, 80 évesen hunyt el a németországi Freiburgban,
annak az emigrációba kényszerült tudós magyar nemzedéknek kimagasló tagjaként, akiknek el kellett hagyniuk életveszélyes hazájukat.
Bár ő Európában maradt, ismerte az Amerikában kutató és ott fizikai-matematikai forradalmat elindító magyar „marslakókat” (Kármán Tódor, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede). Az atomenergia békés célú felhasználásáért létrehozott „Atom a Békéért" díj (Atoms for Peace Award) első hat kitüntetettje között ott volt Niels Bohr (1957), Hevesy György (1958), majd közvetlenül utána Szilárd Leó és Wigner Jenő (1959). Nem véletlen a magyar túlsúly, az amerikaiak pontosan látták, hogy ez a magyar zsenigeneráció egymásra építve indított el egy új világkorszakot.
Napi