BulvárSzerző: index 2 órával ezelőtt 3 percnyi olvasás
Hiába könyörögtek neki.
Azt gondolhatnánk, hogy Marcel Proust életének és életművének már aligha maradhattak ismeretlen zugai. Ehhez képest idén száz olyan levél jelent meg kötetben, amely korábban nem került az olvasók elé. A Cent lettres inédites. Correspondance retrouvée 1886–1922 című kötet anyagát a Francia Nemzeti Könyvtár szerezte meg, a leveleket Julie André, Sophie Duval és Guillaume Fau rendezte sajtó alá. A gyűjteményben Proust által írt és neki címzett levelek, piszkozatok, rövid üzenetek és olyan szövegek is szerepelnek, amelyeket valószínűleg soha nem küldött el.
A Le Monde szerint a dokumentumok egészen különböző természetűek. Egy egyszerű, szolgának vagy családtagnak szánt üzenet mellett például fennmaradt egy hosszú levél is, amelyben Proust minden bizonnyal Michel Bréal nyelvészt kérdezi azokról a hely- és családnevekről, amelyeket a Swannék oldala világához talált ki – többek között Combray, Balbec, Guermantes és Forcheville nevéről. A francia lap szerint már ebből is látszik, hogy
Proustnál szinte bármi irodalommá válhatott. A levelekben egyszerre jelenik meg a társasági ember, a barát, az író és a betegségei miatt egyre inkább visszahúzódó férfi.
A gyűjtemény egyik legfontosabb alakja Proust édesanyja, Jeanne Weil Proust. Nemcsak fia legközelebbi bizalmasa volt, hanem első számú szellemi beszélgetőtársa is. Művelt, angolul kiválóan beszélő nőként osztozott fia irodalmi érdeklődésében, Proust pedig a legapróbb gondolataitól kezdve testi panaszaiig szinte mindent megosztott vele – írja a Fondation La Poste irodalmi folyóirata, a FloriLettres.
Anya és fia gyakran naponta váltott üzenetet, részben azért, mert eltérő időpontokban voltak ébren. Proust beszámolt neki álmatlanságáról, gyógyszereiről, rosszulléteiről és arról is, ha attól félt egy-egy gondolatot elfelejt. Egyik levelében még azon töpreng, hogy bár már régen ágyban kellene lennie, ha tovább magyarázza gondolatait, még később fekszik le, ha pedig újrakezdi a levelet, még tovább marad fenn. Ha viszont összetépi, édesanyja csalódott lesz, amiért nem kap tőle semmit. A FloriLettres szerint
ezek a rövid üzenetek azért is különösen érdekesek, mert megmutatják Proustot abban az állapotban, mielőtt az átélt élményt irodalommá alakította volna.
A levelekben ugyanazok az érzések és megfigyelések bukkannak fel nyersebb, közvetlenebb formában, amelyek később prózájának alapanyagává váltak.
A legmegrázóbb dokumentumok Proust életének legvégéről származnak. Házvezetőnője, Céleste Albaret 1922 novemberében Robert Proustnak, az író testvérének írt levelet. A FloriLettres által idézett dokumentumban arról számolt be, hogy Marcel szörnyű éjszakán és napon van túl, fullasztó köhögési rohamok gyötrik, mégsem hajlandó kezelést elfogadni.
Proust továbbra sem engedi, hogy kezeljék, sőt még azt sem, hogy befűtsenek a szobájában, amely ekkor már jéghideg volt. Attól tartok, senki sem képes már hatni rá.
Marcel Proust néhány nappal később, 1922. november 18-án meghalt.
Más, ugyanezekből a hetekből fennmaradt üzenetek még közelebb hozzák az író mindennapjait: az egyikben gyógyszert és cseresznyeszárból készített italt kér, egy korábbi levelében pedig arra panaszkodik, hogy rendkívül rosszul van, azonnal hársfateára lenne szüksége, az elektromos vízforraló azonban nem működik.
(Borítókép: Marcel Proust (1871–1922) francia író egy ablak előtt ülve 1910 körül. Fotó: Hulton Archive / Getty Images)
Napi