GazdaságSzerző: portfolio 5 órával ezelőtt 6 percnyi olvasás
Míg a technológiai iparág vezetői az emberiség kihalásával és az önfejlesztő szuperintelligenciával riogatnak, a tech-ipar egyik legélesebb szemű kritikusa szerint a világvége-retorika részben önámításként, részben üzleti narratívaként működik, és közben elfedi a jelenlegi gazdasági és munkaerőpiaci károkat. Cory Doctorow úgy véli, az AI közvetlen veszélye nem az öntudatra ébredés, hanem a fenntarthatatlan gazdasági lufi, valamint az a munkaerőpiaci és szervezeti tudásvesztés, amelyet a technológia túlzó ígéreteinek hajszolása már most okozhat.
A mesterséges intelligencia körüli „világvége-narratívát” egyre több szakmai szereplő kérdőjelezi meg. (Bár ez független Doctorow interjújától, fontos megjegyezni: a tudományos élet olyan meghatározó alakjai, mint Yann LeCun, a Meta vezető AI-tudósa, és Andrew Ng professzor régóta hangsúlyozzák, hogy a katasztrofista AI-retorika elvonhatja a figyelmet a technológia már most is létező, valós kockázatairól.)
Ebbe a szkeptikus irányvonalba illeszkedik Cory Doctorow is. Ő díjnyertes sci-fi szerző, újságíró, digitális jogi aktivista, az Electronic Frontier Foundation (EFF) különleges tanácsadója és a tech-ipar gazdasági-társadalmi hatásainak ismert kritikusa. Doctorow egy friss, átfogó interjúban vázolta fel, miért tart az AI-iparág egy hatalmas gazdasági szakadék felé.
Doctorow az interjúban két csoportra osztja az AI-t finanszírozó elitet. Az egyik tábort szerinte egy sajátos pszichológiai torzulás fűti: a vagyonuk miatt elszakadtak a valóságtól, és egy emberek nélküli, statisztikai absztrakciókkal irányítható világot preferálnak. A másik csoport viszont csupán cinikus üzleti lehetőséget lát a technológiában, felismerve, hogy rendkívül könnyű eladni a menedzsmentnek egy olyan eszközt, amellyel megszabadulhatnak a folyamatosan ellentmondó szakértőktől.
Az AI-laborok belső kutatóinak egy része mindeközben őszinte pánikban van, mert valóban elhiszik a saját apokaliptikus retorikájukat (ahogy fogalmazott: „high on their own supply”). Ezzel szemben az üzleti finanszírozók racionálisabb, de kíméletlenebb logikát követnek: e logika végpontja egy olyan vállalati ökoszisztéma lenne, ahol a drága, önálló ítélettel rendelkező munkaerőt engedelmes statisztikai rendszerekre cserélik.
Az AI egy kettős ígéretet lebegtet: egy emberek nélküli világot, és egy olyan világot, ahol a szaktudás már nem biztosít semmilyen különleges hatalmat a dolgozónak.
A jelenlegi generatív AI-üzleti modell egyik alapvető problémája Doctorow szerint a brutális tőkekiadás (capex) és a bizonytalan megtérülés közti szakadék. A modellek betanítása és futtatása hatalmas adatközpontokat, chipeket és energiát emészt fel, amit a jelenlegi előfizetési díjak nem fedeznek. Doctorow Ed Zitron elemzésére (itt és itt) hivatkozva azt állítja, hogy az OpenAI esetében az ingyenesen vagy veszteséggel biztosított inference-kapacitás egy része marketingköltségként jelenhet meg, ami szerinte elfedi a szolgáltatás tényleges gazdasági terheit. A piac Doctorow olvasatában rendkívül sérülékeny, tőke- és adósságfinanszírozásra épülő rendszerre támaszkodik, amelyben egy nagyobb megingás dominóhatást indíthat el.
Idén elköltöttek ezer milliárd dollárt, és körülbelül 50 milliárd dollár bevételt termeltek. [...] Csak adjátok ide azt az ezer milliárdot, elköltök belőle 600 ezret matracokra, amik alá bedugdosom a pénzt, és visszaadok 60 milliárdot...
A Wall Street is a matekot hiányolja. Bár Doctorow saját jogon kritizálja az üzleti modellt, a szélesebb piaci kontextust tekintve több meghatározó pénzügyi és technológiai elemzés is egyre élesebben vizsgálja a beruházások megtérülését.
A Sequoia Capital sokat idézett iparági elemzése már korábban rámutatott, hogy az AI-infrastruktúrára költött irdatlan összegek puszta nullszaldós kitermeléséhez is a jelenleginél nagyságrendekkel masszívabb bevételre lenne szükség.
Hasonló megtérülési kérdéseket vetett fel a Goldman Sachs globális kutatási részlegének jelentése is, amely nyíltan feltette a kérdést: vajon a mesterséges intelligencia valaha is termel-e akkora hasznot, amely gazdaságilag indokolná a jelenlegi beruházási lázat?
Az interjú egyik legsúlyosabb gazdasági megállapítása a munkaerőpiaci pusztításhoz kötődik.
Amikor a vállalatok elbocsátják a dolgozóikat, hogy egy látszólag olcsóbb AI-val váltsák ki őket, a cégek elveszítik a szervezeti folyamatismeretet (process knowledge).
Ez az a leíratlan intézményi tudás, ami megkülönbözteti a nyereséges céget a veszteségestől. Doctorow hangsúlyozza: ez a tudás nehezen állítható helyre, és akár generációs termelékenységi veszteséget okozhat az elvesztése, mire a menedzsment rájön, hogy az AI nem képes maradéktalanul ellátni a munkát.
Minden alkalommal, amikor kirúgnak egy képzett munkavállalót, és lecserélik egy fenntarthatatlan, a munkájában rosszul teljesítő chatbotra, egyre több szervezeti folyamatismeretet semmisítünk meg.
Doctorow ismertté vált fogalma, az enshittification – magyarul nagyjából platformromlás vagy elszaródás – új szintre lép az AI-jal. A mesterséges intelligencia különösen alkalmas eszköz lehet a nagy tömegű, felügyelet nélküli adatelemzésre, amely lehetővé teheti a cégek számára, hogy valós időben, mikroszinten alakítsák az árakat, vagy leszorítsák a béreket (algorithmic wage discrimination) a digitális platformokon dolgozó alkalmi munkásoknál (a gig-gazdaság szereplőinél, például a futároknál vagy a közösségi személyszállító (ridesharing) sofőröknél).
Bár az AI nagyon hatékony „kifacsaró” eszköz lehet, Doctorow kiemeli a klasszikus platformromlás és a mostani technológia közti alapvető különbséget.
Miért más az AI esete a platformromlással? A fenti ábrán bemutatott klasszikus enshittification-ciklus (csali ➔ beszorítás ➔ kifacsarás) olyan már eleve robusztus, stabilan nyereséges platformoknál figyelhető meg, mint a YouTube, ahol a cégek a már meglévő profitjukat fejelik meg a minőség lerontásával. Ezzel szemben a mesterséges intelligencia esetében maga az alapmodell eleve mélyen veszteséges: itt nem egy működő üzletet facsarnak ki, hanem egy eleve fenntarthatatlan, gigantikus pénznyelő rendszert próbálnak görcsösen életben tartani.
Ha az elszaródás az, amit akkor csinálsz, amikor már nem tudod tovább növelni a piacodat, csak kifacsarod a meglévőt, akkor az AI az, ami akkor történik, amikor már nincs mit kifacsarni, és ki kell találnod egy teljesen új piacot,
– jegyzi meg Doctorow.
Ezt a folyamatot támogatják a rendszer technikai sajátosságai is: a hírhedt AI-hallucinációk mindeközben kommunikációs és felelősségelhárítási kibúvót, vagyis hihető tagadhatóságot kínálhatnak, ha a rendszer a cég számára előnyös, de a felhasználónak káros döntést hoz.
„Ha például ár-összehasonlításra használsz egy AI-t, és az olyan terméket javasol megvételre, amely valójában többe kerül, de magasabb jutalékot hoz a cégnek... és ha ezen rajtakapják az embert, azt mondhatja:
Hoppácska, gondolom, az csak egy hallucináció volt; tudjátok, azok a bolond AI-k, vajon mit találnak ki legközelebb?"
A jövőt illetően Doctorow szerint az AI-vezetők világvége-retorikája hiteltelen, ha közben nem támogatnak arányos, érdemi biztonsági és szabályozási garanciákat. A szabályozóknak és a piacoknak nem a sci-fibe illő világvégétől kellene rettegniük, hanem sokkal inkább azokra a mindennapi gazdasági és munkapiaci károkra kellene koncentrálniuk, amelyeket a túlzó AI-ígéretek hajszolása okoz a jelenben.
Cory Doctorow nemcsak éles szemű tech-kritikus és aktivista, hanem a kortárs sci-fi irodalom egyik legelismertebb alkotója is. Regényei elsősorban a digitális jogok, a megfigyelőkapitalizmus és a technológiai szabadság témáit boncolgatják. Legkiemelkedőbb, irodalmi díjakkal elismert kötetei a következők:
Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images
Napi