KülföldSzerző: index 2 órával ezelőtt 7 percnyi olvasás
Hszi Csin-ping és Putyin elérte célját, és a BRICS közös kiállással üzent Donald Trumpnak.
A 2024-ben Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel, majd 2025-ben Indonéziával kibővült BRICS politikailag heterogénebb, mint valaha: egymással rivalizáló hatalmak, az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatokat fenntartó államok és Washingtonnal nyílt konfliktusban álló országok ülnek egy asztalnál. India és Kína kapcsolata csak az elmúlt években indult óvatos javulásnak a 2020-as, halálos áldozatokkal járó határösszecsapások után, miközben Irán és az Egyesült Arab Emírségek egészen eltérő pozícióból érkezett Újdelhibe a közel-keleti háború árnyékában.
Mindezek fényében már önmagában figyelemre méltó eredmény, hogy a tagállamoknak sikerült közös zárónyilatkozatot elfogadniuk. Néhány hónappal korábban ugyanis a BRICS külügyminisztereinek találkozóján még nem sikerült konszenzusra jutni egy közös dokumentumról, elsősorban a közel-keleti háborúval kapcsolatos nézetkülönbségek miatt. A szeptemberi csúcson ezzel szemben Irán és az Egyesült Arab Emírségek is elfogadta azt a kompromisszumos megfogalmazást, amely mély aggodalmát fejezte ki a konfliktus eszkalációja miatt, maximális önmérsékletre szólított fel, és a párbeszédet, a konzultációt és a diplomáciát hangsúlyozta.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a BRICS hirtelen egységes geopolitikai tömbbé vált volna. Éppen ellenkezőleg: az újdelhi találkozó ismét megmutatta, hogy tagjai igen különböző célokat követnek. Oroszország számára a BRICS fontos lehetőséget jelent annak demonstrálására, hogy a nyugati szankciók ellenére továbbra is széles körű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Kína egy többpólusú, a nyugati – mindenekelőtt amerikai – túlsúlyt mérséklő nemzetközi rendszer kialakítását támogatja. Irán számára a csoport a politikai és gazdasági mozgástér bővítésének egyik fóruma, míg India következetesen igyekszik elkerülni, hogy a BRICS egy kifejezetten Nyugat-ellenes blokk irányába mozduljon el.
A közös nevező ezért sokkal inkább az az igény, hogy a feltörekvő és fejlődő országok nagyobb beleszólást kapjanak a nemzetközi rendszer szabályainak alakításába. Narendra Modi ezt Újdelhiben úgy fogalmazta meg, hogy a globális Dél országainak a szabályok követőiből azok alakítóivá kell válniuk. A BRICS régóta követeli a globális intézmények, köztük az ENSZ és a nemzetközi pénzügyi rendszer reformját, valamint a fejlődő országok erősebb képviseletét.
Ebben az értelemben
a BRICS-et nem az tartja össze, hogy tagjai ugyanazt a világrendet képzelik el, hanem inkább az, hogy egyikük sem elégedett teljesen a jelenlegi rendszerben rendelkezésére álló mozgástérrel.
Ehhez az elmúlt időszak amerikai politikája újabb kapcsolódási pontot teremtett. Donald Trump vám- és szankciós politikája különböző mértékben ugyan, de számos BRICS-tagot érintett, és az újdelhi nyilatkozatban ennek egyértelmű nyoma van. A dokumentum név szerint nem említi sem az Egyesült Államokat, sem Trumpot, de komoly aggodalmát fejezi ki az egyoldalú vám- és nem vám jellegű intézkedések miatt, valamint bírálja a nemzetközi joggal ellentétes egyoldalú kényszerítő intézkedéseket és szankciókat.
Túlzás lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy Trump „egységesítette” a BRICS-et. A tagállamok között meglévő alapvető geopolitikai különbségek ettől még nem tűntek el. Az azonban már jóval védhetőbb állítás, hogy az amerikai unilateralizmussal, vámokkal és gazdasági nyomásgyakorlással kapcsolatos elégedetlenség olyan közös érdeket teremtett, amelyet India, Kína, Brazília, Oroszország vagy Irán egymástól nagyon eltérő külpolitikája mellett is meg tud fogalmazni.
És ez a különbség fontos. A BRICS nem azért válik jelentősebbé, mert tagállamai minden kérdésben ugyanazon az oldalon állnak, hanem mert bizonyos ügyekben egyre gyakrabban találják meg azt a minimumot, amely mögött valamennyien felsorakozhatnak.
Hasonló folyamat figyelhető meg a BRICS gazdasági napirendjén is. A nyilvánosságban sokat emlegetett közös BRICS-valuta helyett a jelenlegi együttműködésben jóval nagyobb hangsúlyt kap a helyi valuták használatának növelése, a határokon átnyúló fizetési rendszerek összekapcsolása, valamint a kereskedelmi, beruházási és technológiai együttműködés erősítése.
Nem tűntek el a dollártól való kizárólagos függőség mérséklésére és az alternatív fizetési lehetőségek bővítésére irányuló törekvések.
Ez kevésbé látványos, mint egy új közös valuta bejelentése, ugyanakkor jóval közelebb áll ahhoz, amit egy ennyire eltérő gazdasági és politikai adottságokkal rendelkező országcsoport reálisan meg tud valósítani. A BRICS legfontosabb gazdasági intézménye továbbra is a New Development Bank, miközben a tagállamok párhuzamosan keresik azokat a fizetési és finanszírozási megoldásokat, amelyek csökkenthetik egyetlen pénzügyi infrastruktúrától vagy valutától való függésüket.
Ebben az értelemben a BRICS gazdasági napirendje pragmatikusabbá vált: egy alternatív globális gazdasági rendszer egyetlen lépésben történő létrehozása helyett inkább részleges alternatívákat épít a már létező struktúrák mellé.
A csúcstalálkozó egyik legnagyobb politikai nyertese mindeközben éppen a házigazda India volt. Újdelhi úgy tudta vendégül látni Vlagyimir Putyint, Hszi Csin-pinget és Maszúd Peszeskjánt, hogy közben fontos stratégiai partnere az Egyesült Államoknak, Japánnak, Ausztráliának és természetesen Európának. Ez jól illeszkedik India külpolitikájának egyik legfontosabb alapelvéhez: minél nagyobb mozgástér fenntartásához a különböző hatalmi központok között.
Különösen fontos volt ebből a szempontból, hogy a kínai elnök hét év után először járt ismét Indiában, a két vezető pedig a gazdasági és közlekedési kapcsolatok erősítéséről, a kereskedelmi akadályokról és a határ menti stabilitás fontosságáról tárgyalt. Ez nem jelenti az indiai–kínai rivalizálás végét, de folytatása annak az óvatos közeledésnek, amely a 2020-as határválság után, különösen 2024 óta indult el.
India számára ezért a BRICS értéke éppen abban rejlik, hogy úgy ad lehetőséget a Kínával, Oroszországgal, Iránnal és a globális Dél más szereplőivel való együttműködésre, hogy közben nem követeli meg a nyugati kapcsolatok feladását.
Az újdelhi csúcs ugyanakkor azt is megmutatta, hogy a BRICS bővülésével egyre nehezebbé válik a konszenzus. India és Kína stratégiai rivalizálása, Irán és az Öböl-államok konfliktusai, Oroszország Nyugathoz fűződő viszonya, valamint az egyes tagállamok eltérő gazdasági érdekei nem szűntek meg attól, hogy közös nyilatkozatot tudtak elfogadni. A bővítés növelte a BRICS globális reprezentativitását és súlyát, de ezzel párhuzamosan a döntéshozatal összetettségét is.
A BRICS mérete tehát kétségtelenül gyorsabban növekedett, mint intézményi cselekvőképessége. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szervezet jelentéktelen. Inkább arra utal, hogy rossz mércét használunk, ha az Európai Unióhoz, a NATO-hoz vagy akár a G7-hez hasonlóan egységes politikai blokként próbáljuk értelmezni. A BRICS nem ilyen szervezet, és valószínűleg nem is lesz az (a közeljövőben biztosan). Sokkal inkább olyan fórum, amelyben egymással rivalizáló államok bizonyos kérdésekben együtt tudnak működni, mert közös érdekük a nemzetközi rendszerben rendelkezésükre álló mozgástér növelése.
Újdelhi jelentősége nem a BRICS belső törésvonalainak feloldásában, hanem a különbségek ellenére létrejött konszenzusban rejlik. A csúcs ismét megmutatta, hogy a BRICS-nek nem kell egységes geopolitikai blokként működnie ahhoz, hogy növelje nemzetközi súlyát. Tagjait elsősorban a globális intézményrendszer átalakításának és saját mozgásterük bővítésének igénye köti össze – ezt a közös nevezőt pedig az amerikai gazdaság- és külpolitika irányváltása tovább erősítette.
A szerző a Gefyra alapítója.
(Borítókép: BRICS-csúcstalálkozó Újdelhiben 2026. szeptember 12-én. Fotó: Press Information Bureau (PIB) / Anadolu / Getty Images)
Napi