– A Zeneszüret egyik sajátossága, hogy kilép a hagyományos koncerttermekből, és az utcán is megszólítja az embereket. Mi volt eredetileg ennek a koncepciónak a célja?

– A Zeneszüret célja, megszólítani az embereket a koncerttermeken kívül is a muzsikával. Amikor elindult a Filharmónia Magyarország, első ötletként az „ Élmény + érték” lett volna a szlogenünk, de ez túl általános, sokan nem tudták, hogy zenei területen képviseljük mindezt. Ezért változtattunk a szlogenen: „Közel hozzuk a zenét”. Azt már nem tettük hozzá, hogy a klasszikus zenét, mert ezt talán tudják a Filharmóniáról. Ennek az első zászlóshajó programja a Zeneszüret Fesztivál, amely már 2011-ben elindult, még a Filharmónia Magyarország létrejötte előtt, pécsi fesztiválunkként. A későbbiekben a fenntartónak mindig fontos kérése volt, hogy minél több embert szólítsunk meg a klasszikus zenével. Később létrejött az Orgonák éjszakája is, amely szintén ennek jegyében valósul meg, mostanra hazánk kistelepüléseitől a nagyvárosokig, sőt mind a hat lakott kontinensen vannak programjaink aznap. Ott is megszólítjuk az utcán az embereket, odavisszük a hangszereket és a muzsikusokat, hogy később bejöjjenek a koncerttermeinkbe.

– Az idei fesztivál egyik újdonsága a MUSTRA – Klasszik Street. Honnan jött az ötlet, hogy az utcazenészek ezúttal versenyezzenek is?

– Minden évben más a Zeneszüret Fesztivál alcíme, fő motívuma. A korábbi években klasszikus zenészeket kértünk meg arra, hogy játsszanak az utcákon, a tereken és a bevásárlóközpontokban. Most megfordítottuk ezt a gondolatot: az utcazenészeket kértük meg arra, hogy klasszikus zenét is játsszanak. Így alakult ki a ZeneMUSTra. Nagyon sokan érdeklődtek arról, pontosan mit jelent a felhívás, mennyi klasszikus zenét kell játszani, egy videós válogató után állt össze a fesztivál mezőnye.

– Mit vár ettől a kezdeményezéstől hosszabb távon?

– Járom a világot, többfelé megfordultam, és más országokban azt láttam, anélkül is muzsikálnak klasszikus zenészek az utcán, hogy ezt a helyi filharmónia megszervezné. Érdekes élmény volt, amikor egyik sarokról a másikra haladva klasszikus dallamokat hallottam. Azt gondolom, hogy a ZeneMUSTra katalizátora lehet annak, hogy ez Magyarországon is hétköznapi dologgá váljon, örülök, ha tehetünk ezért.

– A Zeneszüret idei díszvendége rendhagyó módon nem egy művész, hanem a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny. Miért döntöttek úgy, hogy a megmérettetést Budapestről Pécsre hozzák?

– Ennek fő indoka az volt, hogy az idei esztendőben ünnepeljük a pécsi filharmónia iroda megnyitásának hetvenedik évfordulóját, cégünk központja is ebben a városban van immár tizenhárom éve. Nagyon izgalmas, hogy a hetven év alatt gyakorlatilag három igazgatója volt a Filharmónia pécsi központjának, az előző kettő apa és fia volt: Várnagy Viktor és Várnagy Attila vezette a Filharmónia pécsi irodáját 1956-tól 2010-ig. Annak idején ez volt a város zenei intézménye. Itt zajlott minden szervezés, ide mentek a muzsikusok, és itt vették fel a fizetésüket is. Akkoriban még önálló szimfonikus zenekar sem volt, az csak néhány évtizeddel később önállósult. A hetvenedik születésnapot számos programmal igyekeztünk megünnepelni, ennek csúcspontja a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amelyet az idei esztendőben kivételesen elhoztunk Pécsre.

– A verseny Pécsre költöztetésének tehát a Kodály Központ szempontjából is van jelentősége?

– Fontos számunkra, hogy a másfél évtizede megépült Kodály Központot feltegyük a klasszikus zenei élet világtérképére, mert ez a törekvésünk sajnos még nem tudott beteljesedni. Számos világhírű zenekart hoztunk már ide ebben a másfél évtizedben, nagyzenekarokat és kamarazenekarokat, szólistákat, énekegyütteseket, de azt gondolom, még a hazai zeneszerető közönség körében is sokan vannak, akik nem jártak itt. Ez fontos pillanat arra, hogy a világ legkiválóbb zongoraművész-palántáit és a zsűritagokat, akik már befutott művészek, megismertessük ezzel a teremmel, a stream közvetítéseknek köszönhetően pedig sokan meggyőződhetnek majd kiváló akusztikájáról, mely méltán emeli Európa legjobb koncerttermei közé. Ez nem a „vidékiség” kérdése, hanem kitűnő lehetőség. Aki nem volt itt és nem hallotta élőben, az lehet, hogy vitatkozik, most itt a lehetőség a személyes tapasztalatra. 

– Pécsi születésűként jól ismeri a város közönségét. Mennyire nyitottak a pécsiek a klasszikus zenére?

–Pécsi születésűként úgy érzem, a pécsiek nagyon szeretik a klasszikus zenét, és jönnek is a programokra. Izgalommal készültünk a terem átadására, mert kérdés volt, sikerül-e majd megtölteni. Az elmúlt másfél évtizedben azonban rendszeresen telt házas programjaink vannak. Már számtalanszor ki kellett írnunk hetekkel vagy akár hónapokkal a koncert előtt, hogy nem lehet több jegyet vásárolni. Örömteli módon tehát megtelt az előzőnél kétszer nagyobb terem is.

– Mennyiben más Pécsett megszervezni egy ilyen rangú eseményt, mint Budapesten?

– Nagyon más. Számunkra természetesen fontos az is, hogy gazdaságossági szempontból előnye lehet annak, ha egy kisebb városban valósítjuk meg a versenyt, összefogva a város vezetésével és a Kodály Központ vezetőségével. Ha mindenki fontosnak és ünnepnek tartja, hogy ide kerül ez a zongoraverseny, annak mindig vannak eredményei, és ezek a számok nyelvén is megjelennek.

– Mi alapján dönthet a zsűri arról, ki a jobb muzsikus?

– Rendezőként, a rendező szervezet igazgatójaként természetesen nincs beleszólásom abba, hogy a zsűri mit keres. Ezek ugyanolyan egyéni, szubjektív szempontok, mint az, hogy ki melyik szerzőt vagy muzsikust szereti jobban. Egy zenei verseny nem annyira objektív, mint egy atlétikai verseny, ahol másodpercekkel vagy centiméterekkel kell megküzdeni. Ennek nagyon sok szubjektív oldala van. Arról tudok beszélni, mi volt jellemző az elmúlt években. Természetesen fontos a technikai felkészültség is, de a legtöbb zsűritag általában azt jelzi, hogy a versenyző muzsikáljon, zenéljen, akarjon valamit átadni önmagából, hozzáadni ahhoz, amit a zeneszerző leírt. Az is számít, milyen színpadi jelenléte van egy művésznek. A versenyzőnek bizonyos szabadsága is van: kap egy műlistát, amelyből választania kell, így azt is jól kell összeállítania és sorrendbe helyeznie. Számos lehetséges szempont van, amelyek közül a zsűritagok szubjektíven, egyénileg válogatnak.

– Mitől tudnak Liszt művei csaknem másfél évszázaddal a zeneszerző halála után is komoly kihívást és vonzerőt jelenteni a fiatal zongoristáknak?

– Nagy öröm számunkra, és kötelességünk is, hogy ápoljuk Liszt Ferenc nevét. Liszt nagyon jelentős alakja a magyar zenei életnek, aki sokat tett azért, hogy Magyarországon jelen legyen a zeneoktatás és a zene szeretete. Szerencsére ezt nemcsak a hazai művészek és a zenehallgató közönség tudja, hanem a nagyvilágban is fontosnak tartják. Aki a világ nagy színpadain szeretne jelen lenni, vagy már jelen is van, annak Liszt-műveknek is szerepelniük kell a repertoárjában. A Liszt-verseny fő jellemzője, hogy a fordulók anyaga Liszt-művekből áll, de ha valamely más szerzőnek aktualitása van, az ő darabjai is bekerülhetnek. Öt évvel ezelőtt például Cziffra György Liszt-feldolgozásait is bevettük a programba. Az idei évben pedig a századik születésnapját ünneplő Kurtág György művei is fontos részei a versenynek, az egyik fordulóban választhatók az ő darabjai. Azt gondolom, fontos, hogy a nagy zongoristák találkozzanak ezekkel a művekkel, és azok bekerüljenek a repertoárjukba.

– Mi lenne az az eredmény, amely alapján a Zeneszüret végén azt mondaná, sikeres volt az idei fesztivál?

– Mindenképpen sikernek tartanám, ha a pécsi városlakók arról beszélnének, hogy ez a hét a zenei versenyek hete volt Pécsett, és itt jártak a világ legkiválóbb művészpalántái, a jövő Olga Kernjei és Kocsis Zoltánjai. Ezt ma még nem tudhatjuk. Másrészt annak is örülnék, ha az utcán minél többen találkoznának a zenével. Ha ismerősök vagy ismeretlenek elmondanák, milyen jó volt, hogy a klasszikus zene ezen a héten megtöltötte a várost, az engem örömmel töltene el.