GazdaságSzerző: portfolio 5 órával ezelőtt 6 percnyi olvasás
Az egészségipar jelenével és jövőjével foglalkozott a 64. Közgazdász-vándorgyűlés egészséggazdasági szekciója. A kerekasztal-beszélgetésen Péntek Márta, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke, az Országos Doktori Tanács alelnöke, az MKT Egészség- és Egészségügy-gazdaságtani Szakosztályának elnöke, valamint Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke vett részt. A beszélgetést Gulácsi László, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára, a szakosztály elnökségi tagja moderálta.
A beszélgetés kiindulópontja egy szám volt: a egészségipar digitális eszközei – vagyis az orvostechnikai eszközök, képalkotó berendezések, diagnosztikai eszközök, laborok, implantátumok és a mindennapi eszközök, a vérnyomásmérőtől az inzulinpumpáig terjedő szegmens – bevétele 2035-re várhatóan 700–800 milliárd dollárra rúg világszerte, ami többszöröse az autóipar méretének. A kerekasztal beszélgetés fő célja annak vizsgálata volt, hogy mekkora ennek a szektornak a jelentősége hazánkban, és hogyan lehet ebből a hatalmas összegből hazánk részesedését növelni a világpiacon.
A résztvevők szerint ez a gyógyszeripartól nagyrészt elkülönülő, rendkívül szerteágazó terület, amellyel mindenki találkozik élete során, egyre nagyobb gyakorisággal, hiszen a krónikus megbetegedések prevalenciája (száma) jelentősen növekszik és egy elöregedő társadalomban élünk, hasonlóan a fejlett országokhoz. Ezért a piaci igény dinamikusan és stabilan növekszik.
Ugyanakkor az egészségügy az a terület, ahol a digitalizáció a leglassabban épül be a gyakorlatba.
A kutatástól a piaci bevezetésig tartó úgynevezett „medical device lag” (orvostechnikai eszköz lemaradás) rendkívül hosszú, ami a befektetés és a megtérülés között is nagy időbeli szakadékot okoz – ez bizonytalanná teszi a fejlesztők, a finanszírozók és végső soron a betegek helyzetét is. A „medical device lag” egyértelműen „profit lag” is, számszerűsíthető megtérülés kieséssel. Ez a klasszikus információs aszimmetria tankönyvi példája, amely a mesterséges intelligenciával kombinált orvostechnikai eszközök piacán különösen erőteljesen jelentkezik.
Kincses Áron a KSH adatai alapján vázolta fel a hazai helyzetet. Magyarországon a teljes egészségügyi kiadás a GDP mintegy 6,5 százalékát teszi ki, szemben az uniós átlag 10 százalék feletti értékével; a kiadások nagyjából háromnegyede az államháztartáshoz köthető, a fennmaradó rész a háztartásoké. A tágan értelmezett egészségiparban – gyógyszergyártás, elektronikai orvosi berendezések gyártása és a klasszikus orvosi eszközök gyártása együtt – mintegy 2200 hazai vállalkozás mintegy 35 ezer alkalmazottat foglalkoztat, összesen körülbelül 2000 milliárd forintos árbevétel mellett.
Uniós szinten ugyanez a szektor évi 500 milliárd eurós árbevételt termel: a gyógyszergyártásban négyezer, az elektronikai orvosi berendezéseknél 1800, a klasszikus orvostechnikai eszközöknél pedig 63 ezer vállalat működik – jól mutatva, hogy a legkisebb cégszámú szegmens adja az egyik legnagyobb hozzáadott értéket. A magyar ágazatot erős koncentráció jellemzi: a top 20 cég adja az árbevétel 87 százalékát, ami a Pareto-elv tankönyvi érvényesülése. A magyar gyógyszeripari kutatás-fejlesztés GDP-arányosan az EU harmadik legerősebbje, míg az orvostechnikai eszközök terén a külkereskedelem kiemelkedő: a hazai gyártású eszközök 87 százaléka exportra kerül,
az egészségipar külkereskedelmi többlete pedig Magyarország teljes termékkülkereskedelmi többletének mintegy negyedét adja.
Péntek Márta egy nemrég lezárult, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap (TKP-2021-NKTA-36) támogatásával megvalósult, több éves kutatási program eredményeit osztotta meg. A vizsgálat abból a felismerésből indult ki, hogy minden késedelem egészségveszteséggel – életminőség, életévek – jár (a „medical device lag” és „profit lag” mellett „health lag”). Az orvostechnikai eszközök piacát szabályozó uniós Medical Device Regulation (2017-ben megjelent, 2021-től hatályos) bevezetése előtt a lakosság jelentős tévhitekkel élt: sokan úgy gondolták, a klinikai vizsgálatok, az adatgyűjtés, a regiszterek és a kiberbiztonság már rendben van. Ezzel szemben a szabályozás valójában csak ekkor kezdte ezeket kiépíteni.
A kutatás azt is feltárta, hogy a beültetett eszközzel (például csípőprotézis, fogászati implantátum, hasfali háló) élők – néhány eszköz, pl. a szívritmus-szabályozók kivételével – jellemzően alig vagy nem kaptak felvilágosítást az eszköz használatáról, a kontrollok gyakoriságáról vagy a veszélyjelekről, a beteg teendőiről. Mivel egy beültetett eszköznél nincs olyan rendszeres orvosi kontroll, mint egy gyógyszernél, a probléma akár csak évtizedek múlva derülhet ki. A digitális orvostechnikai eszközök alkalmazásánál a páciens aktív főszereplő, az ő viszonyulása, felkészültsége, képességei, preferenciái az eszközzel kapcsolatban meghatározóak az eszköz sikeressége szempontjából, ezért ezeket célozták meg a kutatások.
A digitális egészségműveltség szerepét egy 150 cukorbeteg gyermek és szülő bevonásával, az Óbudai Egyetem és a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájával együttműködésben végzett felmérés is alátámasztotta: a digitálisan felkészültebb (digital health literacy), az új orvosi technológia használatára nyitottabb szülők gyermekei nagyobb arányban használtak inzulinpumpát és vércukorszenzort, holott ezen eszközök társadalombiztosítás általi finanszírozása megoldott. Ez is azt támasztja alá, hogy a társadalomnak is felkészültnek kell lennie a Healthcare 5.0 használatára. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) esete is jól illusztrálja a társadalmi adaptációt: 2019-ben a lakosság 76 százaléka nem is hallott róla, 2024-re viszont már 60 százalék használta valaha, 49 százalék pedig az elmúlt 12 hónapban. A komplexebb, AI vezérelte eszközökkel (pl. segítő robotok) kapcsolatban azonban sok a fenntartás, célzott edukációs programok és erős háttérszolgáltatások szükségesek.
A beszélgetés egyik kulcsgondolata, hogy az orvostechnikai eszközök mára „kiszabadultak” az egészségügyi intézmények falai közül: egy inzulinpumpát vagy szenzort ma már otthon, a munkahelyen, a homokozóban is használnak, miközben a nagy gyártók egyre inkább nem önálló eszközöket, hanem hatalmas, integrált adatökoszisztémákat és szolgáltatásokat kínálnak. Ez az ipar 4.0-ból (automatizált, robotizált gyártás) az ipar 5.0 felé mutató folyamat – ahol az emberi kreativitás és a mesterséges intelligencia együtt dolgozik – az egészségügyben is zajlik, csak a társadalom, a szabályozás és a kutatói közösség felkészültsége még nem biztos, hogy lépést tart vele.
Kincses Áron ehhez kapcsolódva hangsúlyozta a nemzetközi sztenderdek fontosságát és elavultságát: a gazdasági tevékenységek nemzetközi osztályozási rendszere (amelyre a hazai TEÁOR is épül) nehezen követi az olyan újonnan megjelenő területeket, mint a bionika és a genomika, ami e területek statisztikai mérését is megnehezíti. Felvetette azt a kérdést is, hogy Magyarországnak van-e egyáltalán elfogadott jövőképe vagy stratégiája az egészségiparral kapcsolatban – szerinte egy ilyen dokumentum talán 2004-ben létezett.
Mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy a jövő kulcsa az interdiszciplináris együttműködés: mérnökök, statisztikusok, AI-szakemberek, klinikusok, egészségügyi közgazdászok és pszichológusok közös, korai fázisú munkájára van szükség – nem csupán intézményi, hanem állami szintű koordinációval, világos vízióval, stratégiával és finanszírozási keretekkel. Kincses Áron kiemelte, hogy a magyar gazdaság szolgáltatási aránya mára elérte a GDP 60 százalékát, és az orvostechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások szerepe is folyamatosan nő. Az egészségipar így kettős szerepet tölt be: egyszerre javítja a társadalom egészségi állapotát és termelékenységét, illetve az innováción és foglalkoztatáson keresztül hozzájárul a gazdasági növekedéshez.
Gulácsi László felhívta a figyelmet arra, hogy az innováció iránya is jelentősen változik ezen a területen, ezért is nagy és növekvő az információs aszimmetria. A meghatározó piaci szereplők már egyre inkább nem önálló berendezéseket, független készülékeket adnak el, hanem „integrált adat -ökoszisztémát”, amelyek az alapfunkciók mellett támogatják a távoli betegkövetést, a diagnózis felállítását, valamint a valós idejű klinikai döntéshozatalt. A „gépek eladásáról” átkerül a piaci hangsúly a hosszútávú szolgáltatásra. Az egészségiparban is haladunk a Healthcare 5.0 felé.
A kerekasztal résztvevői hangsúlyozták az innováció, fejlesztés, megvalósítás és piacra lépés adatigényét, mint legfontosabb meghatározó tényezőt. Egyetértettek abban, hogy nem a sok adat, hanem az elegendő megfelelő minőségű adat az, amire szükség van egy integrált adat-ökoszisztéma kialakításához és működtetéséhez, amely az ipar 5.0 analógiájára a Healthcare 5.0 megvalósítását jelenti.
Péntek Márta arra hívta fel a figyelmet, hogy a felelősség egy része átkerült az innovátorokhoz: mivel a radikálisan új technológiákra gyakran nincs bevált értékelési módszertan, a MedTech szektorban magának a fejlesztőnek kell kialakítania és validálnia a megfelelő módszertant szakértők bevonásával, gyűjteni és elemezni a megfelelő adatokat és bizonyítania a termék hasznosságát a döntéshozók és a társadalom felé – ez korábban kevésbé volt ennyire explicit. Azok a klinikai területek, amelyek leghamarabb nyitnak a mérnökökkel, AI-szakemberekkel és egészség-gazdaságtani szakértőkkel való együttműködésre, előnyt élveznek majd a piacra lépésben és a társadalombiztosítási befogadásban. A résztvevők zárszavukban hangsúlyozták: a hatalmas globális profitból csak úgy hasíthat ki nagyobb szeletet az ország, ha a felsőoktatás, a KSH és a különböző szakmák valódi, tartós hálózatokban működnek együtt, egyértelmű állami vízió és finanszírozási keret mellett.
Az összefoglaló mesterségesintelligencia-alkalmazások segítségével készült.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Napi
