Deborah-Jean Hoffman, a Delaware-völgy gyarmati történetét ápoló New Sweden Centre igazgatósági tagja szerint tulajdonképpen az egész egyfajta titkos gyarmatként indult. „A svédek nem lobogtatták zászlóikat lépten-nyomon, mint a spanyolok vagy a franciák. Az volt a céljuk, hogy egy radar alatt működő kolóniát hozzanak létre, amit a hollandok nem vesznek észre.”

Mindössze 17 éves fennállása ellenére Új-Svédországnak kulcsszerepe volt a későbbi amerikai kultúra kialakításában. A svéd telepesek honosították meg az amerikai vidék egyik legszimbolikusabb épületét, a rönkházat is. Ők hozták el az evangélikus kereszténységet az Újvilágba, ők vezették az amerikai gyarmatok egyik legkorábbi polgári felkelését, és két későbbi amerikai nagyváros alapjainak lerakása is hozzájuk kötődik.

Bosszúból született a titkos kolónia

1637-ben, amikorra az európai nagyhatalmak már felosztották maguk között az észak-amerikai atlanti partvidék nagy részét, Peter Minuit, Új-Hollandia korábbi, nagyravágyó kormányzója megkereste a svéd koronát.  Minuit volt az a történelmi szereplő, aki vagány módon megvásárolta Manhattan szigetét is a hollandoknak. 1632-ben  azonban váratlanul elbocsátották, áés ekkor bosszút forralt egykori munkaadói ellen.

Csúnya visszavágáson törte a fejét, amellyel borsot törhet a hollandok orra alá. Leváltása után Minuit Svédországba utazott, és lényegében azt mondta a svéd korona diplomatáinak: „Uraim, önök az egyetlen hatalom Európában, amelynek nincs gyarmata, és ezzel kimaradnak a rendkívül jövedelmező szőrme- és dohánykereskedelemből. Viszont én pontosan tudom, hol alapíthatnának egyet” – meséli Hoffman.

Térképpel a kezében Minuit megmutatta a svéd tisztviselőknek, hogy az angolok virginiai földjei és Új-Hollandia között van egy hatalmas, az európaiak által még el nem foglalt terület. Minuit tudta, hogy bár a hollandok az egész Delaware folyóra igényt formáltak, azonban csak a folyó egyik oldalán fekvő földterületet vásárolták meg a lenape indiánoktól. Azzal is tisztában volt, hogy a hollandokat sokkal jobban leköti Új-Amszterdam (a mai Manhattan) védelme, mint a Delaware-völgy.

És kihajózott a svéd Mayflower

1637 decemberében Minuit két hajóval és 25 vállalkozó telepessel kihajózott Göteborgból, hogy a tengerentúlon titokban rácsatlakozzon az őslakosokkal folytatott szőrmekereskedelemre.  Négy hónapos tengeri út után a Delaware folyó egyik keskeny, kanyargós mellékfolyójában engedték le végül a horgonyt a mai Wilmington (Delaware állam) területén, remélve, hogy az eldugott helyszínen nem vonják magukra a figyelmet. Mondjuk a Mayflower hasonlít kicsit sántít, mert az éppen, hogy csak elérte Amerikát a szállított telepesekkel, míg Minuit zászlóshajója, a Kalmar Nyckelt, négyszer is megtette a tengeri utat Észak-Európa és az amerikai svéd gyarmat között.

Egyetlen bökkenő volt azonban. „A hollandok ugyanis szinte azonnal tudomást szereztek a telepesekről” – mondta Russell Shorto történész. „A hollandok kezdettől fogva illegális betelepülőként tekintettek a svédekre a saját területükön, de Minuit tudta, hogy nincs elég emberük ahhoz, hogy elűzzék a betolakodókat, így egyszerűen nem is foglalkozott velük.”

Nem sokkal az 1638 márciusi partraszállás után Minuit egy 108 kilométeres vízparti sávot vásárolt meg öt indián törzstől, és a telepesek felépítették az első erődítményt, amelyet az akkor 12 éves svéd királynőről Christina-erődre kereszteltek. Ez volt az első állandó európai település a Delaware-völgyben, és az első állandó európai építmény azon a területen, amely később az USA első állama lett.

Lázadás után született meg a svéd nemzet

Alig öt hónappal a gyarmat megalapítása után Minuit életét vesztette egy karibi hurrikánban, miközben éppen dohányt próbált felhajtani, hogy jövedelmezővé tegye az új kolóniát.  Az ott maradt 25 nincstelen és éhes telepes valószínűleg nem élte volna túl a telet, ha az őslakos szomszédok nem segítenek rajtuk.

„A svédek rengeteg segítséget kaptak a helyi delaware indiánoktól. Tisztában voltak vele, hogy ha békében élnek velük, nemcsak kereskedni tudnak, hanem túlélni is” – magyarázza Hoffman. „A hollandokkal és az angolokkal ellentétben a svédek megértették és tisztelték az indián törzseket. A telepesek mintegy 80 százaléka ugyanis úgynevezett "erdei finn" volt – mivel Finnország akkoriban még Svédország része volt –, vagyis nagyon értettek ahhoz, hogy miként lehet a természetből megélni.”

A gyarmat egészen 1643-ig csak egy gyenge, távoli svéd terület maradt, amikor is váratlanul egy óriást nevezteki kormányzónak. A 213 cm magas, 180 kilós óriást Johan Printz-nek hívták, de az indiánok csak „Nagy Has”-ként emlegetették. Printz tekintélyt parancsoló jelenség volt, aki keményen nekilátott Svédország újvilági jelenlétének megerősítéséhez.

A következő tíz évben Printz még két erődöt épített a folyó mentén (Fort Elfsborg és Fort New Gothenburg) és kiterjesztette a gyarmatot a mai Marylandtől New Jersey-ig, míg a fővárost pedig a mai Philadelphiától délre, Tinicum-szigeten építtette meg,  miközben szigorú parancsba adta az őslakos törzsekkel való békés együttélést.

Területi terjeszkedése ellenére Új-Svédország soha nem lett nyereséges vállalkozás, mivel állandóan emberhiánnyal küzdött és meglehetősen elhanyagolt volt.  A gyarmaton élők száma soha nem haladta meg a 400 főt, és a svéd korona például 1648 és 1654 között egyetlen utánpótlás-szállító hajót sem küldött.  A svéd kivándorlási kedv olyan alacsony volt, hogy a királyság kénytelen volt piti bűnözőket és dezertált, de elfogott katonákat büntetésből a gyarmatra küldeni.

A svéd korona gyakorlatilag magára hagyta a gyarmatot, Printz viszont vaskézzel uralkodott, hogy megakadályozza, hogy a telepesek lelépjenek. 1653-ban, amikor a gyarmat férfi lakosságának negyede aláírt egy petíciót, amelyben hatalmával való visszaéléssel vádolták a kormányzót, Printz ezt lázadásnak minősítette, ám végül mégis lemondott. Ezzel tulajdonképpen az amerikai gyarmati történelem egyik legkorábbi sikeres politikai tiltakozását hajtották végre.

1655-re Új-Hollandia hirtelen haragú kormányzójának, Peter Stuyvesant-nak elege lett a svéd „területfoglalókból”, és hét felfegyverzett hajót küldött ellenük a Delaware folyón. A kis létszámú svédek puskalövés nélkül megadták magukat, ami egyben a svéd szuverenitás végét is jelentette Amerikában. Új-Svédországot gyorsan beolvasztották Új-Hollandiába, viszont Stuyvesant megengedte, hogy „Svéd Nemzetként” továbbra is önállóan működhessen, így a telepesek megválaszthatták saját kormányzatukat, milíciát alakíthattak és megtarthatták földjeiket is.

Milyen örökséget hagyott hátra a svéd kolónia?

Amikor 1682-ben William Penn megérkezett, hogy megalapítsa az angoloknak a róla elnevezett Pennsylvaniát, a mai Philadelphia területén svéd és finn földműveseket talált, akik békében éltek egymás mellett a lenape indiánokkal . „Ezért van az, hogy a városháza tetején, közvetlenül William Penn szobra alatt négy másik szobor is látható: kettő lenape indiánt, kettő pedig svéd telepest ábrázol” – hívja fel a figyelmet Hoffmann.

Herb Conner, a wilmingtoni Fort Christina Park tárlatvezetője mesélte azt, hogy Amerika első három rönkházát pontosan ezen a területen építették fel. A helyszín, ahol a svédek egykori első erődítménye állt, ma is őrzi a „Sziklák” néven ismert eredeti partraszállási pontot.

Conner hozzátette még, hogy helyi lakosként sem tanult anno az iskolában a környék svéd gyökereiről. És csak később döbbent rá arra is, hogy

„Az egyik legfontosabb tanulság, amit Új-Svédország ránk hagyott, a szomszédainkkal való békés együttélés fontossága” – mondja Conner, aki szerint éppen ezért ma is sokat tanulhatnánk tőlük.

(Borítókép: Új-Svédország egy bélyegen. Fotó: raclro / Getty Images)