Lovászy László jogász, volt ENSZ emberjogi szakértő és jövőkutató. Új, impozáns könyvében a humanizmus megújításáról ír és olyan kérdéseket boncolgat, mi történik, ha az emberiség egyszerre lesz szuperöreg és szuperokos, maradhatunk-e emberek a robotokkal teli jövőben, hogy alakul át a munka, a gazdaság, a társadalom a hosszabb élet, az innovációk az AI terjedése miatt. És vajon kik a posztreneszánsz polihisztorok, a fejlesztett emberek, és miért szuperöreg a japán társadalom?

Lovászy 2025 januárjában már egy véleménycikkben megírta, hogy a bevallottan ateista brit etológus, Richard Dawkins tiltakozva a „transzneműek jogaiért harcolók politikai (és keresztényellenes) törekvései ellen, több, hasonlóan ismert és elismert ateista gondolkodóval (pl. Steven Pinklerrel) együtt 2024 december utolsó napjaiban elhagyta a Freedom from Religion Foundationt (FFRF)”. Dawkins 2013 után újból megerősítette, hogy „kulturális kereszténynek” vallja magát. Ugyanekkor Mark Zuckerberg egy zsidó imarészletet tartalmazó aranymedált akasztott nyakába, amit minden nyilvános megjelenésekor büszkén visel.

Új újjászületés korában élünk

Dawkins pálfordulása a biotechnológia minden innovációjával totálisan (vissza)élni kívánó, az ember „kijavításában” hívó és hirdető közösség politikája elleni tiltakozás, Zuckerberg kiállása sztár techcég vezetőként a tradíciókhoz való visszatérésre utalhat egy poszthumán korban. A biotechnológia etikai kérdései, illetve a technológiaalapú társadalom értékválasztásai összefüggnek egymással. Lovászy 10 év kutatómunkáját szintetizálta most könyvében, ennek apropóján beszélgettünk vele. Először Dawkins döntéséről faggattuk. 

Dawkins – Fukuyamához hasonlóan – azt ismerte fel, hogy a modern technológia terjedése az ateistáknak is problémát jelenthet. Egyszerűen felborul a kereszténységből kinövő, Isten – ma a törvény – előtt mindenki egyenlő elvén alapuló (liberális) demokrácia.

De Lovászy szerint a poszthumán világhoz vezető úton nem kellene végigmenni, hiszen milyen kor lehet az ember utáni? Ránk nézve csak rossz, mert ekkor már nem mi leszünk a központban (ez az antropocentrikus világkép decentralizálása), hanem a biotechnika, a robotok, a gépek. A mai kor szerinte nagyban rokonítható a reneszánsszal, hiszen akkor is csökkent a munkaerő a pestis járványok miatt (ma ugyanez a kevés születés, de gyorsan öregedő társadalmak esete), akkor is forradalmi technikai újítások születtek (Leonardo da Vinci), a „sötét” középkor után beköszöntött a nagyobb szabadság, a tudomány, a polihisztor ember tisztelete – amin a humanizmus alapult –, 

ahogy ma is elég szabadon élhetünk, magunk mögött hagyva a nemzeti szocalizmus, kommunizmus eszméit – amelyeket Yuval Harari a humanizmus vadhajtásainak nevezett.

Az akkori nagy földrajzi felfedezéseknek ma az űr hódítása felel meg. Ezért a techno ortodox humanizmust kellene ma élni, az emberi méltóságot és adott esetben a súlyos betegségek – az élettel össze nem egyeztethető fogyatékosságok – biotechnológiai gyógyítását, más tiszteletét, az önkifejezést, az autonómiát hangsúlyozni.

Mindenki lehessen önazonos és autonóm. Ezért szükséges az oktatásban „polihisztorokat” képezni, hogy tudják használni a technológiát. 

Lovászy a könyvében nagy fejezetet szentel a test megváltozásának. Mivel egész kiskora óta él fogyatékossággal, súlyos hallássérült, saját magán is tapasztalhatta, milyen forradalmi újításokon ment keresztül a segítő technológiák fejlesztése. A hallókészülékek, a fitneszkarkötők, az exoskeletonok fejlődése esetén azonban fontos az adatvédelem, az adatok tárolása, irányítása.

Az invazív eszközök, pl. a siketek cochlearis implantátumának a története is azt sejteti, hogy nagy jövő előtt állnak a különböző (agyi) implantátumok és kérdés, hogy azok hogyan ágyazódnak be a személyek integritásába.

De a robotika evolúciója mindent megváltoztat, a génszerkesztés fejlődése is újraírja az orvos-biológiai lehetőségeket. 

A felkelő Nap robotjai

Japánban a robotok nagyon be vannak ágyazva a kultúrába, hiszen régen is mechanikusan, gépi erővel mozgatott bábukkal játszották a színházat a vásárokban. A robotoknak tehát vannak elődei, de ezzel párhuzamosan az ország őrzi és tiszteli a tradícióit. Ez a kettősség vezetett az 5.0 társadalomhoz – a technológia az ember köré épül, nem a profit az elsődleges, hanem a hosszú távú fenntarthatóság és az ahhoz igazodó technológia.

Japán az első szuperöreg társadalom, lakosainak 20-25 százaléka idős, akik közül sokan még mindig dolgoznak, de fittek is – és ezt nekünk is szem előtt kellene tartanunk, mert a mi társadalmunk ugyanebbe az irányba halad. De még van 10 évünk, amíg beköszönt a munkaerőhiány, a robotok kora.

Ma a mesterséges intelligencia „kanonizálása” zajlik, ahogy Harari is említi, kérdés, mi az ember szerepe, értéke, minden ember azonos értékű? 

A zsidó-keresztény tradícióra építve egyenlő mindenki, ez a humanizmus európai gondolata.

Lovászy Hararit idézi, aki szerint a robotokkal szemben az embernek hangsúlyosan van narratívája (Biblia, Korán), története, jelene, múltja... ha ezt átengedjük nem emberinek, AI-nak, akkor baj lesz. Bár az is igaz, „kétezer éves mesterséges intelligencia él mellettünk a kutya képében, aminek háziasításával és az emberi környezethez való tökéletes alkalmazkodásával az ember már évezredekkel ezelőtt létrehozott egy olyan intelligens ágenst, amely képes olvasni a jeleinkből, segíti a mindennapi munkát, és érzelmi interakcióra képes – lényegében úgy működik mellettünk, mint amit ma a fejlett MI-asszisztensektől...”

És még nem beszéltünk a mesterséges jogalany lehetőségéről, a biotechnológia szükségszerű kontrolljáról, a munkanélküliségről, amit a robotok, az AI tömeges használata idézhet elő. Lovászy László azonban könyvében ezeket is mind tárgyalja, miközben számos érdekes történetet, példát és kevésbé ismert részletet is felvillant az ókori mitológiától egészen a legújabb hollywoodi filmek szimbolikájáig, mindezzel hangsúlyozva a kultúra és az erkölcs meghatározó szerepét abban, ahogyan a technológiai fejlődést és annak társadalmi következményeit értelmezzük. Mélyen igaz tehát da Vinci intése a mának: „Akik tudás nélkül rajonganak a gyakorlatért, olyanok, mint a hajós, aki kormány és iránytű nélkül száll tengerre”.

(Borítókép: Lovászy László. Fotó: Kertész Renáta / Index)