Hová helyezhető a világ futballjába Johan Neeskens? Nos, ha azt vesszük, hogy a háromszoros aranylabdás Johan Cruyff kortársa volt, mindenképpen csak II. Johan lehet, más kérdés, ha sorrendet állítunk fel, hogy Cruyff után kit választanánk a „nagy” Ajaxból és a holland válogatottból, rá esne a választás. S nem csupán azért, mert egy kiadvány a vb-k legjobb száz labdarúgója közé választotta, mi több, 30. a tornák történetében, az inkább fokmérő, hogy Rinus Michels és Cruyff mellé ő került az FC Barcelonába. Ő maga így nyilatkozott Cruyffhoz viszonyított helyzetéről: „Engem nem zavar, ha csak a világ második legjobb játékosának neveznek.” S ebből azért kihallatszik, jobbnak tartotta magát – jogosan –, mint hogy a vb-k 30. játékosa legyen…

A holland futball felemelkedését jogosan társítják Michels 1965-ös Ajaxhoz kerülésével. Nem véletlen, hogy a klub edzőközpontja, a Toekomst, a jövő nevet kapta, az amszterdamiak 1969-ben BEK-döntőt játszottak, 1971-ben megnyerték a kupát, majd 1972-ben és 1973-ban is, igaz, az utóbbi két évben már a temesvári Kovács Istvánnal a kispadon. Hollandiában a sportág szinte amatőr alapon működött, Barry Hulshoff, Wim Suurbier hivatalnokként dolgozott, Klaas Nuninga tanítóként. A hatvanas évek elején Cruyff és a szintén ajaxos Piet Keizer voltak az első profik, Johannak annyiban szerencséje volt, hogy apósa, Cor Coster taposta ki az utat, meg persze lánya férjének a legtöbb pénzt az Ajaxból és később a Barcelonából… Amikor I. Johan a Barcába igazolt, ott nagyobb fizetést kapott, mint az Ajax-játékosok összesen, pedig Keizer, Neeskens, Arie Haan és Johnny Rep is Amszterdamban rúgta a labdát. A németalföldi profizmusra jellemző volt, hogy az akkor már vb-ezüstérmes kapus, Jan Jongbloed 35 évesen, 1975-ben kapta első főállású profi ajánlatát, ám visszautasította, mert dohányboltja bevételét biztosabb megélhetési forrásnak tartotta…

Tehát Michels és az Ajax. A szakember testnevelő tanárként kezdte, mondhatni, ő volt „a profi”, mert megkövetelte a fegyelmet, a sportszerű életmódot futballistáitól, akiktől tudatosan tartotta a távolságot. Mindezek ismeretében érthető, hogy a szisztéma kitermelte a sztárokat, Cruyff, Neeskens, Ruud Krol, Haan, Rep személyében, de rajtuk kívül is minőségi futballisták játszottak a „nagy” Ajaxban és a holland válogatottban: Sjaak Swart, Keizer, Hulshoff, Wim Suurbier, Gerrie Mühren.

Michels játékrendszerének lényege az volt, hogy az addigi felfogással szemben elmosódtak a posztok, a szélső hátvédek akár szélsőként támadójátékra is képesek voltak, a pálya középső harmadában játszók pedig rengeteget futottak. A csapat állandó mozgásban volt, a rendszer védekező- és támadófutballt is megkövetelt a pályán lévőktől. Az ellenfél csatárainak lesre állítása is a taktika részévé vált. Mindemellett a rendszer a nézők számára is látványos volt. Nem véletlenül nevezték a holland válogatottat Stanley Kubrick Clockwork Orange 1971-ben készült filmje után Mechanikus narancsnak. Ha lehet azt mondani, a szisztéma célirányosan funkcionalista volt, nem véletlenül fogalmazta meg Neeskens: „Ha túljutnak rajtam, megrövidítik a fizetésemet.” Érdemes idézni a Twentével 1969-ben bajok és gólkirály, majd az Ajaxhoz igazoló, s ugyan kétszeres BEK-győztes, de éppen a játékrendszer miatt később mellőzött, az inkább az egyénieskedést előtérbe helyező csatár, Dick van Dijk véleményét is: „Mint a bútorgyárban, mindenki csak részfeladatokat végez, de a végén a bútornak tökéletesen kell kinéznie, s azt időben le kell szállítani a vevőnek. Michels ilyen focit akart.”

Az ifjú Johan Neeskens még nem volt tagja az 1969-ben BEK-finalista együttesnek, szülővárosa csapatában, a Heemstedében kezdett futballozni – korábban a baseballal is kacérkodott, juniorválogatott szintig jutott –, itt szúrta ki magának a Generális (Rinus Michels), 1970-ben került az Ajaxba, három hónappal a bemutatkozását követően a válogatottban is debütált. Nem bonyolította túl a játékot: technikailag képzett volt, elképesztően sokat futott, emellett nem volt „beszari”, mert döntő helyzetekben vállalta csapata(i) tizenegyeseinek végrehajtását. Az 1974-es vb döntőjében Cruyff már az első percben hintába ültette a német védőket, és Uli Hoeness csak tizenegyes árán tudta szerelni. A Michels által irányított csapat büntetőjét Neeskens varrta be kegyetlen erővel Sepp Maier kapujába (nem mellékesen a Bulgária ellen 4–1-re megnyert csoportmeccsen két büntetőt is értékesített!). Egy ilyen korai gól után mondhatjuk, hogy inkább a hollandok vesztették el a finálét, mint az NSZK nyerte meg (2–1). A tornán Neeskens 5, Rep 4, Cruyff 3 gólt szerzett a látottak alapján a hollandoknak állt a zászló. A középdöntőben az argentinokkal, a brazilokkal és a keletnémetekkel kerültek egy csoportba, s látványos játékkal, három győzelemmel, gólt sem kapva (8–0) jutottak a fináléba. A torna ezen szakaszában a holland válogatott a vb-történet egyik leglátványosabb teljesítményét nyújtotta. Neeskens a góllövőlistán második lett a hétgólos lengyel Gregorz Lato mögött, beválasztották a torna All Star-csapatába.

Az 1978-as argentínai vb-n is második lett a válogatottal (már Cruyff nélkül, ám a cserékkel együtt kilenc korábbi vb-finalistával, ugyancsak a házigazda mögött), de korántsem ment neki úgy a játék, mint az NSZK-ban. A döntőben azért odatette magát: „Egy félidőn át inkább csak a védekezéssel törődött, ritkán nyomult fel, de a mérkőzésnek abban a szakaszában, amikor csapatának nagy szüksége volt tapasztalatára, tudására, egyszeriben újított, s mintegy 15-20 percen át a csapatjáték igazi irányítója lett.”

Nem sokkal a visszavonulása után ezt mondta a válogatottról: „Népszerűek voltunk valamennyien. Csodálatos élményt jelentett ebben a csapatban futballozni, hiszen ez a világ egyik legjobb gárdája volt, két egymást követő világbajnokság finalistája. Otthon talán Johan volt a legnépszerűbb, s ez így volt rendjén, hiszen ő volt a holland futball első számú sztárja, s szerintem az idő tájt a világ legjobbja is egyben. Nagyon szerettem vele együtt játszani.” Tény, egy év után követte Johan Cruyffot Barcelonába (1974), ahol szintén legendás párost alkottak. Az Ajax színeiben 124/33, a Barcelonában 140/35 mérkőzés/gól a mérlege. Halálát követően a holland szövetség így jellemezte futballját: „Jellegzetes szereléseivel, fenséges meglátásaival és ikonikus büntetőivel örökre az egyik legkiemelkedőbb és legkedveltebb játékos marad, aki valaha is hazánkban játszott.”

Észak-amerikai klubokban – többek között a Cosmosban – is szerepelt, karrierjét Svájcban fejezte be. Visszavonulása után edzőként Svájcban, Ausztráliában, Spanyolországban, Hollandiában, Törökországban és Dél-Afrikában tevékenykedett. A labdarúgástól sosem távolodott el, Algériában is a holland szövetség nemzetközi edzőtovábbképző programja miatt járt, amikor 73 éves korában 2024. október 6-án elhunyt.

Névjegy

JOHANNES (JOHAN) JACOBUS NEESKENS Született: 1951. szeptember 15., Heemstede Elhunyt: 2024. október 6., Algír Sportága: labdarúgás Posztja: középpályás Válogatottság/gól: 49/17 (1970–1981, Hollandia) Klubjai játékosként: RC Heemstede (1968–1970), Ajax (1970–1974), FC Barcelona (1974–1979), Cosmos (1979–1984), Groningen (1984–1985), Fort Lauderdale (1985), Kansas City Comets (1985–1986, teremfutball), Löwenbrau (1986–1987), FC Baar (1987–1990), FC Zug (1990–1991) Klubjai edzőként: FC Bar (1987–1990, játékos-edző), FC Zug (1991–1993), FC Stäfa (1993–1995), FC Singen 04 (1995–1996), Hollandia (1995–2000, másodedző), NEC Nijmegen (2000–2004), Ausztrália (2005–2006, másodedző), Barcelona (2006–2008, másodedző), Hollandia B (2008–2009, másodedző), Galatasaray (2009–2010, másodedző), Mamelodi Sundowns (2011–2012) Eredményei: 2x vb-2. (1974, 1978); Eb-3. (1976); 3x BEK-győztes (1971, 1972, 1973); KEK-győztes (1979); Világkupa-győztes (1972); 2x európai Szuperkupa-győztes (1972, 1973); 2x holland bajnok (1972, 1973); 2x Holland Kupa-győztes (1971, 1972); Spanyol Kupa-győztes (1978)