Csaknem negyed évszázada már, hogy megnyílt a Terror Háza. Már az első pillanatoktól kezdve, sőt már az ötlet megszületésekor egymásnak feszült a két Magyarország.

Orbán Viktor a megnyitó beszédében egyebek mellett ezt mondta:

 „Orbán szerint »a két diktatúra az Andrássy úti házban jól megfér egymás mellett. Ez nem a véletlen műve […] mindkét diktatúra olyan rendszer volt, amely idegen hadsereg támogatása nélkül a hatalmat sem elnyerni, sem megtartani nem lett volna képes«. Orbán Viktor a Terror Házáról azt mondta: »az épület arra való, hogy megvédje a nemzetet saját árnyékától. A félelmet, a gyűlöletet rács mögé zárjuk, de nem felejtjük.« Orbán szerint »nem azért van szükség a múzeumra, hogy a fiatalok a félelemről, a megaláztatásról személyes élményeket szerezzenek és megborzongjanak, hanem hogy tudják, mit álltak ki az előttük járók«.”

 Az akkor még létező MSZP elnöke pedig ezt:

 „Az MSZP választási győzelme esetén az Emlékezés és Megbékélés Házának nevezné az Andrássy út 60. alatt álló jelenleg a Terror Háza nevet viselő épületet – jelentette be Kovács László szocialista pártelnök. Az ellenzéki politikus ezt azzal indokolta, hogy az MSZP nem a terrornak akar emléket állítani, hanem az áldozatoknak. – A múlt tragikus eseményeiből nem új gyűlölet szításához merítünk erőt, hanem a megbékéléshez.” 

 Semmi nem változott. Illetve annyi mégis –halleluja! –, hogy ma már nincs sem MSZP, sem SZDSZ.

A Terror Házának megvalósulását természetesen az SZDSZ is hevesen ellenezte. Demszkytől a búbánatig mindenki. És persze jöttek azzal, amivel ilyenkor szoktak, jöttek a „szakértők”, a mindent jobban tudók, az örök okoskodók, vagyis az elviselhetetlen idióták, akik a primér politikai rögeszméiket mindig becsomagolták (becsomagolják) valami „szakértelembe”. Így akkor azzal voltak elfoglalva, hogy a pengefal „tönkre teszi” az Andrássy utat.

Nem. Nem tette tönkre. Hanem kimetszette térből és időből a huszadik századi magyar történelem két egygyökerű iszonyatát, a nyilas- és a kommunista terrort.

Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen a két iszonyat egy lapon említése, sőt puszta összehasonlítása is azonnali tiltakozást vált ki szocialista-liberális körökben. Nekik ismételjük meg:

„Tzvetzan Todorov Franciaországban élő filozófus már érzékelte ezt a problémát, és a következő tételt állította fel: 
A kommunizmusnak és a nácizmusnak is vannak áldozatai és bűnösei, s ez a négy csoport (illetve az idő múlásával egyre inkább leszármazottaik, akiket determinál a történelmi és családi örökség) a következőképpen viszonyul a kérdéshez:

A nácizmus áldozatai (döntő többségükben zsidók) tiltakoznak az ellen, hogy a náci bűnöket összehasonlítják a kommunista bűnökkel, mert ez az összehasonlítás csökkenti saját mártíromságukat, megkérdőjelezi szenvedéstörténetük egyediségét és kivételességét.

A nácizmus bűnösei helyeslik az összehasonlítást, hiszen ez valóban felmentésül szolgál a számukra, elveszi bűnük kivételességét, egyediségét.

A kommunizmus áldozatai szintén helyeslik az összehasonlítást, hiszen ez vádként szolgál, és saját szenvedéstörténetüket, mártíriumukat emeli.

A kommunizmus bűnösei ellenzik az összehasonlítást, hiszen ez vádként hull vissza rájuk, és bűneiket felemeli az egyedi és kivételes bűnök szintjére.

S lám, így kerülnek egy platformra a nácizmus áldozatai a kommunizmus bűnöseivel, valamint a nácizmus bűnösei a kommunizmus áldozataival – holott valójában semmi közük egymáshoz.”

Pontos. De, ami a lényeg: immáron majd negyed évszázada megnyílt a múzeum.

Nem csupán az ország, hanem egész Európa egyik legjobb és legfontosabb múzeuma. Amelyet megnyitása óta Schmidt Mária vezet. Illetve vezetett. Ugyanis most itt van újra a szörnyek évadja, megérkezett a képességtelen, soha életében semmi hasznosat és jót nem csináló csinovnyik Tarr Zoltán, és bejelentette: azonnali hatállyal menesztik Schmidt Máriát az igazgatói székből, a múzeumot pedig bezárják.

Helyben vagyunk. Bezárják. És mi az indoklás, amitől kinyílik a bicska minden normális ember zsebében? Az, hogy a múzeumot „átvilágítják”.

Nem világítanak ezek át semmit sem. Csak eszeveszett gyűlöletük tárgya és alanya minden és mindenki. A Terror Háza is. Magyarország és Európa egyik legjobb, legfontosabb és nem mellesleg leglátogatottabb múzeuma, és persze annak megálmodója, létrehozója és kezdetektől vezetője: Schmidt Mária.

Ezek most megint előmásztak az átöltözőszobából, előmászott az összes, és bosszút áll. Ugyanis nem képes megbocsátani a világnak önnön kicsinyességét, értéktelenségét, jelentéktelenségét, tehetségtelenségét és feleslegességét. Előmásztak az átöltözőszobából, és meggyőződésük, hogy végre övék a világ.

Ó, pedig dehogy!

El fognak takarodni. Rossz emlék, rossz szájíz marad csak utánuk.

A Terror Háza pedig újra a miénk lesz. A normális magyaroké, a normális európaiaké. Akiknek van múltjuk, hagyományuk, értékrendjük, értékítéletük, akik tudják, mi végre vannak ezen a világon, s azt is, mivégre vannak nemzetek ezen a világon, s hogy miért a legnagyobb katasztrófa a világ összenyitása, a birodalmi gondolkodás, az önfeladás és minden identitás megtagadása. Miért a legnagyobb katasztrófa, amiben a huszadik század mindkét iszonyata mélyen hitt.

A Terror Háza a miénk. Az is marad. Tarr Zoltán pedig azt csinál, amit akar, akkor is marad az, ami: semmi. Nulla. Dupla nulla. Az átöltözőszobából előmászva.